Médiaátmentés és médiaátállítás [1]. – folytatjuk a Hálózat korábbi sorozatát, és mivel nem tudjuk, hanyadik résznél is hagytuk abba (egy idő után már nem számoztuk), inkább újrakezdjük a számolást. Egy igazán legendás lap, a HVG történetét vizsgáljuk meg, amelynek eredete (Rise of the HVG) még minket is meglepett. Néhai Aczél Endre egyik korábbi hozzászólása adta az ötletet, hiszen megfogott, mit is keresett ennyi újságíró Vietnamban, és hamar kiderült, hogy nemcsak ott kolbászoltak (a békéért), de közben a HVG ötlete is megszületett. Kevéssé szívderítő, hogy két tartalékos tiszt találta ki: Gyulai István (a Világgazdaság alapítója) és egy szemtelenül fiatal közgazdász, Vince Mátyás. Utóbbi 33 évesen meg is kapta a HVG főszerkesztését, amelyben szerinte is szerepe volt a vietnami hónapoknak. Később olyan fontos politikusok álltak a lap mögé, mint Beck Tamás (MSZMP PB-tag) és Tatai Ilona. Utóbbi onnan is ismerős, hogy később mind a hírhedt Creditumban, mint Gyurcsány Ferencék Altusában is komoly szerepet játszott. Bizony, ez a hálózat.
Mottó: „Kerestem, de mégis véletlen volt, hogy Vince Matyival egymásra találtunk. 1987-ben együtt nyaraltunk a balatonszéplaki MÚOSZ-üdülôben. Neki akkor éppen az volt a dilemmája, hogy kire bízhatja rá nyugodt szívvel az újságot, ha elmegy. Szerencsésen találkoztunk.” [Lipovecz Iván a Népszavának arról, hogy hogyan is vette át a HVG-t.]
Valamikor ősszel eszembe jutott Aczél Endre, illetve az, amit a néhai tévés a cikkem alá kommentált. Az alá az írás alá, amelyben megírtam az úgynevezett katonai hírszerzés (vagy felderítés), azaz az akkori MNVK–2. „megnyertjének” a történetét.
Csak összefoglalásként: Aczél az MTI tudósítójaként, majd újságíróként bejárta a fél világot – Lengyelország, Vietnam, Peking, London –, külföldi aranyélete 1985-ben ért véget, amikor haza kellett térnie Angliából. Ennek egyik oka az volt, hogy kiszivárogtatták a nevét, miután az amerikaiak által beszervezett Belovai István magyar hírszerző-tiszt kiadta a CIA-nak a londoni MNVK–2. és állambiztonsági rezidentúrák szinte teljes hálózatát.
Köztük őt. Persze nem bukott nagyot: itthon rögtön a Híradó főszerkesztője lett.
Kalandok Vietnamban
De most térjünk vissza a kezdethez, egészen pontosan Vietnamhoz. A korábban Varsóban és a Közel-Keleten is dolgozó Aczélt 1973-ban – másokkal együtt – Dél-Vietnamba küldték, ahol a friss béke „felügyelésében” segédkezett. Ahogyan ő írta: besorozták „a vietnami békemegállapodás (Párizs, 1973. január) rendelkezése szerint létrehozott Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelőbizottság magyar tagozatába, annak is katonai részlegébe”.
Persze nemcsak őt. Ahogyan a cikkem alá írt megjegyzésében fogalmazott:
„Nos rajtam kívül még egy tucat újságíró kint volt, az »urak« mint pl. Róbert László diplomata-státust kaptak, a Népszabadság kiválóságai meg azt csináltak, amit akartak, írniuk nem kellett. Ráadásul őrnagyi-alezredesi csillagokban pompáztak. A szűk baráti társaságom csupa beöltöztetett értelmiségiből állott – mind kényszerből jött – közöttük Mohai Laci, pénzügyér, később Németh Miklós főtanácsadója; Gyulai Pista, a VG alapítója és főszerkesztője; Dankó Ádám, a VG későbbi főszerkesztője; és még egy-két újságíró, külkeres.”
Az említett Mohai László valóban Németh Miklós fontos embere volt, orosztudása miatt is kulcsszerepe volt a Gorbacsovval folytatott tárgyalásokon. A szintén felsorolt Róbert László is elképesztő fontos sakkfigura. Pár éve, 2016-ban a MÚOSZ akkori elnöke, Komlósi Gábor mint a külpolitikai újságírás „doyenjét” tüntette ki, de Róbertről akkor már régen tudni lehetett, hogy hálózati ember volt [cikkünk itt].
Előbb titkos munkatárs, majd szigorúan titkos tiszt (!), egészen pontosan az állambiztonság őrnagya. Ezzel a háttérrel nem meglepő, hogy a rendszerváltás idején éppen ő lett a MÚOSZ elnöke – főtitkára pedig Bencsik Gábor.
És akkor kitalálták a HVG-t
De most érdekesebb a többi „beöltöztetett értelmiségi”. Gyulai István, a Világgazdaság alapítója és főszerkesztője, valamint Dankó Ádám, a lap későbbi főszerkesztője.
Kevesen tudják, de ebből a lapból „nőtt ki” a Heti Világgazdaság, azaz a HVG. Amely mögött a Magyar Kereskedelmi Kamara állt, és amely 1979-ben indult el és egy egészen fiatal főszerkesztő, Vince Mátyás vezette.
Nézzük, hogyan mutatták be [Kritika 17. (1988)]:
„Az újlipótvárosi »körből« először 1966-ban lépett ki: a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója lett. Friss diplomásként a Magyar Kereskedelmi Kamara napilapjánál, a napi Világgazdaságnál helyezkedett el, mint újságíró-gyakornok.
Felveszik az újságíró-iskolába, de tanulmányait 1973-ban megszakítja: 11 hónapra Vietnamba kerül. Tagja a békefenntartó Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság magyar kontingensének: tartalékos tisztként angol-magyar tolmács.”
Egy esős délután Saigonban
Szóval ő is Vietnamba került – mint Aczél, tartalékos tisztként. Amikor 2003-ban Medgyessy Péter [ex-szt-tiszt] javaslatára ő lett az MTI vezetője, a 168 Órának adott portré-interjúban így emlékezett a vietnámi hónapokra:
„Tartalékos tisztként a Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottságban vettem részt. Angol-magyar tolmács voltam, mivel az akkori Magyar Néphadseregben fehér hollónak számított, aki tudott angolul.
– És Vietnamban bukkant fel a HVG ötlete.
– A gondolat valóban egy saigoni esős délutánon bukkant föl, »civil főnökömmel«, Gyulai Istvánnal folytatott beszélgetés során. Ő akkor a Világgazdaság főszerkesztője volt. Azt mondtam: a zöldújság mellé kéne egy hetilap, olyan, mint az angol The Economist. Ebből aztán hat év múlva, 1979-ben, a véletlenek összejátszása folytán lett valami. Az, amit rövidítve HVG-nek hívnak.”
Ugyanerről a fent már idézett Kritikában még (’88): „Angyalbőrbe öltöztem hát, és tizenegy hónapra kimentem Vietnamba.
Gyulai István is kint volt Vietnamban, így szóba került köztünk: milyen jó lenne egy népszerű gazdasági hetilapot indítani Magyarországon. Elképzeléseimről ráérő időmben még jegyzeteket is készítettem. 1973 decemberében jöttem haza, itthon a napi Világgazdaságnál folytathattam a munkámat, s korábban megkezdett újságíró-iskolái tanulmányaimat is befejezhettem.
(Polgár Dénes és Nemes János szakmai útmutatásaira, tanácsaira emlékszem legszívesebben.)”
Budapest, 2005. január 30. Draskovics Tibor pénzügyminiszter és felesége, Salgó Adrienn (b2), valamint Vince Mátyás, a Magyar Távirati Iroda Rt. elnöke (j) és felesége, Schweitzer Judit (j2) üdvözlik egymást. Fotó: MTI
Az MNVK–2.-nek dolgoztak?
Említett mesterei közül Polgár Dénes bizonyíthatóan beszervezett ember volt: egészen pontosan titkos munkatárs [mint egy ideig a fenti Róbert László]. A 2012-ben elhunyt Nemes János is hálózati embernek tekinthető [bár beszervezettsége – ha jól láttam – nem bizonyítható]: 1957-ben került a Népszabadsághoz, ahol berlini, majd moszkvai tudósító lett. Később meg a német nyelvű Budapester Rundschau főszerkesztője [annak hálózati történetéről és a szerkesztőségben hemzsegő állambiztonsági munkatársakról itt írtam].
De menjünk csak vissza Vietnamba. Nagyjából húsz éve, 2001-ben a Top Gun repülési magazin interjút készített a „CÉG” – végig így fogalmaznak a cikkben – akkori vezetőjével, Botz László altábornaggyal (Katonai Felderítő Hivatal). A portrészerű írásban Botz elmesélte a kezdetet: „Az úgynevezett »humán felderítésnél« kezdtem – mondta. – Nagyon tetszett ez a munka, hiszen nagyon sokoldalú tevékenység volt.
Az adatszerzésen túlmenően értékeléseket is kellett végezni, jelentéseket készíteni. […] 1971-ben megszereztem az angol felsőfokú nyelvvizsga-bizonyítványt – majd azonnal elküldtek Lipcsébe, hogy csiszoljak a német nyelvtudásomon is. A tolmácsvizsga letétele után újabb fordulat, és 3 hónap múlva már Vietnamban, a Nemzetközi Ellenőrző Bizottság magyar katonájaként szolgáltam.”
Már látjuk, miért is lesz érdekes: „Azt hiszem, pontosan tükrözi az akkori viszonyokat, ha kimondjuk, nem tudtak találni sem itt, sem a Néphadseregnél elég angolul beszélő tisztet! Így került sor Aczél Endre, Vincze Mátyás újságíró, Friedmann Endre fotóriporter és még néhány diplomata »beöltöztetésére«, mert különben nem tudtuk volna a kommunikációs problémákat megoldani.”
Kellékek – illusztráció a Top Gun cikkéből. Forrás: Arcanum
Szóval: ami biztos, a katonai felderítéshez (akkor MNVK–2. néven) tartozó Botz együtt dolgozott Aczéllel (MNVK–2.), Vincével és azzal a Friedmann-nal, akiről korábbi cikkemben már megírtam, hogy önként be akart segíteni az állambiztonságnak, amikor Kubában dolgozott [amúgy névrokona Robert Capának]. A fotós a vietnami kaland előtt részt vett a csehszlovákiai megszállásban, később ő örökítette meg Farkas Bertalan űrhajós szigorúan titkos bajkonuri felkészülését is [már maga a szovjet űrrepülőtér volt védett]. Nyolcvanadik születésnapja kapcsán ezt írták róla: „Honvédelmi tudósítóként rendszeresen fényképezte a fegyveres testületek eseményeit, a polgári védelmi gyakorlatokat.”
Nem meglepő, hogy Friedmann-nak sincs dossziéja az állambiztonsági levéltárban, csak mások jelentésében szerepel. Erősen vélelmezhetjük, hogy ő is az MNVK–2. megnyertje vagy még inkább tisztje volt, ahogyan ezt nem tudnánk kizárni Vince Mátyás esetében sem.
Fordítottak, tolmácsoltak, külföldi újságírókkal beszélgettek
A Top Gun amúgy a cikk után Aczélt is megszólaltatta és ő is bőbeszédűen emlékezett: „1973-ban egyedül álló lehetőség kínálkozott arra, hogy az MTI néhány munkatársa Dél-Vietnam területére léphessen, a Nemzetközi Ellenőrző Bizottság tagjaként.
Mivel mindaddig se diplomáciai, se egyéb kapcsolat nem volt a két ország között, előttünk magyar állampolgár nem tette be a lábát Saigonba. Mig folyt a háború, nap, mint nap olvashattunk róla híreket, láttunk és hallottunk tudósításokat, de hogy ezek mennyire voltak reálisak, nem tudhattuk. Az MTI kapva kapott az alkalmon, hogy két munkatársát, engem és Friedmann Endre fotóst »becsempészhette« ebbe a különítménybe.
Mivel diplomáciai fedésről szó sem lehetett, maradt a katonai, ehhez azonban nekünk is egyenruhát kellett öltenünk.”
Arról, hogy mit csináltak, ezt mondta: „Sajtószemlét kellett készítenünk a helyi, idegen nyelvű lapokból. Rajtunk kívül Kanada, Indonézia és Lengyelország képviseltette magát az Ellenőrző Bizottságban.
A mi feladatunk volt a kapcsolattartás a külföldi újságírókkal, bár be kell vallanom, hogy ilyen alig akadt akkoriban. A törzsben is bevontak minket az információs, sajtópropaganda- és tolmácsolási munkába”.
Ugye nem kell külön ecsetelnem, hogy ezek – kapcsolattartás külföldi újságírókkal, tolmácsolás és a többi – klasszikus hírszerző feladatok.
Aczél Endre Vietnamban. Forrás: Top Gun, Arcanum
Gyulai bízott benne, de mitől volt jó káder?
Most ugorjunk ahhoz a pillanathoz, amikor Vince Mátyást kinevezték a frissen indult HVG élére (Kritika, ’88):
„Harminchárom évesen lett a Heti Világ-gazdaság főszerkesztője. Nyilván azért, mert ön fiatalsága ellenére is jó kádernek bizonyult. Mitől volt ön jó káder?
– A kinevezésemet sok mindennek, részben a véletlennek köszönhetem. Például annak, hogy Gyulai bízott bennem, és vitte a nevemet. Meggyőzte Kallóst [Kallós Ödön, a Magyar Kereskedelmi Kamara nagyhatalmú elnöke], s ők ketten meggyőzték Grószt arról, legyen fiatal ember a főszerkesztő. Megint csak azt tudom mondani, hogy nem ismerem az akkori döntések menetét, egyszerűen kineveztek. […]
Hogy mitől voltam én jó káder? Volt egyetemi végzettségem, elvégeztem az újságíró-iskolát, piros pont a káderlapomon – gondolom –, hogy Vietnamban eltöltöttem közel egy évet. Nagy mozgalmi múltam nem volt, bár a KISZ-be 14 évesen beléptem, a pártnak csak 1978-tól vagyok a tagja.
Hogy rám esett a választás, azt talán annak is köszönhetem, hogy az én lapjavaslatom volt a legrészletesebb, legkimunkáltabb a munkatársaké közül, s valószínű, hogy Gyulai ezt értékelte is. A történethez azért az is hozzátartozik, hogy Gyulaival együtt voltunk Vietnamban.”
Az említett Kallós Ödön Londonban szerzett közgazdasági diplomát, majd „1945-től 1947-ig az apja tulajdonában levő ELZET Gyár kereskedelmi tevékenységét vezette”.
Szakértelmére apja gyárának elvétele után is számított a diktatúra: „1948-55-ben a kairói kereskedelmi kirendeltségének vezetője volt. 1955-től 1956-ig a MOGÜRT [Gépjármű Külkereskedelmi Vállalat] vezérigazgató-helyettese, 1956-tól Indiában kereskedelmi tanácsos, 1959-től 1981-ig a Magy. Kereskedelmi Kamara elnöke, majd társelnöke, 1987-től nyugdíjba vonulása után is betöltötte ezt a tisztséget. Tizenöt éven át volt a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara Kelet-Nyugati Szekciójának társelnöke.”
Kairó, India, MOGÜRT – nehéz elképzelni hálózati bekötöttség nélkül.
Beck Tamás és Tatai Ilona
Maga Kallós nyilván fontos összekötő figura volt Kelet és Nyugat között, de volt még két fontos elvtárs, aki később a lap mögé állt. Beck Tamás, aki 1982-ben átvette a Kamara – és így a HVG – vezetését, hogy 1987-ben már az MSZMP Központi Bizottságának a tagja legyen [majd 1988-tól 1990-ig a Németh-kormány kereskedelmi minisztere]. És Tatai Ilona, a Taurus vezérigazgatója, ekkor – 1988-ban – már szintén KB-tag.
Maga Vince így beszélt erről (Kritika, 1988):
„Szóval, milyennek ítéli most a lap helyzetét, mikor magas »védőszentjei« vannak?
– A Kamarának egyre fontosabb a szerepe és nagyobb a súlya a magyar gazdaságban. Beck Tamás az elmúlt években nagyon aktívan politizált a vállalatok és a vállalati szféra érdekében. Egyébként Tatai Ilona, a Taurus vezérigazgatója, a Kamara alelnöke szintén KB-tag lett, s ő is keményen kiáll a vállalatok érdekében.”
Tatai Ilonával kapcsolatban hadd idézzem a NEB honlapját: „A pártvezetésen belül Grósz Károly főtitkár köréhez tartozott, 1988 őszén neve esetleges miniszterelnökként is felmerült. 1989. májusban a Politikai Bizottság elfogadta moszkvai nagykövetté való jelölését, de az Országgyűlés külügyi bizottsága már nem tartotta kötelező érvényűnek a PB döntését, és visszautasította a javaslatot. 1989. június végén a PB utódaként életre hívott, 21 fős Politikai Intéző Bizottság tagja lett. Az 1989. október 7-én az MSZMP jogutódaként megalakított Magyar Szocialista Pártban nem vállalt funkciót.
1990-ben vonult nyugállományba az akkor már csődközeli állapotba került Taurus éléről. A rendszerváltozás után a Creditum Pénzügyi Tanácsadó Kft. munkatársa, 1992-től a Gyurcsány Ferenc által alapított Altus Befektetési és Vagyonkezelési Rt. vezető tanácsadója, igazgatósági, illetve felügyelőbizottsági tagja volt.”
Még Kádárékkal: Taurus Gumiipari Vállalat, Abroncsgyár Acélradiál Gyárrészleg, középen hátratett kézzel Grósz Károly, az MSZMP Budapesti Pártbizottságának titkára, tőle jobbra takarva Kapolyi László ipari miniszter, Sivó Imre gyárvezető és Kádár János, az MSZMP KB első titkára, mögöttük dr. Tatai Ilona, a Taurus vezérigazgatónője. A kép jobb szélén Moldoványi Ákos, az MTV riportere. Forrás: Fortepan; adományozó: Szalay Zoltán
Szóval: csődközeli helyzetbe vezette a Taurust, majd „visszavonult”, beült a Creditumba [amelyről itt írtunk], és az Altus – így Gyurcsány Ferenc és az Apró–Dobrev-klán – fontos embere lett.
Átvette a helyét a bonni tudósító
Érdekes, hogy bár a korabeli sajtóban kifejezetten szabadnak és bátornak tűnő HVG nagyon népszerű lett, Vince Mátyás éppen a fenti interjú évében, 1988-ban váltott. „Hogy a nyugdíjig itt maradok-e? Ez nemcsak rajtam múlik” – mondta sejtelmesen még abban a beszélgetésben, majd inkább Washingtonban folytatta.
Igen, az amerikai fővárosban, ahol a Világbank szerkesztője lett. Hiszen ez már a váltás időszaka volt – vagy ahogyan Schiffer András fogalmazott ezzel kapcsolatban: az átállítás ideje. Figyeljünk: továbbra sem beszervezésről beszélünk – hanem hálózatokról, érdekkörökről.
A lényeg, hogy ha hihetünk a korábbi bonni tudósító [erről majd bővebben máskor] Lipovecz Ivánnak, még 1987-ben találkoztak Balatonszéplakon, amely a valóságban nem a MÚOSZ, hanem a KGB fedőszervének, a NÚSZ-nak az üdülője volt.
„Elődöm, Vince Mátyás javaslata – vagy, ha úgy tetszik, a kívánsága – volt, hogy én legyek az utóda. Az ő nevével fonódott össze a lap történetének első harmada. De akkor eldöntötte, hogy abbahagyja, és elmegy Washingtonba a Világbankhoz.”
Folytatjuk.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS