Borvendég Zsuzsanna sorozata: Emil Hoffmann, a náci külkeres, aki Kádár „jó hírét” terjesztette Nyugaton

A frankfurti kereskedelmi kirendeltség üzletfelei között időről időre megjelent egy igencsak fura figura. Már az ötvenes évek első felében is többször kapcsolatba lépett a magyarországi külkeresekkel, de csak a forradalom után lett rendszeres látogatója hazánknak. Lelkesen segítette a hazai politikai elit nyugati kapcsolatrendszerének építését és terjesztette Kádár jó hírét a nagyvilágban. A neve: Emil Hoffmann. Egy újabb echte náci kalandjai az antifasizmus bajnokaival.

Az Emil Hoffmannról szóló titkosszolgálati anyagokat olvasva az embernek olyan érzése támad, mintha egy klasszikus James Bond-film forgatókönyv-ötletét, vagy egy John le Carré-regényt lapozgatna. Hoffmann megfordult szinte az összes létező és labdába rúgó titkosszolgálat közelében a hidegháború kibontakozásának éveiben, és úgy kufárkodott az összegyűjtött információkkal, mint a rafinált árusok a zsibvásár piacán. Persze az ehhez szükséges tudást nem holmi bolhapiaci kiárusítás során szedegette össze, komoly kiképzést kapott ő még a háború idején.

Hoffmann az első világháború előtt született Németországban, így gyermek- és ifjúkorát a vesztes háború okozta traumák légköre határozta meg, nagyfokú gyűlöletet táplálva benne a győztesek iránt, akik szenvtelenül kényszerítették rá diktátumukat a legyőzött országokra. Ebből a generációs életérzésből további tragédiák sora következett: Hoffmann a nemzetiszocialisták közelébe sodródott és 1929-ben belépett Hitler pártjába.

Hamarosan az SA tagja lett, de annak felszámolása sem törte ketté karrierjét. Kiváló propagandista vált belőle, már ekkor megmutatkoztak újságírói kvalitásai. 1939-ben kiképzett hírszerzőként került Goebbels propagandaminisztériumába, ahonnan hamarosan Bukarestbe helyezték sajtóattasénak.

Emil Hoffmann. Forrás: ÁBTL, Borvendég Zsuzsanna: Mesés kémjátszmák

Időben észrevette a nácik bukását

A háború alatt a balkáni német hírszerző hálózat egyik kulcsfigurája lett és Ion Antonescu németbarát román diktátor egyik tanácsadójaként Bukaresten keresztül továbbította a megszerzett titkos adatokat. Kalandos és felelősségteljes feladata volt tehát, amely személyiségének tökéletesen megfelelhetett. A birodalmi Németország felemelkedéséért, az európai nagyhatalmi álmok beteljesüléséért bármilyen áldozatot meghozott volna, ezért sokáig hűségesen szolgálta a népirtó náci rezsimet, azonban nem lett volna jó hírszerző, ha nem veszi észre időben az elkerülhetetlenül közeledő bukást.

Saját bevallása szerint még Romániában felvette a kapcsolatot a szövetségesekkel, majd 1944-ben, amikor átmenetileg Budapestre helyezték, csatlakozott Wilhelm Canaris admirális titkos hálózatához. Canaris az Abwehr, vagyis a német elhárítás első embereként összejátszott az angolszász hatalmakkal, számos információt adott át számukra, illetve tévesztette meg hamis adatokkal a német hadvezetést. Canaris soha nem hitt a német győzelemben.

Bár Hoffmann eleinte hithű nácinak bizonyult, de ő is hamar felismerte, hogy lépni kell. Albrecht Focke volt az összekötő Canaris felé, akivel közösen igyekeztek a budapesti német titkosszolgálat erős embereit is megkörnyékezni, például Kurt Hallert, aki Edmund Veesenmayer, a Harmadik Birodalom nagykövete és teljhatalmú magyarországi megbízottja helyetteseként érkezett Magyarországra 1944 márciusában, és ő tartotta a kapcsolatot a német követség és a nyilas párt között, sőt, Haller volt az, aki 1944 augusztusának végén Szálasi Ferencnek először felajánlotta a puccs lehetőségét.

Haller is tisztában lehetett azzal, hogy tanácsosabb lenne már „két kapura játszani”, és állítólag nem zárkózott el Hoffmannék közeledésétől, de arra a felkérésre, hogy lopja el a budapesti német követség pénztárát és aranykészletét, ezzel bizonyítva elkötelezettségét a szövetségesek felé, nemet mondott. Pedig cserébe állítólag ígéretet kapott arra, hogy a háború után elkerülheti a felelősségre vonást.

Wilhelm Canaris. Forrás: Heti Válasz, Arcanum

Hoffmann mindenkinek felajánlotta a szolgálatait

Időközben Canaris lebukott: 1944. július 23-án Hitler letartóztatta, majd kivégeztette. Emil Hoffmann nem keveredett gyanúba, de jobbnak látta eltűnni szem elől, így önként jelentkezett a Schutzstaffel (SS) soraiba, és haditudósítóként a keleti frontra került, ahonnan valamikor 1945-ben megszökött. A szovjetek szerint 1945 júliusától novemberéig amerikai fogságban volt, majd Németország angol zónájába ment, ahol felvette a kapcsolatot egy régi barátjával, aki a brit titkosszolgálat embereként merült bele a helyi politikai közéletbe.

És ezzel elkezdődött Emil Hoffmann nagy álarcos parádéja, amelynek során az összes szembejövő hírszerzésnek felajánlotta szolgálatait, kivéve a CIA-t és a Stasit. Dolgozott az angoloknak, az olaszoknak, a franciáknak, a szovjeteknek, de ismerték őt a legtöbb szocialista országban, így Magyarországon is, és még ki tudja, hány nemzet titkosszolgálatával volt hosszabb-rövidebb kalandja, miközben valójában csak saját üzleti vállalkozásait akarta felvirágoztatni. Az egykori náci hírszerző mi máshoz is foghatott volna a civil életben, mint a széles kapcsolatrendszerén alapuló kereskedéshez és a goebbelsi propagandán csiszolódott újságírói kvalitásainak kamatoztatásához.

Politikai nézetei mindvégig az egységes és semleges Németország víziója körül forogtak, amelynek legnagyobb akadályát az Egyesült Államokban látta. Úgy gondolta, hogy a szovjetektől várhatnak inkább segítséget, azzal együtt, hogy nemzetiszocialistaként elkötelezett antikommunistának tartotta magát. Ezzel magyarázható, hogy szívesen látogatott a keleti blokkba, bár nem hazánk volt számára az elsőszámú célország, hanem az általa jobban ismert Románia.

Első üzleti lépéseit a vasfüggöny mögé szorult országok felé az Atlas cég alkalmazottjaként tette meg. Ebben a sorozatban már sokszor találkozhattak az Atlas nevével; ez volt az a nyugatnémet cég, amelyet egy szovjet ügynökként dolgozó lengyel kommunista alapított az amerikai katonai titkosszolgálat megbízásából, egykori magas rangú náci tisztek alkalmazásával.

Az Atlast nyilvánvalóan azzal a szándékkal hozták létre, hogy fedést biztosítson a titkos műveletekhez, behatolási csatornát nyisson az ellenséges térfélre. Így érthető, hogy csupa olyan alkalmazottja volt, akik korábban már gyakorlatot szereztek valamelyik hírszerző szervnél az operatív akciók lebonyolításában.

Emil Hoffmann Budapesten. Forrás: ÁBTL, Borvendég Zsuzsanna: Mesés kémjátszmák

Zseniálisan kereskedett az információkkal

Hoffmann tehát az Atlas cég képviseletében kezdett dolgozni a negyvenes évek végén, és 1951-től átvette a berlini fiókképviselet vezetését. Kelet-Berlinben rendkívül jó kapcsolatai voltak, bejárása volt a szovjet nagykövetségre is, újságíróként és kereskedőként jelent meg a legkülönbözőbb cégeknél és hivatalokban. A teljes kapcsolati hálóját nem sikerült egyik titkosszolgálatnak sem feltérképezni, az viszont biztos, hogy a legmagasabb politikai és gazdasági körökkel lépett érintkezésbe, ahonnan a lehulló információmorzsákat kimagasló tehetséggel rakosgatta össze és kamatoztatta azokat. 1952-ig gyakran utazott a keleti blokk országaiba, meglátogatta régi ismerőseit, beszélgetett velük, az így összegyűjtött adatokkal pedig profi módon „kereskedett”.

Legtöbbször nem jutott titkos információkhoz, inkább csak érzékeny és nem publikált adatokra tett szert magánbeszélgetések során, vagy jó megfigyelésének köszönhetően vont le olyan következtetéseket, amelyek azt a látszatot keltették, mintha a szocialista gazdaságok legrejtettebb adatsorainak birtokában lenne. Mindezzel briliáns módon tudott gazdálkodni: a vele kapcsolatban álló titkosszolgálatok számára mindig volt néhány elcsepegtetni való híre, akár az angolok keresték meg, akár a szovjetek, vagy más blokkbeli ügynökök.

Az amerikaiak gyanakodva szemlélték mozgását. Mivel velük nem volt hajlandó együttműködni, igyekeztek meggátolni tevékenységét. 1952-ben bevonták az útlevelét is, ezután döntött úgy, hogy elköltözik Berlinből, holott a szocialista országok keleti zónában lévőkövetségeinek kapui nyitva álltak előtte. Bonn mellé költözött.

Jöttek a „budapesti kalandok”

A következő néhány évről kevés információt találtam a CIA és a magyar állambiztonság irataiban is. Svájci és liechtensteini cégekkel állt kapcsolatban, kínai és indiai utazásokat tett, és a bécsi román nagykövetségen lobbizott egy bukaresti nyugatnémet kereskedelmi kirendeltség alapításáért. 1956-ban végképp kikerült a látómezőből: magas tisztséget ellátó egykori barátai (olyanok, akikkel még Hitlert szolgálta) elérték, hogy a CIA kivonja őt a szoros megfigyelés alól, leállították telefonjának a lehallgatását és a leveleinek az ellenőrzését is.

A CIA kutatható dokumentumaiban említést találunk arról, hogy Hoffmann 1956-ban beutazott Magyarországra, de érdemi tevékenységéről nem szól a jelentés, és másik nagy ellenfele, a Stasi sem fordított különösebb figyelmet az üzletember budapesti látogatásaira. Úgy tűnik, a hidegháború legjelentősebb hadszíntereiről kiszorult, a titkosszolgálatok „nagymenői” számára Budapest és Magyarország nem jelentett figyelemre méltó terepet.

Számunkra viszont ekkor kezdődött Hoffmann éltének legizgalmasabb szakasza.

Emil Hoffmann Magyarországon. Forrás: ÁBTL, Borvendég Zsuzsanna: Mesés kémjátszmák

Mindkét fél nyert a másikkal

Az elkövetkező években a magyar külkereskedelmi vállalatok gyakran visszatérő vendége lett. Baráti beszélgetéseken rendszeresen megemlítette, hogy ez az egyetlen ország a keleti blokkban, amely elég civilizált ahhoz, hogy érdemi kereskedelmi szerződéseket lehessen vele tető alá hozni.

Valójában arról volt szó, hogy az egyre nagyobb befolyásra szert tevő hazai külkereskedelmi lobbi átmenetileg Hoffmannban találta meg azt a személyt, aki utat nyitott a tőkeerős és legmodernebb technológiákat alkalmazó nyugatnémet ipari vállalatok felé. Hoffmann pedig újra úgy érezhette, hogy irányítója lehet az általa oly jól ismert, kémektől nyüzsgő üzleti világnak, felvirágoztathatja vállalkozásait és pénzügyi támogatást nyerhet a magyar kormánytól gazdasági hetilapjának megindításához.

Jól taktikázott: a kádári politika számára kiemelkedően fontos volt minden olyan nyugati újságíró, aki kedvező színben tüntette fel a konszolidáció útjára lépő magyar pártvezetést. Kölcsönösen előnyös üzletnek tűnt tehát a kooperáció, és 1957-től 1964-ig Hoffmann rendszeres vendége volt a hazai export–import cégeknek és a külkereskedelmi adminisztráció néhány prominens személyiségének. Sőt, Kádár János személyesen is hajlandó volt részt venni egy, az állambiztonság által megszervezett operatív akció lebonyolításában, hogy mind jobban kihasználják a Hoffmann barátságából adódó lehetőségeket. De erről majd legközelebb.

Vezető kép: Emil Hoffmann és magyar partnere / Forrás: ÁBTL

A sorozat korábbi részei:

A hidegháború győztese nem Amerika, hanem a globális pénzelit volt

A felforgatók arcképcsarnoka – Az elfelejtett Parvus, avagy útmutató a bolsevizmushoz

Henry Ford és a többi nagytőkés – Lenin és a totális állam felépítésének elhallgatott támogatói

Hammer, aki mintha Soros mestere lett volna – Egy gátlástalan filantróp véres felemelkedése

A kaloda változatlan, de a bolsevik vallás ma szabadelvűnek, liberálisnak nevezi saját magát

Varga Jenő kommunista közgazdász, aki kitalálta a málenkij robotot és annak „gazdasági hasznát”

A Vörös Hadsereg védte azt a szovjet-magyar „elitalakulatot”, amely felépítette az országot kirabló külkereskedelmi hálózatot

Korai kommunista külkeres mammutvállalatok, ahol Gyurcsány csak kisinas lehetett volna

A Hardi-istálló, Oblath György és a többiek, avagy a külkeres maffia hatalomátvétele

Nyerges János, a legfontosabb külkeres, akinek a „körmös” Bauer volt a tartótisztje az ÁVH-n

Svájc nemcsak a náci vagyonból, de a kommunista külkeresek pénzéből is ügyesen gazdagodott

Üzlet és pénz, mindenek felett – Így fosztották ki Kelet-Európát az amerikaiak, az ex-nácik és a kommunisták

Amikor Goebbels korábbi összekötője szólt Kádáréknak, hogy zavarja az üzletet a megtorlás

Bródy István, a klasszikus, nihilista külkeres – „Náci vagy nem náci”, mindegy, kereskedjünk

Junger Károly, az elfelejtett, tehetséges és gátlástalan külkeres története