Miközben a klubcsapatok háza táján javában zajlik az élet, a Ferencváros például a héten már megkezdi Bajnokok Ligája-szereplését, addig válogatott szinten beköszöntött a nyári szünet a futballban is. Nemzeti tizenegyünk is csak szeptemberben lép legközelebb majd pályára. A Nemzetek Ligája-szereplés értékelése mellett írásunkban egy kicsit tágabb összefüggéseiben is igyekszünk górcső alá venni a nemzeti együttes jelenét és lehetséges jövőjét.
Amint arról portálunkon is mérkőzésről mérkőzésre beszámoltunk, a magyar labdarúgó-válogatott káprázatos júniust produkált a Nemzetek Ligája A-divíziójának „halálcsoportjában”. Először harmincötezer gyermek jelenlétében legyőztük hazai pályán Angliát, majd az olaszok elleni szoros, idegenbeli vereség után az ellenfélre nézve hízelgő döntetlent játszott Németországgal a Puskás Arénában. A négymeccses sorozat zárásaként Angliában, az egész világ figyelmét felkeltve aratott történelmi győzelmet.
Válogatottunk négy forduló után vezeti saját NL-csoportját, és bízhat abban, ami eredetileg csodaszámba ment volna: bennmarad a legmagasabb osztályban!
Hasonló eredménysort, tétmeccseken ilyen szintű ellenfelek ellen utoljára még az 1986-os mexikói világbajnokságra kijutó válogatott volt képes felmutatni. A sikeres szereplésnek több összetevője is van, amelyekről írásunkban részletesebben is beszélünk, miközben – hogy teljes legyen a kép – szót ejtünk arról is, hogy milyen hiányosságokkal kénytelen szembenézni a Marco Rossi-vezette szakmai stáb.
Csapategység
Az Anglia elleni, idegenbeli történelmi győzelem megmutatta, hogy az elmúlt időszakban kialakult egy nagybetűs CSAPAT a válogatottnál. Ennek fontossága eleve nem szorul magyarázatra, hiszen csapatsportágról beszélünk, ám a mi esetünkben a jelentősége azért nagy, mert egyfelől korábban messze nem volt mindig így, másfelől pedig a világelithez tartozó csapatokkal szembeni kisebb-nagyobb képességbeli hátrányunkat csak akkor van esélyünk kompenzálni, ha teljesen egységes csapatként, nagyon jól megkomponált csapatjátékkal lépünk pályára és tudjuk végigjátszani az adott mérkőzést.
Bár már korábban is akadtak nagyszerű győzelmek (pl. Horvátország vagy Wales legyőzése), de az elmúlt évben visszatérően képesek voltunk ki-ki meccset játszani a nálunknál lényegesen magasabbra taksált, világklasszisokat soraikban tudó csapatok ellen. Döntetlen Franciaország és Németország ellen az Eb-n, győzelem Varsóban Lengyelország ellen, idén pedig kétszeri diadal Anglia ellen, és újabb döntetlen Németországgal szemben, utóbbi esetben ráadásul úgy, hogy a helyzetek és a mérkőzés összképe alapján abszolút nekünk állt a zászló.
Az a tény, hogy a világ legjobb válogatottjai közé tartozó ellenfelekkel szemben most már rendszeresen képesek vagyunk kimagasló eredmények elérésére, egyértelműen igazolja, hogy egy fantasztikusan jó közösség, egy nagyszerű csapat alakult ki a válogatottnál. Ennek letéteményese pedig – a játékosok mellett – nyilvánvalóan a szövetségi kapitány, Marco Rossi személye.
Marco Rossi, a legjobb választás
Korábban is írtunk már arról, hogy telitalálatnak tartjuk a talján szakember kinevezését a szövetségi kapitányi posztra. Marco Rossi azóta is folyamatosan igazolja, hogy a lehető legjobb döntés volt az ő kiválasztása, mert szakmai és emberi értelemben is alkalmas a poszt betöltésére. Egy sikeres válogatott összeállítása igencsak összetett feladat, amely nemcsak szakmai, de lélektani felkészültséget és emberi alkalmasságot is megkövetel.
Először is meg kell találni a játékosok képességéhez, felkészültségéhez leginkább illeszkedő játékrendszert. Utána meg kell találni ehhez a legalkalmasabb játékosokat, akiket egy mederbe is kell terelni és fenntartani a motivációjukat. Egyik sem könnyű feladat, de – amint a csapat szereplése mutatja – Marco Rossinak mindegyik sikerült. Munkáját azzal kezdte, hogy mindjárt az elején lefektette válogatási elveit, amelyekhez azóta is ragaszkodik.
Sokat jelent, hogy klubedzőként megismerte a magyar játékosok lélektanát. Ezt most ragyogóan tudja hasznosítani szövetségi kapitányként. Fotó: MTI/Illyés Tibor
Bár a futball olyan, hogy végső soron minden döntést az eredményesség tud igazolni, Rossi esetében elmondható, hogy kapitányi időszakában az eredményektől függetlenül is alapvetően következetes döntéseket hozott. A kerettagság nyitottsága valóban érzékelhető, miként az is, hogy a fiatalok megkapják a lehetőséget, amennyiben teljesítményükkel azt kiérdemlik. Aligha vitatható azon döntése, miszerint a topligákban szereplő játékosaink akkor is kerettagok, ha csapatukban nem állandó kezdők. Miután sajnos igen kevés a topligás játékosunk, így nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy őket nélkülözzük.
Ugyanakkor lehetőség van az NB I-ből is bekerülni, ha valaki arra rászolgál, és ha a játékrendszer szempontjából valaki szervesen illeszkedik a csapatba, akkor azon játékosok személyéhez Rossi kitartóan ragaszkodik. Erre jó példa Fiola és Nagy Zsolt esete, akiknek beválogatása miatt – saját bevallása szerint – a legtöbb támadást kapta az elmúlt évben. Mégis: talán éppen a töretlen bizalom miatt is, az általa kiválasztottak bizonyítottak a pályán, az elmúlt meccsek sikereiben kulcsszerepet játszottak.
Fiola Attila (labdával) éppen megindul a francia kapu felé a tavalyi Európa-bajnokságon, ahol később ő szerezte csapatunk gólját is. Marco Rossi csapatában azóta is alapembernek számít. Fotó: Kovács Attila
Ez tényleg a nemzet csapata
A válogatási elvek, valamint a kapitány személyének hitelességére egyébként éppen a játékosok teszik rá a legfontosabb pecsétet. A csapat tagjai valamennyien kiemelik Marco Rossi kulcsszerepét, a főnöküknek nevezik, hozzáállásukkal pedig igazolják is azt, hogy ezek nemcsak a dörzsölt profik médiának tartogatott szavai, hanem valóban így is gondolkodnak. Ez a mentalitás kulcsszerepet játszik a sikerekben.
Az is érződik a játékosok teljesítményén, hogy a címeres mez valóban szent a számukra. Az utolsó percekre, taktikai csereként pályára küldött játékos is ugyanolyan elánnal veti bele magát a küzdelembe, mint a kezdők, ami mutatja a kerettagság, a válogatotthoz való tartozás értékét. A jelenlegi magyar válogatott tényleg a nemzet csapata, tagjai minden megnyilvánulásán érződik, hogy hazájuk reprezentánsai, akik büszkék is arra, hogy képviselhetik Magyarországot!
A csapat mottója is sokatmondó:
Csak együtt!
A pályán mutatott teljesítmény igazolja, hogy ez nem csupán jól hangzó szólam, hanem maga a valóság a válogatott háza táján.
Szalai Ádám valódi vezér
A csapatkapitány, Szalai Ádám személyéről külön is szólni kell, hiszen akadnak, akik már a pálya szélén látnák őt inkább. Mentalitása és személyisége azonban egyaránt nélkülözhetetlen a csapat számára. A pályán mutatott teljesítménye is nagyon sok pluszt ad a csapatnak, de talán még ennél is fajsúlyosabb, hogy az évek során igazi vezérré nőtte ki magát. Aki ismeri a közösségek, csapatok vagy akár iskolai osztályok pszichológiáját, az pontosan tudhatja, hogy vezér nem akárkiből lesz, és főleg nem önjelölt alapon lesz bárki is. Vezérré az tud válni, aki emberileg is alkalmas és méltó rá, illetve a teljesítménye is olyan, hogy hiteles a többiek szemében. Szalai Ádám ma nem csupán csapatkapitánya, de igazi vezére is a magyar labdarúgó-válogatottnak.
Szalai Ádám (balra, karszalaggal) minden értelemben méltó a csapatkapitányi posztra. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Nagyszerű úton jár csapatunk
A mögöttünk hagyott év, és különösen az idei Nemzetek Ligája-sorozat során mutatott teljesítmény egyaránt azt sejteti, mutatja, hogy a válogatott fejlődési pályára állt. A fentebb már felsorolt eredménysor, amelynek során világszintű csapatok egész sora ellen sikerült helytállni, sőt, győzni is, azt igazolja, hogy az út, amelyen Marco Rossi irányításával a válogatottunk elindult, jó út, sikerekkel kecsegtető út.
Szövetségi kapitányunk egyfelől megtalálta minden posztra a megfelelő játékosokat, másfelől pedig sikerült egy olyan játékrendszert is megalkotnia, amely fedésben van a játékosok képességeivel, erényeivel. Amikor mindez a kellő mentális állapottal és a szükséges taktikai fegyelemmel is párosul, akkor a magyar válogatott a világ legjobb csapatainak is vetélytársa tud lenni immár, ellenük is képes sikeresen és akár eredményesen is szerepelni.
Emellett a szereplésünk talán legnagyobb eredménye az, hogy felzárkóztunk azon válogatottak sorába, amelyek bárkit meg tudnak szorongatni, sőt, adott esetben le is tudnak győzni. Az elmúlt harmincöt évet figyelembe véve már ez is igen jelentős előrelépés.
Még mindig vékony jégen táncolunk
Éppen az eddig megtett út eredményeinek megőrzése miatt nagyon fontos viszont, hogy minden történést a helyén kezeljünk. Az ünneprontás legcsekélyebb szándéka nélkül, de meg kell azt is jegyezni, hogy több területen továbbra is jócskán le vagyunk maradva a világ élvonalához képest.
- Jelen pillanatban összesen van öt topligás játékosunk (Gulácsi, Orbán, Szoboszlai, Schäfer, Sallai), akik valamennyien a Bundesligában fociznak. A Bundesligán kívül egyetlen európai csúcsbajnokságban sem szerepel magyar futballista, amellyel fényévekkel vagyunk lemaradva az európai válogatottak nagy részétől, ugyanis az európai élmezőny, valamint a középmezőny felső részéhez tartozó csapatok húszfős kereteinek túlnyomó többsége valamelyik topligában szerepel. Emlékezzünk vissza, hogy például a velünk egy vb-selejtezőcsoportban szereplő Albánia egy évvel ezelőtt több mint kétszer annyi topligás futballistával a keretében érkezett Budapestre, mint amennyivel mi rendelkezünk.
- A más országokban légióskodó válogatott futballistáink egy része sajnos nem számít alapembernek saját klubjában. Gyakran csak cserék, amikor pedig kezdők, nem mindig játsszák végig a teljes meccset, ami miatt előfordul, hogy meccshiánnyal küszködnek.
- A magyar bajnokság színvonala évről évre erősödik ugyan, olykor már kifejezetten jó képességű légiósok is Magyarországra igazolnak, ám ezzel együtt is csak Európa középmezőnyébe tartozunk a bajnokság erősségét tekintve. Márpedig az erős nemzeti bajnokság szükségszerű alapját jelenti egy ország futballjának.
- A válogatott jelenlegi bő keretét alkotó, mintegy huszonöt-harminc labdarúgó után eléggé jelentős hiátus van, finoman szólva sem tolonganak a jelenlegi kerettagokról a mezt leszaggatni készülő további játékosok. Néhány fiatal tehetségünk – pl. Baráth Péter, Schön Szabolcs, Csongvai Áron, Kerkez Milos, Bárány Donát, Németh András vagy éppen Vancsa Zalán – ugyan bontogatja szárnyait, ám nekik még idő kell, mire nemzetközi szintű játékosokká érnek.
Mindezeket a kétségtelen hiányosságokat akkor sem hagyhatjuk figyelmen kívül, ha az utóbbi év eredménysora szinte valószerűtlenül nagyszerű. Sőt, éppen a felsoroltak miatt kell kijelenteni azt, hogy a valós erőviszonyok ismeretben az elmúlt évben produkált kiugró eredmények nem is okvetlenül reálisak. Emiatt minden egyes sikert nagyon meg kell becsülni, örülni kell neki, miközben ha becsúszik egy-két gyengébb eredmény, akkor nem szabad a fejét venni sem a játékosoknak, sem Rossinak.
Immáron nemcsak az öltözőn belül igaz a mottó: „Csak együtt”! A válogatott szív-lélek játéka eredményeképpen egymásra talált a csapat és a szurkolótábor is. Fotó: Kovács Attila
Összegezés
Marco Rossi szövetségi kapitány irányításával az elmúlt évtizedek egyik legjobb magyar válogatottja jött létre, amely mentalitásával, küzdeni tudásával, megalkuvást nem ismerő játékával és nem utolsó sorban az eredményeivel méltán vívta ki a szurkolók rajongását. A következő időszak talán legnagyobb szakmai feladata az lesz, hogy ezt a fegyelmezett, tudatos és olykor már a topcsapatok ellen is eredményes játékot kell megpróbálni állandósítani.
Miután a nemzetközi mezőny minden korábbinál jobban összeszűkült, kiegyenlítődött, ez nem lesz könnyű, már csak azért sem, mert most már a legkevésbé sem becsül majd le bennünket egyetlen ellenfél sem. Ám az elmúlt mérkőzéseken látott alázattal, odaadó és fegyelmezett játékkal a magyar válogatott képes lehet rendszeressé tenni a Nemzetek Ligája-mérkőzéseken mutatott teljesítményét. S már ez is sokkal több, mint amit 1986 óta valamikor is elért az aktuális nemzeti tizenegyünk.
Vezető kép: Kezdőcsapatunk Anglia ellen, 2022. június 4-én, a Puskás Arénában. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Facebook
Twitter
YouTube
RSS