A két világháború a nyugati rendszeren belüli háború, másképp fogalmazva polgárháború volt, nem pedig világháború, még annak ellenére sem, hogy az egész világra kiterjedtek – írja Byrappa Ramachandra, aki fontos kijelentést is tesz, mégpedig azt, hogy az ukrán konfliktus nem a harmadik világháború, mert az elsőt és a másodikat senki sem vívta meg. De ha nem világháború, akkor mégis mi? Hogyan minősíthetjük? – teszi fel a kérdést a szerző.
A két világháború a nyugati rendszeren belüli háború, másképp fogalmazva polgárháború volt
– írja cikkében Byrappa Ramachandra.
A szerző úgy véli, ezt még Japán részvétele sem cáfolja, hiszen az ország 1895-től kezdve vívott háborúi is rendszeren belüliek voltak, mer Japán felismerte, hogy a Nyugat nem fogja egyenrangú partnerként kezelni, ha nem rendelkezik jelentős birodalommal.
Dél-Ázsia, Délkelet-Ázsia, Afrika, a Közel-Kelet és Dél-Amerika részvétele 1914-ben és 1939-ben sem volt önkéntes, ezek a területek ugyanis egy európai birodalmi/félbirodalmi rendszer részei voltak. Az első és a második világháború tehát nem is világháborúk voltak, hanem rendszeren belüli háborúk, annak ellenére, hogy az egész világra kiterjedtek
– fejti ki Ramachandra, aki szerint Németország, Olaszország és Japán későn érkező tagként vitatta a globális nyugati rendszerben elfoglalt helyét, amely a háború kirobbanásához vezetett.
Kifejti, hogy a színfalak mögött további ideológiai rendszerviták voltak, az ideológiai kérdés pedig a következő volt: hogyan fogjuk kezelni a nyugati posztimperialista rendet? Ezúttal a rendszeren belüli konfliktus a kapitalizmus és a kommunizmus között zajlott, nem pedig a már meglévő hatalmak és a későn jöttek között.
E konfliktus végeredménye a világ többi részének további rendszerszintű integrációja volt a nyugati rendszerbe, ennek alapján tehát az ukrán konfliktus nem a harmadik világháború, mert az elsőt és a másodikat senki sem vívta meg.
Hogyan tudjuk kontextusba helyezni?
Véleményem szerint az ukrán konfliktus az egyik első nagy civilizációs háború, amely a nemzetállamok végét jelzi. A nemzetállam eszméje a francia forradalommal és az emberi haladás gondolatával kezdődött, azzal az elképzeléssel, hogy az emberiség az anyagi fejlődés révén egyesíthető. E folyamat ésszerű megvalósításához a jó és funkcionális kommunikáció miatt szükség volt az emberek nyelvi felosztására, a területi és közigazgatási határokkal együtt. Az elképzelés vonzónak tűnt, de a valóságban a Nyugat a „nemzetállamot” fegyverként használta a civilizációk elpusztítására, valamint az állandó ellenségeskedés és háború légkörének megteremtésére.
– fejti ki Ramachandra, aki szerint sok elit közösség számára időbe telt, amíg rájöttek, hogy a „nemzetállam” ideológiájának követése valójában öngyilkosság volt, és ezt ismerte fel Vlagyimir Putyin is.
A Nyugat – különösen a britek – Ukrajnát gyújtózsinórként próbálták felhasználni, hogy meggyújtsák a több mint 50 nemzetből és négy vallásból álló orosz civilizációt. Ebből a logikából nyilvánvalóvá válik, hogy ha Oroszország nem cselekszik időben, akkor az, ami Ukrajnában 2012 óta történt, egzisztenciális fenyegetéssé válik. Civilizációjának és területi integritásának egysége nélkül Oroszország egyik napról a másikra eltűnik, hasonlóan ahhoz, ami a kommunista rendszer összeomlásakor történt.
– írja.
Tehát Putyin elnök azért döntött a háború mellett, mert nem volt alternatívája civilizációja megvédésére. Az ukránok a maguk részéről háborút folytatnak az orosz civilizáció ellen. Nem azért, hogy független nemzetállamuk legyen, hanem hogy az európai és transzatlanti civilizáció részei lehessenek.
Ennek alapján kifejti, hogy Lengyelország sem véletlenül csinálja, amit csinál: szerinte a lengyel nemzet egyre inkább úgy gondolja, hogy képes a mesterhármasra. Először is a szláv világ új civilizációs bázisává válhat Horvátországtól Ukrajnáig. Miután Ukrajna csatlakozik az Európai Unióhoz, Lengyelország megszilárdíthatja pozícióját az EU vitathatatlan vezetőjeként. Közben szerinte a francia–német páros a közeljövőben összeomlik, mivel a NATO elsőbbséget szerez az EU-val szemben.
Ramachandra kifejti, mielőtt világháború lenne, ez a konfliktus Lengyelország előkészítő csatája Oroszország tervezett meghódításában. Úgy véli, ez nem világháború, hanem Lengyelország Schlieffen-tervének megvalósítása Európa uralmának megszerzésére, és annak ellenére, hogy közel sem biztos, hogy Oroszország meghódítása ilyen egyszerű vagy könnyű lesz, az Európai Unió feletti uralom elkerülhetetlen.
A szerző szerint mindez a civilizáció hiányát mutatja Európában, legalábbis a civilizációs felelősség egyértelmű hiányát a perifériák ellenőrzésében.
Önmagában az, hogy megengedték Lengyelországnak, hogy új centrumként képzelhesse el magát, a tisztánlátás szégyenletes hiánya volt. Ebben a tekintetben a háborúért és annak borzalmaiért az Európai Uniónak is osztoznia kell a felelősségben.
– írja.
A Teljes írás ITT olvasható.
Vezető kép: xxszazadintezet.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS