Pesti Srácok

Kapaszkodjanak meg, a baloldal Magyarországért kampányol! Csak éppen nem értünk, hanem ellenünk

Kapaszkodjanak meg, a baloldal Magyarországért kampányol! Csak éppen nem értünk, hanem ellenünk

Számtalan súlyos választási vereség után sem jött rá a baloldal, hogy a győzelemhez (még) nem Brüsszelben kell szavazatokat szereznie. Vagyis talán érdemesebb lenne a magyar emberek érdekeit képviselni az eurokraták ambíciói helyett. Ezzel szemben ismét brüsszeli kampányba kezdtek, ami persze rögtön beindította a Bizottság fantáziáját is. A téma természetesen még mindig a pedofilellenes törvény.

Vizsgálja az Európai Bizottság annak a lehetőségét, hogy pénzbeli büntetéssel sújthassa Magyarországot a pedofil törvény miatt - tudta meg a Népszava. A lap szerint a kérdés jelenleg az, hogy a baloldal által homofóbnak tartott törvény sérti-e az Európai Unió jogállami normáit. A hazai ellenzék szerint természetesen igen, és követelik hazánk elítélését.

Charles Michel, az Európai Tanács elnökkorábban jelezte, a szexuális kisebbségek jogai nem sokadlagosak az EU-nak, ezt pedig most szankciókkal is bizonyíthatja az EU, a hazai ellenzék nyomására– legalábbis a Népszava információi szerint. Az újság ugyanis úgy tudja, hogy Magyarország felzárkóztatási támogatásoktól eshet el a törvénymódosítás miatt. A pénzügyi büntetés lehetőségét jelenleg az Európai Bizottság vizsgálja.

Persze a hazai ellenzék beleállt az ügybe, de tanulva korábbi hibájukból, már másfajta beavatkozást követelnek az uniótól. A Momentum véleménye az, hogy az Európai Unió ne büntesse a magyar embereket a kormány politikája miatt.

PestiSracok facebook image

– mondta Ilyés Márton, a párt elnökségi tagja.

Hasonlóan a korrupciót tartja az elsődleges probléma forrásnak a szocialista Ujhelyi István és a DK-s Rónai Sándor is.

– fogalmazott Ujhelyi, Rónai pedig azt emelte ki: aki Európában, az Európai Unióban a jogállamiság és az EU-s alapértékeket nem tartja be, az nem számíthat az Európai Unió támogatására.

– fejtette ki.

Forrás: Népszava, Fotó: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.