Pesti Srácok

A belgrádi zavargások mögött a Nyugat áll – véli az orosz külügyi szóvivő

A belgrádi zavargások mögött a Nyugat áll – véli az orosz külügyi szóvivő

A Nyugat zavargásokat próbál szítani Szerbiában – közölte hétfőn Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő az előző napi belgrádi tüntetésekre utalva. Zaharovát a Ria Novosztyi orosz hírügynökség idézte.

– húzta alá az orosz diplomáciai tárca szóvivője az Izvesztyija című lapnak nyilatkozva, visszaidézve Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök kijelentéseit a belgrádi megmozdulásokról. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő hangsúlyozta, hogy jelen helyzetben az egyetlen lehetséges megoldást a szerb alkotmány rendelkezéseinek szigorú követése és a "saját országa nemzeti érdekei alapján szavazó szerb nép választásának" tiszteletben tartása jelenti.

Vučić vasárnap éjjeli tévébeszédében nyugalomra intette a lakosságot, és kijelentette, hogy semmiféle forradalom nincs Belgrád utcáin, másrészt szégyenletesnek nevezte, hogy az ellenzék a nép akaratával szembeszállva, erőszakkal akar hatalomra kerülni. A Sputnik rádió közölte, hogy a szerb miniszterelnök köszönetet mondott az orosz titkosszolgálatoknak, mert előre figyelmeztették a rendbontásokra. Vasárnap több ezren tiltakoztak Belgrád belvárosában a december 17-i választások megismétlését követelve. A tömeg be akart törni a városi közgyűlés épületébe is, ezért a rendőrség könnygázt vetett be, míg a tüntetők járdakövekkel dobálták az épületet védő rendőröket és csendőröket. Aleksandar Šapić belgrádi polgármester szerint óriási károk keletkeztek a közgyűlés épületén.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."