
Minden idők legnagyobb pedagógus-béremelését tervezzük – írta a Belügyminisztérium (BM) a pedagógusnap alkalmából az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében, amelyben köszönetet mond “valamennyi pedagógusnak, aki szeretettel és lelkiismeretesen tanítja, neveli a rá bízott gyermekeket, diákokat”.
A kormány a mostani háborús idők ellenére is a rendszerváltás óta legnagyobb mértékű pedagógus-béremelést tervezi, az ezt megalapozó új pedagóguséletpálya-törvényjavaslat – több hónapig tartó átfogó szakmai és társadalmi egyeztetést követően – hamarosan az Országgyűlés elé kerül
– jelezték. A tárca közleménye szerint “a béremelést eddig is csak az késleltette, hogy Brüsszel húzza az időt, és nem fizeti ki a Magyarországnak járó uniós forrásokat; amikor megérkeznek a hazánkat megillető uniós források, soha nem látott mértékű pedagógus-béremelés valósul meg”.
Az új pedagóguséletpálya-törvényjavaslat nagyobb szakmai és anyagi megbecsülést garantál a pedagógusoknak, megteremti a pályakezdők és a hátrányos helyzetű diákokkal foglalkozó tanárok kiemelt béremelésének feltételeit
– írták. A minisztérium emlékeztetett arra, hogy a kormány ez év januárjától 10 százalékos pedagógus-béremelést előlegezett meg.
Amikor Magyarország megkapja a hazánknak jogosan járó uniós forrásokat, a rendszerváltás óta a legnagyobb mértékű pedagógus-béremelés következhet. Amikor megérkeznek az uniós források, a kormány tervei szerint az első ütemben 561 ezer forint, jövőre 681 ezer forint, 2025 januárjában pedig 800 ezer forint lehet a pedagógus-átlagbér
– áll a közleményben.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
t
2023-06-05 at 18:33
Ezt mostmár minden nap el fogják mondani? Attól meg nem lesz pénz.
Orientál
2023-06-05 at 15:21
Ez az alkoholista Gyurcsány irányítja jelenleg az ellenzéket aki iskolákat záratott be ,tanárokat tanítókat rúgatott .
Orientál
2023-06-05 at 15:18
…Emlékszünk arra hogy Gyurcsány minden egyes kórházba bentfeküdt napért pénzt lopott ki a bennfekvő betegek zsebéből ,ráadásul amikor emberek mentek körzeti orvoshoz a kkor mindíg fizetni kellet orvosi rendelésért ,tizenötezer kórházi ágyat vett el a betegektől és kirúgatott ez az alkoholista Gyurcsány 5000 egészségügyi ágazatban dolgozó embert. ,, KELL MÉG VALSAMIT MONDANOM ILDIKÓ?”
Orientál
2023-06-05 at 15:09
Gyurcsány vezetésével a balliberális zöld ellenzék éppen úgy ezeket a rengeteg eu-s milliárdokat is elakarja lopni mint ahogy a balliberális Medgyessyék Gyurcsányék és Bajnaiék 2002-től 2010-ig teljesen szétlopták az államcsődbe hazánkat ,És lőn ismét a korrupt élősködő Gyurcsány vezeti a balliberális mára zöld is ellenzéket.
Alcapi
2023-06-05 at 12:05
Bármennyit is emel a kormány, úgysem lesznek vele elégedettek, még több kell, meg amúgy is már megkésett, korábban kellett volna, meg szar a tanterv, meg túlterheltek a tanárok, csökkentsék a kötelező óraszámot heti 3-4 órára, meg nincs modern, korszerű tanítás, meg különben is “O1G”, és a Karmelita körüli kordont bontsák el,…! Fognak kifogásokat találni, hogy miért is szar minden! Undorítóak!
saghy rozalia
2023-06-05 at 11:04
A szakszervezetek a saját eredményükként hangoztatják.
A Nagy Testvér figyel téged
2023-06-05 at 09:26
Minek? Előbb bizonyítsanak azok a “pedagógusok” és érdemeik szerint lehet honorálni őket! Ez az a szakma, ahol kézzelfogható valódi eredményt felmutatni szinte lehetetlen mivel évtizedek telnek el az általuk végzett “munka” eredményének beéréséhez. Addigra a tehetségtelen idióta “pedagógusok” is nyugdíjba mennek, és nincs fellelőségre vonhatóság a munkájuk értéktelenségének tekintetében! Eddig a tanulói tudás színvonala a béka seggének magasságában leledzik, tisztelet a kivételnek, a szorgalmas tanulóknak, és kivételes képességű magukat fejlesztő tanároknak! Vannak ilyenek is!