
A Belügyminisztérium vasárnapi közleményében jelentette be, hogy minden idők legnagyobb pedagógusbéremelését tervezi valamennyi tanár számára, aki szeretettel és lelkiismeretesen tanítja, neveli a rá bízott gyermekeket, diákokat.
A Belügyminisztérium közleménye szerint kormány a mostani háborús idők ellenére is a rendszerváltás óta legnagyobb mértékű pedagógus béremelést tervezi, az ezt megalapozó új pedagógus életpálya törvényjavaslat – több hónapig tartó átfogó szakmai és társadalmi egyeztetést követően – hamarosan az Országgyűlés elé kerül. A béremelést eddig is csak az késleltette, hogy Brüsszel húzza az időt, és nem fizeti ki a Magyarországnak járó uniós forrásokat. Amikor megérkeznek a hazánkat megillető uniós források, soha nem látott mértékű pedagógus-béremelés valósul meg. Az új pedagógus életpálya törvényjavaslat nagyobb szakmai és anyagi megbecsülést garantál a pedagógusoknak, megteremti a pályakezdők és a hátrányos helyzetű diákokkal foglalkozó tanárok kiemelt béremelésének feltételeit.
JÖHET A 800 EZER FORINTOS BÉR
Mint ismert, a kormány 2023. januárjától 10%-os pedagógus béremelést előlegezett meg. Amikor Magyarország megkapja a hazánknak jogosan járó uniós forrásokat, a rendszerváltás óta a legnagyobb mértékű pedagógus béremelés következhet. Amikor megérkeznek az uniós források, a kormány tervei szerint az első ütemben 561 ezer forint, jövőre 681 ezer forint, 2025. januárjában pedig 800 ezer forint lehet a pedagógus átlagbér.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
t
2023-06-04 at 19:25
K
Ergo hazaáruló!
K
2023-06-04 at 19:20
Ha a kormány emelni fogja a pedagógusok fizetését, akkor a hazaárulásukat fogja meghálálni.
t
2023-06-04 at 19:03
K
Tehát ha valaki a hazaárulást támogatja az nem hazaáruló?
Legalább azt értsed amit magad mondasz.
K
2023-06-04 at 18:59
Gyerekeket tüntetésre vivő tanárokat ki kell rúgni az állásukból, menjenek el segédmunkásnak sepregetni az utcára, akár a mesés szép Európai Unióban Brüsszelben.
A tüntető tanárok jók lesznek utcasepregetőnek Brüsszelben.
K
2023-06-04 at 18:51
t
2023-06-04 at 18:23
Szó szerint értem amit korábban leírtam, te meg tudsz olvasni, vagy tévedtem???
lesi
2023-06-04 at 18:34
nagy szert érdemelnek tisztelet a kivételnek
t
2023-06-04 at 18:23
K
“ Ha a kormány emelni fogja a pedagógusok fizetését, akkor a hazaárulásukat fogja meghálálni.”
Akkor ezt hogy kell értelmezni ?
K
2023-06-04 at 17:55
t
2023-06-04 at 17:40
Nevetségesek a szócsavarásaid.
A szofizmus már az ókorban nevetségessé tette magát a szócsavarással.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szofizmus
Nevetséges szócsavarásoddal semmire sem jutsz vele.
A dollárbaloldal hazaárulása nyilvánvaló, és megmutatta arcát ezeken az “áltüntetéseken”.
******
Talán mondhatnál érveket is, hogy így-vagy úgy “éheznek” a tanárok.
Természetesen nem éheznek a tanárok, mert ma sokan élnek havi 150 000,-Ft-ból, és mégis megélnek, nem éheznek .
A kormány ezzel az indokolatlan fizetésemeléssel a tanároknak, magára haragítja a havi 200 000,-Ft alatti összegből élőket.
t
2023-06-04 at 17:40
K
Akkor a kormány hazaárulásra készül?!
Már megint tökön bökted magad.
K
2023-06-04 at 16:43
A dollárbaloldal által felhergelt tanárok, akik a diákjukat is arra kényszerítik hogy tüntessenek, nem érdemlik meg a fizetésemelést.
Tisztelet a kivételnek.
Ha a kormány emelni fogja a pedagógusok fizetését, akkor a hazaárulásukat fogja meghálálni.
Józsué
2023-06-04 at 16:03
TS .15.47. Az iparban dolgozók sem várjuk el,hogy az Orbán Kormány,mondjuk május elsején megjutalmazzon vagy egy szál virágot adjon.
2 ÉNAKI
2023-06-04 at 15:57
A kommentek elmérgesedtek. De szögezzük le,nincs panaszra okuk,ha mindent jól megnézünk.Pénzt jelent a tavaszi,nyári,őszi és téli szünet,nem kevés. Egyéb helyeken a fizetett szabadság csak két hét.Ha az árnyékszék nem hergelte volna,eszükbe nem jutott volna utcára vonulni. Amit a pedagógusok bérként kaptak azt az Orbán Kormány adta. Jó lenne elgondolkodni dolgokon es nem utcára vonulni.
Annonim
2023-06-04 at 15:48
Kiszmíthatatlanok ezek a Tanarak. A gyurcsány időszakban semmit sem kaptak mégis jó volt.Meglett mondva,akinek nem tetszik el lehet menni. Igen most fordult a kocka Gyurcsány ellenzékben,es most már minden jár,hergeli a tanárokat. Na azokat sem kell sokat nógatni,kapzsi mind,egyre többet akar. Szégyen a becsületes pedagógusokra,hogy kortarsaik ,akiket Gyurcsány megvezetett hajlamosak az utcára vonulni,maguk előtt tolva a diákokat is.Bár mit is tesz soha nem lesz Miniszterelnök,mert hazug,népnyúzó, tehetségtelen a szemkilövető
TS
2023-06-04 at 15:47
Ja, hogy mit is kapunk? A kezünkbe kettő, hogy ne felejtsük, mi van a szánkban! Ez jár ma a tanároknak. Ámbár kezdem érteni ezt az egész huzavonát.
TS
2023-06-04 at 15:45
Legalább pedagógusnapon ne alázzák meg a tanárokat ezekkel a dumákkal!
Jobban örülne a legtöbb kolléga, ha kapna 10 000 Ft jutalmat ezen a napon. Ma. A kezébe. Vagy egy szál virágot az államtól. Vagy legalább 1000 forintot. Nem, azért legalább 100 forintot. Ne nullát! Ne ígéreteket évek óta. Pofázás, ígérgetés, fogadkozás. Nem 600 000 forintot írtam, nem 100 000, csak 10 000. Csak 1000. Csak 100!
Verstanden?
balláb
2023-06-04 at 15:23
Megint emelik a pedagógusok fizetését? Ez Gyurcsány idején volt divat, a baloldali hálózatos újságírás hetente írt egy újságcikket arról, hogy emelik a pedagógusok fizetését, közben meg elzavarták őket, másokkal meg úgy szórakoztak, hogy délelőtt az egyik faluban délután meg a másikban dolgoztak, hogy este az embernek kelljen hazavinnie, mert olyankor már busz se vót.
Nem a fizetés a baj, hanem a megbecsülés, a méltóság, a szeretet, az odafigyelés hiánya, a nemtörődömség, a szétesettség és lehetetlenségek. Egyszóval a modernitás.
K
2023-06-04 at 15:04
A hazaáruló pedagógusok akik a diákjaikat is maguk előtt tolják a tüntetésen, nem érdemlik meg a fizetésemelést.
Ha a kormány megemeli a pedagógusok fizetését, akkor a hazaárulásukat fogja jutalmazni.
Tisztelet a kivételnek a pedagógusok között.
csakafidesz
2023-06-04 at 14:40
Helyes, de minden idők legnagyobb kirúgási akcióját is várjuk! Az összes tanárt aki gyerekeket vitt ki az utcára “tüntetni” azonnal hatállyal, véglegesen el kell zavarni az iskolákból.
Vajda Miklós
2023-06-04 at 14:01
“Minden idők legnagyobb pedagógusbér-emelését tervezzük!”
Sajnos ez a nesze semmi fogd meg jól duma, már teljesen hiteltelenné tette a kormányzati retorikát az ügyben.
Teljes mértékben inkorrektnek tartom, hogy hosszú ideje azzal szédítik a pedagósusokat, hogy majd amikor Brüsszel fizet, akkor ilyen, meg olyan mértékű béremelést kapnak.
Minden évben, amikor összeül a parlament, a képviselők megszavazzák önmaguk – nem kevés – béremelését.
Tehát a dolgozó, a munkáltatójával (a magyar néppel)szemben megemeli a saját bérét – közpénzből. Hol van még egy ilyen munkahely az országban? Aztán azzal jönnek, hogy ha majd Brüsszel fizet.
Több mézet a madzagra!
Teljesen inkorrekt, amit a tanárokkal csinálnak.
Ebből a pedagógus nem tudja a létfenntartását biztosítani.
angelblind652
2023-06-04 at 13:57
Akárki! Az úniós pénzek NEM kegyelmi adományok, hanem az ÁLTALUNK BEFIZETETT PÉNZEK. Lehet sírni, nosztalgiázni, hogy régen jobb volt. HÁT NEM VOLT JOBB! Közalkalmazottként a bruttó fizetésem 65 % (hatvanöt!)-át levonták a fizetésemből! A rezsim, az eltelt 15 év alatt felére csökkent a Fidesznek köszönhetően. Lehet, hogy a komcsi oldal most gyönyörűeket tud ígérni, de hidd el Akárki vagy, hogy NEM FOGJA BETARTANI! JÓSZERIVEL EL SEM TUDOD KÉPZELNI, HOGY MIRE KÉPESEK A HATALOMÉRT! PERSZE NEM SZEMÉLYESEN, HANEM VELED AKARJÁK MAJD VÉGHEZVITETNI A VÁLTOZÁST! MI, AKIK ÁTÉLTÜK, TUDJUK. ÚGY HOGY FÉLJETEK CSAK A KOMMUNISTA URALOMTÓL, MERT A KÉPZELETEK NEM TUDJA VISSZAADNI AZT A SZÖRNYŰSÉGET, AMIT ŐK NYÚJTANI TUDNAK!
TS
2023-06-04 at 13:49
A komcsik züllesztették le először a tanári béreket.
“A második világháborút követően újabb óriási, világrekorder inflációs hullám söpört végig
Magyarországon. A pengőt napi szinten értékelték le, emiatt 1946 augusztus 1-étől forintra
váltotta a gazdaságpolitika. Ez a dátum volt annak a napja is, hogy a bérek korrekcióját is
megvalósították. A bérkorrekció minden dolgozó számára negatív kimenetelű volt. A
bérkorrekció alapja az utolsó békeév fizetései voltak, az 1938-as bértábla. 1946 augusztus
1-étől a fizikai „kékgalléros” munkavállalók bérét 1,2-vel osztották el. Ezzel szemben a
szellemi dolgozókét 3,6-tal osztották.” (Vagyis az 1938-as reálbért ennyivel számították át).
Azóta is kb. így mennek a dolgok.
TS
2023-06-04 at 13:45
Klebelsberg nem a népszövetségi kölcsönből tette megbecsült pályává az oktatást.
Aki kíváncsi egy emészthető tanulmányra a tárgykörben:
http://midra.uni-miskolc.hu/document/41333/39046.pdf
Idézet ebből (részlet):
Havi átlagos pedagógusfizetések fizetések az 1930-as években, pengőben:
egyetemi tanár 898
középiskolai 454
tanító (elemi iskola) 278
óvónő 246.
Hogy’ is van a nóta? havi 200 pengő fixszel
az ember könnyen viccel!
Orientál
2023-06-04 at 13:37
Gyurcsány-Dobrev klán vezetésével a balliberális zöld elvtársak még ezeket a pedagógusoknak szánt eu-s milliárdokat elakarják maguknak lopni és a külföldi milliárdos megbízóiknak.
Cuki
2023-06-04 at 12:36
Enteriőr 2023-06-04 at 11:05
kevered:
nem a tanárok, hanem a hőbörgők és a szócsöveik és nem euróban, hanem dollárban
???
aladin
2023-06-04 at 12:35
A tanárok miért nem Gyurcsányékhoz és bandájukhoz mennek felvonulni, akik kategorikusan kijelentették, hogy ök gátolják a kifizetéseket Magyarországnak. Az egyik ge….ládájuk Molnár Csaba aki azt mondta, hogy hazafias kötelessége kiállni amellett, hogy Magyarország ne kapja meg a pénzt.
t
2023-06-04 at 12:12
Meddig lehet még hülyíteni a tanárokat ezzel a majd, meg a ha, meg a lehet dumával? Olyan mint egy gagyi kiszavazós show műsor utolsó fél órája.
gyozo2018
2023-06-04 at 11:30
Végre forrásoknak nevezi a szerző a Magyarországnak járó eu-s OSZTALÉKOT.
.
UGYANIS MI ODA CSAK BEFIZETÜNK, A JOGOSAN VISSZAJÁRÓT MEG VAN DE LEJJEBBÉK MEG ELSIKKASZTOTTÁK.
CSERÉBE IDEJÁRNAK JOGÁLLAMOT VIZSGÁLNI.
Katicanagymama
2023-06-04 at 11:12
Már nagyon várjuk . És nem csak mi, hanem családjaink is. Mert ,mi akik még túl az 50 is és a fiatalabbak, elhivatottan lelkiismeretesen tesszük a dolgunkat, nem hőzöngünk.
Közben a családjaink látják és tapasztalják, hogy nemcsak a munkahelyünkön vagyunk pedagógusok, hanem otthon is a ránk bízott gyermekeken gondolkodunk, önként és szükség esetén magunk finanszírozva tanulmányinkat, továbbképezzük magunkat, otthon végzük el az adminisztrációt késő este és hétvégén.
Vagy, mint a húgom javítjk a dolgozatokat, megszervezik és viszik osztálykirándulásra, táborba a diákokat.
7-8 évvel ezelőtt az akkor kamasz lányom azt mondta nekem: “Necsak az óvodásaid legyenek fontosak!”
Tehát nemcsak mi életünk lenne valamivel élhetőbb, hanem a családjainkké is.
Magam részéről én a balliberális hazaárulókra az állandóan követelőző EU-ra vagyok nagyon, de nagyon mérges. Böszme szavait használva: Nekünk az lenne az igazi “HAZAFIAS CSELEKEDET”, ha nem a mi kárunkra , önmaguk hasznát keresve rohannának személyesen, virtuálisan Brüsszelbe és nem HAZÁNK ellen tevékenykednének. / Mellesleg 2006 után két évig nem kaptam állást, mert mint szakvizsgázott pedagógus túlképzett voltam/
Áldott vasárnapot kívánok minden jószándékunk embernek.
Enteriőr
2023-06-04 at 11:05
De legalább euróba kapják már a fizetésüket.?
Beleskapitány
2023-06-04 at 11:03
Én meg Balira fogok menni nyaralni. Legalábbis tervezem…