A migráció és a baloldal hagyományokat, erkölcsöt, vallást relativizáló, totális jellegű gondolatvilága miatt áll támadás alatt Európában a kereszténység, a zsidó-keresztény kultúrkör, ez az eszme pedig ma is dominálja az egyetemeket, a médiateret és a politikai elitet, s komolyan erodálja a keresztény gyökerű kulturális alapzatokat – jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Orbán Balázs miniszterhelyettes, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Hangsúlyozta: nagy a feszültség a brüsszeli élcsapat és az emberek akarata között, de szerinte az európaiak ki fogják kényszeríteni, hogy a brüsszeli elit józanabb legyen, és visszatérjen az eredeti útra. „Elnyomó zsarnokká válik az, aki európai birodalmat szeretne. A birodalomépítő, egyesült államokat szövögető politika és a bevándorláspártiság ma kéz a kézben jár. Ennek a szellemi nonszensznek lehet gátat szabni a májusi választáson” – mondta Orbán Balázs. A miniszterhelyettes sok sikert kívánt Svédországnak a svéd külvárosokban látható mini-Mogadishu-típusú projektekhez, és azt üzente: mindenki a saját háza táján söprögessen. Az Európai Néppártról pedig úgy vélekedett, hogy vagy visszatér a politikai spektrum jobboldalára, vagy a Fidesz abban a pártcsaládban fogja megtalálni a jövőjét, amely teret enged a migráció megállításának, a határok védelmének és a nemzetek Európájának.
Több szomorú és szimbolikus esemény is történt a Nagyhéten: leégett a katolicizmus és a kereszténység egyik jelképe, a Notre-Dame, és a holokauszt magyar áldozatairól is megemlékeztünk. E két esemény arra is figyelmeztet minket, hogy éppen a migráció miatt Európában gyakorlatilag lángolnak a templomok, a kereszténység a kontinensen is üldözött, miközben tombol a modern kori antiszemitizmus, a zsidók menekülnek Nyugatról. Mindez mégsem elég figyelmeztetés a nyugati politikusoknak és az unió vezetőinek. Miért?
A zsidó-keresztény kultúrkör valóban támadás alatt áll Európában, pedig a római jog és a görög filozófia mellett ez a legfontosabb tartóoszlopa Európának. Minden európai ennek a kultúrkörnek a része – még az ateista is –, hiszen minden, amit például a demokráciáról, a társadalmi és gazdasági rendről, a kultúra szerepéről tudunk, az a zsidó-keresztény kultúrkörből fakad. Két okból is veszélyben van Európa ezen tartóoszlopa. Az egyik a baloldal hagyományokat, erkölcsöt, vallást relativizáló, totális jellegű gondolatvilága, ami ma is dominálja az egyetemeket, a médiateret és a politikai elitet, s komolyan erodálja a keresztény gyökerű kulturális alapzatokat. A történet pedig nem ma kezdődött. A második világháború végét követő időszak politikai viszonyai első ránézésre nem kedveztek a kereszténydemokrácia intenzív térnyerésének. Sokaknak úgy tűnhetett, hogy a jövő Nyugat-Európában is baloldali fordulatot hoz majd. A látszólag kedvezőtlen kiinduló feltételek ellenére mégis a kereszténydemokrácia vált a nyugat-európai politikai élet meghatározó erejévé, és egyben az induló európai integráció alapjává. Az európaiak ugyanis pontosan látták, hogy a második világháború embertelensége után csakis szilárd morális alapokon álló politika hozhatja el az ismételt prosperitást a kontinens számára. A kommunista, fasiszta és nemzetiszocialista totalitárius elnyomó rendszerek megrázó tapasztalatának hatására a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektettek az egyén politikai, gazdasági és vallási szabadságának védelmére mindenfajta totalitárius, kollektivista ideológiával szemben. Ez az egyén azonban nem atomizált individuum, hanem a közössége felelősségteljes és szolidáris tagja.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Mi változott azóta, és miért? A liberalizmus politikai képviselői miért kezdték el kiszorítani a hagyományos értékeket?
Egyfelől a pártok eszmei hátterét biztosító keresztény értékek háttérbe szorulása identitásuk elbizonytalanodását eredményezte. Ezt erősítik azok a baloldali és liberális hátterű szellemi áramlatok, amelyek az elmúlt évtizedekben fáradhatatlanul dolgoztak a zsidó-keresztény kulturális gyökerek minél hatékonyabb háttérbe szorításán. Másfelől az „ideológiai semlegesség” nevében újabb és újabb kísérletek történnek egy agresszív keresztényellenes ideológia érvényesítésére, amelynek egyik jellegzetes megnyilvánulása volt az európai alkotmánytervezet preambulumáról szóló vita. Ennek eredményeként végül nem kerülhetett bele a szövegbe explicit utalás Európa keresztény gyökereire. A „keresztényt” kiváltó „vallási” kifejezés éppen azt a körülményt igyekszik elleplezni, hogy e mindenki által nagyra tartott európai értékek létrejöttének elengedhetetlen előfeltétele az antik örökség, illetve nem más vallás, hanem éppen a keresztény vallás együttállása. Éppen azt tanítja nekünk az európai integráció alapító atyáinak története, hogy minden európai politikusnak – gondolkodjon akár baloldali, akár jobboldali nézetekben – szükségképpen keresztény alapokon állónak kell lennie ahhoz, hogy valóban az unió polgárainak érdekét tudja képviselni.
A másik veszély a migrációval érkezett Európába. Jól látható az a történelmi különbség, hogy míg a XX. században individuumként emigrált emberek erős asszimilációs hajlammal bírtak, és hálásak voltak a befogadó országnak, ahol később mintaállampolgárrá váltak – ilyenek voltak az 1956-os magyarok is –, a XXI. század migrációs mozgásait nem ilyen motivációk hajtják. Napjainkban az érkezőknek csoporttudatuk van; nem a befogadók irányába megnyilvánuló hála vezeti őket, hanem azt gondolják, hogy a saját kulturális mintázataiknak kell helyet csinálni a befogadó országokban. Ezek a mintázatok pedig szinte minden lényeges ponton ellene mondanak a zsidó-keresztény kultúra tanításainak – így például a demokráciafelfogásban, a munkához fűződő viszonyban, az állam és egyház összefüggéseit tekintve és a család szerepe kapcsán is. Nem csoda, hogy a feszültség egyre nő.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Húsvét előtt egy észak-olasz faluban fekete lepellel takarták le a kereszteket a temetőben. Bebizonyosodott, hogy ebben az ügyben van összefüggés a más vallásúak és vallástalanok érzékenysége, valamint a keresztény jelképek eltakarása között. Miért ilyen toleránsan ostoba a nyugati politika?
Messziről kell kezdenünk, hogy megértsük ezt az elsőre érthetetlen megközelítést. A megértés kulcsa ugyanis abban gyökerezik, hogy a baloldali értelmiség felfogása kizárólag a materiális világra koncentrál, és tagadja, hogy a történelem alakulásában az emberen kívül bárki vagy bármi másnak bármilyen szerepe lehetne. A történelmet pedig határozottan determinisztikusnak gondolják, az emberi észt és cselekvést az üdvözülés kizárólagos letéteményesének tekintik. Ezen gondolkodási séma szerint egyedül az elit tagjai rendelkeznek az ahhoz szükséges tudással, hogy megértsék a történelem irányát. Már a nagy francia forradalom jakobinusai is értelmiségi élcsapatként tekintettek magukra. A jakobinus diktatúra egyik vezéralakja, Maximilien de Robespierre 1792-ben – amikor a girondisták a király kivégzése kapcsán jogszerű eljárásra szólítottak fel – úgy nyilatkozott, hogy a „kisebbségnek mindenütt örök joga az igazság szavának a hallhatóvá tétele”, vagyis az igazság független a többség akaratától. A jakobinusokhoz hasonlóan a marxista gondolkodásban is nagy hagyományokkal rendelkezik a kiváltságos élcsapat kulcsszerepének gondolata. Lukács György szerint például a meghaladott keresztény civilizációs kötelékek lebontásának intellektuális feladata és programja egyértelműen az értelmiségre, mint élcsapatra hárul. Azt pedig, hogy mi a haladás iránya, természetesen ugyanez az elit határozza meg. Ez a történelemszemlélet pedig a liberális demokrácia rendszerét politikai termékké silányította. Egy olyan eszközzé, amelynek segítségével a saját elképzeléseket egyedül üdvözítőnek, mi több, szükségszerűnek és elkerülhetetlennek lehet beállítani. Ez a gondolkodás ugyanis azon hamis alapvetésből indul ki, hogy létezik egy minden más értékválasztáson felülálló, „objektív” világszemlélet, amelynek letéteményesei történetileg meghaladták az „elmaradott babonákat”, ezek között is főleg a vallásokat, de leginkább a kereszténységet. Valójában tehát arról van szó, hogy a liberális demokrácia nevű projekt és a kifüggesztett keresztjeink ennek az „élcsapatnak” és a totális gondolkodásának az áldozatául estek.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Az alapvető ösztönök és migrációra adott normális válaszok szándékos háttérbe szorítása, az európai védekezés teljes hiánya lesz a Nyugat veszte?
Nyugat-Európa elmúlt hatvan évét páratlan béke és prosperitás jellemezte, miközben Kelet-Közép-Európa a szovjet megszállás miatt évtizedekre hibernált állapotba került és komoly lemaradást szedett össze. De mint tudjuk, minden éremnek két oldala van. Napjaink eseményei azt mutatják, hogy ami rövidtávon hátránynak bizonyult, az az unió jelenlegi válságának közepette előnnyé változott. Kelet-Közép-Európát a fellépő problémák – például a tömeges migráció és az oktrojált multikulturalizmus – kapcsán nem kötik olyan előítéletszerű beidegződések és félelmek, amelyek a nyugati elitet jelentős mértékben korlátozzák a józan gondolkodásban. Ez pedig éppen annak köszönhető, hogy a mi régiónkban nem történt meg bizonyos problémák tabusítása, úgy, ahogy az Nyugat-Európában végbement a háború utáni évtizedekben. A térségünk most intellektuális értelemben is megújulni látszik. A rendszerváltoztatások utáni években a kelet-közép-európai államok közös jellemzője volt, hogy minél inkább a nyugati államokhoz akartak hasonlatossá válni. Ennek eszköze pedig a kritika nélküli mintaátvétel volt, az az elgondolás, hogy a nyugaton bevált politikai, gazdasági, társadalmi és közjogi megoldások lemásolásával lehet sikeres pályára állítani ezeket az országokat. Rá kellett ébredniük azonban, hogy azok a megoldások, amelyek sikeresek egy adott állam politikai, gazdasági és szociokulturális keretei között, nem lesznek automatikusan sikeresek máshol. Ráadásul az ilyen jellegű mintaátvételnek egyéb, nem várt következményei is lettek. Egyfelől a kelet-közép európai államok intellektuális értelemben feladták az önreflexió igényét: a szorgos másolás közben elmaradt a gondolkodás saját maguk szerepéről, értékeiről, történelmi tapasztalatairól. Másfelől az elmaradottság érzésének folyamatos jelenléte egyfajta kisebbrendűségi komplexust eredményezett ezekben az országokban.
Ebben hozott egyértelmű fordulópontot a 2015-tel kezdődő migrációs válság. Ez volt az első olyan jelenség, amely kapcsán a térség országai markánsan más álláspontra helyezkedtek, mint a nyugati társaik. Az ennek mentén kialakuló konfliktusok olyan folyamatokat indítottak el, amelyek felébresztették a kelet-közép-európaiak eddig szunnyadó önismereti és önreflexiós képességét, s mára úgy látszik, hogy az elmúlt években elindult változás az egész régió intellektuális és identitásbeli megerősödését hozhatja. S bármennyire félnek ettől egyesek a véleménybuborékjaikban, meggyőződésem, hogy végső soron ez a jelenség az egész európai közösség javát fogja szolgálni.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
A véleménybuborékok létezésére tökéletes példa, hogy ha baloldali, liberális sajtót olvasunk, akkor abból azt olvashatjuk ki, hogy a populizmus visszaszorulóban van, Orbán Viktor és Salvini politikája zsákutca, Szlovákiában is a Soros-birodalomból érkező politikus lett az elnök, Finnországban is a szociáldemokraták nyerték a választásokat, míg ha a jobboldali, konzervatív médiumokból tájékozódunk, akkor arról az irányról értesülhetünk, hogy Európában feljövőben van a jobboldal, a bevándorlásellenes pártok erősödnek. Hol az igazság?
Javaslom a saját tapasztalatainkból és a józan észből kiindulni. Minden közvélemény-kutatás alapján azt látjuk, hogy az európai választók döntő többsége hasonlóan gondolkodik Európa jövőjéről, a migrációról, a brüsszeli elit teljesítményéről, a kereszténységről, mint ahogy a magyar jobboldal gondolkodik. Tehát a feszültség nem köztünk és az európaiak között van, hanem a brüsszeli „élcsapat” és az emberek akarata között. Sajátos, de abból, hogy az emberek gondolnak valamit, még nem következik az, hogy az uniós intézmények is így gondolják. Kérdés, hogy az emberek képesek-e érvényt szerezni az akaratuknak. Nem egyszerű harc ez, hiszen a brüsszeli elitnek hatásos eszközök vannak a kezében. Politikai és gazdasági hatalmuk van, illetve komoly médiaközpontok állnak mögöttük. Hosszú távon viszont ez a fajta távolság az elit és az állampolgárok között nem maradhat fent. Optimista vagyok: szerintem az európaiak ki fogják kényszeríteni, hogy a brüsszeli elit józanabb legyen, és visszatérjen az eredeti útra.
Ezzel szemben most még az az uralkodó politika Európában, hogy a nekik nem tetsző politikusokat, politikai pártokat és országokat kiszorítsák, megbüntessék, szankcionálják. Minap a svéd kormányfő nyilatkozta azt, hogy Magyarországot meg kell büntetni, amiért nem fogad be migránsokat. Politikai inkvizíciójukban egyre durvább eszközöket vetnek majd be, hogy a bevándorlásellenes tagállamokra ráerőltessék a saját álláspontjukat?
Az európai érdekkel revolverezőkről mindig Bismarck kancellár jut eszembe, akinek híres mondása volt, hogy „Európáról mindig azok a politikusok beszélnek, akik másokkal szemben követelőznek úgy, hogy a saját nevükben nem mernének kiállni”. Én örülök az ilyen üres fenyegetőzéseknek, mert végre „kilóg a lóláb”. Választási kampány van, a hév elvitte őket. Végre bebizonyosodik, hogy igaz az, amit mi régóta mondunk, miszerint azért támadnak minket, mert nem akarunk bevándorlókat befogadni. A svéd kormányfő egyértelműen ki is jelentette, hogy erről van szó. Mi, magyarok viszont nem tűrjük jól az ilyen fenyegetőzéseket; egyetlen birodalomtól sem tűrtük el korábban sem. Magyarországon ezért nemzeti egység van abban, hogy a brüsszeli nyomásgyakorlásnak ellen kell állni. Egyébként pedig „amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten”: sok sikert kívánunk Svédországnak a svéd külvárosokban látható mini-Mogadishu-típusú projektekhez! Mindenki a saját háza táján söprögessen.
Ez az, amit ők soha nem fognak érteni. Ez a fajta agresszív, erőszakos, akaratos politika szakadáshoz vezethet Európában és az Európai Néppárton belül? Kelet és Nyugat mentén lesz törés?
Európa most is több-, legalább háromsebességes. Ez nem baj, sőt, éppen ez adja az unió erősségét. Gyengesége pedig az lehet, ha egysebességgé akarják tenni és birodalommá akarják alakítani. Elnyomó zsarnokká válik az, aki európai birodalmat szeretne, ahol nincsenek véleménykülönbségek. Pont azt kellene belátnia Brüsszelnek, hogy vannak olyan kérdések, amikben soha nem fogunk egyetérteni. Sőt, durva dolgot fogok mondani: nem is cél, hogy egyetértsünk. A véleménykülönbség megfogalmazásának és fennmaradásának lehetősége ugyanis – európai összefüggésben – a szabadság fokmérője. Európa pedig nem épülhet másra, csak a szabadság eszményére. Amennyiben Brüsszel belátja, hogy a másik álláspont tolerálása és elfogadása, a kölcsönös elismerés elve visz előre – amit mi évek óta hangoztatunk –, akkor meg fogjuk tudni óvni az uniós vívmányokat, ellenkező esetben viszont elveszítjük azokat.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Európaiként és magyarként mi a legfőbb tétje a májusi európai parlamenti választásoknak?
Ezidáig éppen az adta az unió sikerét, hogy az Európai Egyesült Államok elképzelésének erőltetői ki tudtak egyezni a nemzetek Európájának harcosaival. De Gaulle tábornok és Jean Monnet is e két homlokegyenest eltérő elképzelés híve volt, de visszatekintve azt mondhatjuk, hogy ki tudtak egyezni egymással. Ehhez komoly empátia kellett mindkét részről. A két szféra együttműködése hozta létre az egész Európa jövőjéért felelős politikusok generációját és lendítette előre az integrációt. Nem szabad elfelejtenie senkinek, hogy az integráció mélyülése – például az egyhangúság elvének többségi elvvel történő felváltása – nem a megegyezésre való hajlam kötelezettségét oldotta el, hanem éppen ellenkezőleg: az egymás megértésére való törekvés gyümölcse. Mára ez az ősi tudás tűnt el az európai politikai elitből.
Ráadásul akkor napos idő volt, mostanra azonban beborult az ég Európa fölött; nyakunkon a Brexit, veszítünk versenyképességünkből, s itt a pénzügyi és migrációs válság. Ezért a kiegyezés képessége mára eltűnt az uniós elit politikájából, ők ma már nem akarnak kiegyezni. Az unió jelenlegi vezetői szerint ugyanis válság van, ezért össze kell rántani a birodalmat. Ez a rossz, elveszejtő politika jelenleg kétharmados többségben van az Európai Parlamentben. A legnagyobb tétje a májusi választásoknak az, hogy meg tudjuk-e állítani a bevándorláspárti föderalistákat, vissza tudjuk-e hozni az európai együttműködés eredeti értékeit. A bevándorláspártiak ma azt látják, hogy a tagállamok ellenállásán bukik el a felső korlát nélküli migráció, hiszen a bevándorlásellenes erők akadályozzák a bevándorláspárti terveket. Ezért fel akarják emelni a hatásköröket brüsszeli szintre. A birodalomépítő, egyesült államokat szövögető politika és a bevándorláspártiság ma kéz a kézben jár. Ennek a szellemi nonszensznek lehet gátat szabni a májusi választáson.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Az egyelőre megállíthatatlan politika két veszélyes fogalmat, szörnyszerű intézményt is életre hívott: a migránskaravánt és a migráns-bankkártyát. Utóbbi esetében ráadásul az is megdöbbentő, hogy miközben egy uniós állampolgár névtelenül nem mozgathatja a pénzét – ez nem uniós jog -, addig a migránsok pontosan ezt tehetik: kapják, költhetik, és az Európai Bizottság még a program sikere mellett is érvel.
A migránskártya állatorvosi ló. Az uniós intézményrendszer ezzel a migránsok Európába áramlását segíti, katalizálja, ahelyett, hogy megakadályozná a beáramlást. A mi meggyőződésünk szerint a jövő európai intézményei nem támogathatnak ilyen programokat.
Ön lát abban szervezettséget, füttyszóra ugrást, hogy a világ két egymástól nagyon távol, 14 ezer kilométeres távolságra fekvő két pontján egyszerre indul el a migránskaraván: Hondurasból az USA irányába és Görögországból Európa felé?
A migránskaraván önmagában feltételezi a szervezettséget; egy ilyen, több ezer emberből álló tömeg az NGO-k támogatása nélkül nem jöhetett volna létre. Halkan teszem hozzá, hogy Magyarországon a Stop Soros törvénycsomagnak köszönhetően már nem jöhetne létre migránskaraván, mert nálunk az illegális migráció szervezése már bűncselekmény. Régen bebizonyosodott, hogy nem támogatni, hanem tiltani kell az ilyen szerveződéseket és a migránskaravánt gründoló szervezeteket.
Magyarország fel van készülve arra, hogy ötezer ember megjelenjen Röszkénél, a határon?
Igen, fel vagyunk készülve. A határzár erős és stabilan áll. A magyar kormány tudja garantálni a magyarok biztonságát, de nekünk is egyszerűbb lenne, ha az unió vezetői számára is ez lenne a prioritás. Sajnos a helyzet azonban nem ez: Brüsszeltől továbbra sem kapunk érdemi segítséget a határvédelemhez. Mindenkinek jobb lenne, ha ebben változás állna be, de különösen jó lenne az európai választópolgároknak.
Lát reális esélyt arra, hogy május után az Európai Néppárt is visszataláljon a gyökereihez, észhez térjen? Május után a Fidesznek a néppárton belül lesz helye, vagy a bevándorlásellenes erőkkel kell új frakciót alapítani?
Az Európai Néppárt folyamatosan körbeudvarolja a baloldalt, a liberálisokat és zöldeket. Mi azt reméljük, hogy lesz még lehetőség ennek a stratégiának az újragondolására, mert ez a 22-es csapdája: a néppárt ugyanis ciklusról ciklusra gyengül, egyre inkább szüksége van baloldali pártokra a befolyása fenntartásához, de pont a baloldali nyitás miatt mindig tovább is gyengül a pártcsalád, hiszen emiatt a hagyományos jobboldali támogatók sorra pártolnak el tőlük. Mindeközben a Fidesz, amelyik jobbra tart, a néppárt egyre sikeresebb tagja. A mi megítélésünk szerint ebből világos, hogy az Európai Néppártnak a politikai spektrum jobboldalára kell visszajönnie. Ha nem így lesz, akkor sincs tragédia. Akkor is az álláspontunk fogja meghatározni az üléspontunkat, és abban a pártcsaládban fogjuk megtalálni a jövőket, amely a politikánknak – amely a határok védelmére, a tömeges migráció megállítására és a nemzetek Európájának a gondolatára épül – teret enged.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS