Miért nem működik már igazán jól Magyar Péter agresszív nyomulása?
Fotó: Bodnár Boglárka
Az október 23-ai események megmutatták, hogy a valóságérzékelésünk mennyire eltolódott a közvetlen tapasztalatainkról a telefonunk képernyőjén keresztül érkező “valóságmagyarázat” irányába. A Békemenetről hazafelé tartva mindenki azt nézte, hogy az általa megélt élmények miként tükröződnek a virtualitásban. A valóság már rég nem elég.
Ráadásul mindannyian tudtuk, hogy nem az számít majd az ország nagy része számára, ami valójában történt, hanem az, ahogy az az interneten és a szerkesztett médiákban miként jelenik majd meg. És ez nem is róható fel nekik, a televíziózás tömegesedése óta a “világ kitárulásával” mindannyian ahhoz szoktunk hozzá, hogy az így hozzánk eljutó információkat valóságosnak fogadjuk el. A diktatúra kellemes hozadéka volt, hogy a tömegkommunikáció csak egy irányból és mindig ugyanúgy torzított, tehát viszonylag könnyen levezethető volt belőle a valóság.
Van valóság, de csak a választás estéjén tudjuk meg pontosan, hogy milyen
Azt meg senki sem gondolta, hogy a kereskedelmi televíziózás, a bulvármédia, úgy általában a liberálisok kezébe került teljes nyilvánosság sokkal durvábban fog hazudni, összetettebben, kifinomultabban és aljasabban, mint a kommunisták. Persze nem azért, mert a kommunisták nem igyekeztek eléggé, hanem mert a technológiai fejlődésnek “hála” a kereskedelmi médiában jobban kiteljesedhetett az emberi gonoszság és butaság, mint egy olyan vonalas médiában, amelyben a kreativitást korlátozza a párt irányvonala is.
Mérhetetlenül szomorú tehát, hogy hiába vonultunk fel százezres tömegben a Békemeneten, hiába voltunk jó társaságban, mégis a megélésünket nem ez a pozitív élmény határozza meg, hanem az az értelmezési csata, amely már hatodik napja tart. Sőt két-három napja már arról folyik a diskurzus, hogy ki milyen eszközöket, hazugságokat, csalásokat, csúsztatásokat használt azért, hogy megelőzze, kilője a másik hasonló eszközeinek érvényesülését. De ez nem az a jelenség, amikor azért jövünk össze, hogy megbeszéljük, mi is történt velünk, mi az, amit közösen átéltünk. Ez alapvetően arról szól, hogy megakadályozzuk valahogy a kedvünk elvételét. Hiszen az ellenfél legfontosabb célja pont ez, hogy a győzelmet vereségnek érezzük. És a szurkolóink is annak érezzék. Őrült világ, ahol az igazság bizonyítása nagyobb energiát igényel, mint egy hazugság megcáfolása. És persze a semleges szemlélők, a későbbi potenciális szavazók is úgy lássák, nem az Orbán Viktor, nem a Fidesz, nem a nemzeti oldal nyerte meg a napot, hanem az ideológiailag teljesen zavarosan vegyes, 2006 óta folyamatos vesztésben lévő, O1G koalíció törzsközönsége, amelyet egy zavarodott fantaszta vezet, aki majdnem másfél órás lényegtelen beszéddel kínozta meg azokat, akik azt hitték, hogy valami lényeges is történik majd azon kívül, hogy Magyar Péter orcája dicsfényt sugároz rájuk.
Ugyanis még az sem igaz, hogy a Hősök terén Magyar Péter hívására gyűltek össze a tiszások. Magyar Péter csak azért beszélhetett nagy (de messze nem elég nagy) tömeg előtt, mert a hallgatósága emberemlékezet óta minden Békemenet idején heves vágyat érez arra, hogy üzenhessen valami ütősnek gondolt dolgot Orbán Viktornak. Ha nincs Orbán Viktor, akkor ez a tömeg sincs. Ez nem Magyar Péter híveinek tömege, hanem egy ellentüntetés, míg a Békemeneten nem azért vannak rengetegen, mert a Hősök terén is van egy rendezvény, ami a fejükben jár, miközben sétálnak. Nem véletlen, hogy a Békemenet inkább séta, míg a “Nemzeti menet” inkább (hosszú)menetelés. A magyarországi ellenzék mindig csak egy dologért volt képes felvonulni, azért, hogy Orbán megbukjon végre. A Békemenet nem tüntetés, Magyar Péter bármelyik rendezvénye viszont mindig az is akar lenni.
Az elmúlt öt-hat hónapban a Fidesz gyorsul, a Tisza Párt pedig lassul. Ezt teljesen egyértelmű, csak az arányok voltak kérdésesek. Voltak olyan periódusok, amikor a valóságban is fölényben érezték magukat, a közösségi és a szerkesztett médiával kapcsolatban azonban tavaly február óta abban a meggyőződésben vannak, hogy ott utcahosszal vezetnek. Nagyon kellemetlenül érintette őket a Digitális Polgári Körök és a Harcosok Klubja megjelenése, mert viszonylag rövid idő alatt megváltozott körülöttük a véleményklíma, az egyharmad arány fölé kerülő jobboldali kommenteket a “biztonságos tereikben”, az addig kizárólagosan birtokolt felületeiken már-már nyomasztó jobboldali fölényként élték meg. Az álprofiloknak ezentúl sokkal többet kell dolgozniuk. Nem könnyű meló ez. Lehet sok helyen látni is egyébként, hogy robotokkal kommentelnek, ott, ahol korábban élőerővel nyomták. Mondjuk jó látni, hogy a mesterséges intelligencia még ugyanúgy nem tudja rendesen lemodellezni az átlag tiszást, mint tavaly február után, amikor a messiás berobbanásakor nyelvtanilag helyes és választékos kommentekkel árasztották el a piacot. Persze lehet, hogy csak sajnálják a pénzt valami újabbra.
Ahogy annak idején az óellenzéki politikusok és megmondóemberek, influenszerek, ugyanúgy a tiszás közeg sem képes feldolgozni azt a traumát, hogy azokat az eszközöket, amelyeket Magyar Péter és a sleppje, illetve a Tisza-szigetek használnak, ellenük is bevetik. Most is éppen néznek bután, hogy ezek a rohadt fideszesek visszalőnek.
Magyar Péter újabb országjárása a saját közegét fárasztja a leginkább. Az kiderült, hogy az agresszív kommunikáció, amely a Tisza által használt összes csatornát jellemzi, rég elérte a korlátait, többet visz, mint hoz. A főemberei kivétel nélkül megbuktak, mert nekik nem nézik el még a kevésbé elkötelezett szimpatizánsok sem, hogy brutális adóemeléseket, adókedvezmények eltörlését, a nyugdíjak megadóztatását és csökkentését, a sorkatonaság visszaállítását és hasonló titkolandó dolgokat kotyognak ki kamerák előtt. A “szakértőivel” is hasonló a helyzet. Tíz hónapja lebegteti a képviselő-jelöltjeinek a bejelentését. Botrányok, hibák, kommunikációs katasztrófák tömege. Harmincezer tiszás le is iratkozott a nagy garral beharangozott appról, miután kiderült, hogy
A Nemzeti Menet sem adott átütő élményt, legfeljebb a teljesen megvadult fanatikusok érezték úgy, hogy az ügy előrébb jutott. Magyar Péter mindig irreálisan magasra teszi a lécet, neki a döntetlen vagy a tisztes vereség sem fér bele. Akit egy kicsit is érdekelt politikai értelemben az október 23-i politikai küzdelem és nem volt előre eldöntött véleménye, az az élő adások és az utóhatások után nem nagyon gondolhatja azt, hogy Magyar Péter nagyot nyert. Ha csak a döntetlen közelében is lett volna, követelte volna a kormány lemondását, ahogy szokta.
Teljesen nyilvánvalóan keresi visszavágó gyanánt az ütközést a Fidesz további tömegrendezvényeivel is, ez is azt jelenti, hogy maga már nem kelt elég figyelmet. A legfontosabb pedig az, hogy az ünnepnap utóélete sem alakult jól Magyar Péter számára. Csak a teljesen lényegtelen és hiteltelen influenszer és megmondóember hívei szerint jött ki jól az eseményekből, még a cselédsajtója sem merte körbehozsannázni a saját utcai tapasztalatai alapján. Magyar Péter csak a törzsszavazóit tudta újra megszólítani. A kommentelői sem jöttek elő semmi újjal. És tényleg semmi lényegeset nem mondott, hiszen senki nem idézi a beszédét, még a sajátjai sem igazán.
Ha egy héttel később is, de most már a virtuális térben aratott győzelmünk tudatában is kimondhatjuk, hogy a Békemenet elérte a célját.
