A bohóc röhejes alászállása

Tudom, mondtam már pár alkalommal, hogy halott entitásba nem érdemes, főleg nem méltó rúgni, meg azzal, akit az ág is húz, illik, ha nem is szolidárisnak lenni, de legalábbis nem rátenni még egy lapáttal. Nem beszélve arról, hogy a tragédia ott kezdődik, ahol az érték semmisül meg, és amint az alább látni fogják, a világon semmilyen érték sem szűnt meg létezni, maximum a kóros nagyotmondás, ostobaság és politikai antitalentizmus közös terméke: Jakab Péter. Remélem, nem unják a témát; fogják fel az uborkaszezon és a közéleti tanmese egyedi ötvözetének. Egy politikus útja a teljes megsemmisülésig, röviden összefoglalva.

Mondják, hogy Jakab Péter a miskolci Jobbik-szervezet egyik kimagasló alakja volt. Ha nem is intellektusa, de legalábbis sodró lendületű szónoki képességei miatt. Ez eleinte a helyi szervezetben, taggyűléseken, majd a miskolci testületben nyilvánult meg. És mint ez szokás, ilyen plénum előtt nem kell tanúságot tenni különösebb szakpolitikai elképzelésekről, ideákról, elképzelésekről. Tényleg elég a feltűnéshez, ha valaki hangos, meg látszólag, ha a felszínen is, de akad némi mondandója. Tárgyától most megengedő módba kapcsolva tekintsünk el.

Lendületes szónoklatokban kelt ki akkor is, amikor éppen rasszista vagy antiszemita fokozatba kellett kapcsolni. Hiszen a mozgalom, ugye, akkor ezt kívánta tőle. És mindezt mára az egész balos formáció természetszerűen elfelejtette, hiszen az utóbbi időben magáról kevesebbet hallató, de az elmúlt években számtalan megrendelést kapott Új Múlt Kft. tett arról, hogy ez az elfogadható módi szabályai közé beleférjen. Úgy Budán, mint Pesten. (Pár napja persze láttuk, hogy a Momentum által szervezett tüntetésen az egyik szónok de facto lecigányozta Orbán Viktort, aminek az égvilágon semmilyen következménye sem lett, szóval olybá’ tűnik, a sokáig egészen jelentéktelennek tartott Rotbraun-mozgalom idehaza teret nyert.)

Elég az hozzá, hogy a fáma szerint a már lassan kalapját-kabátját kereső Vona Gábor fedezte fel az országos politika számára, hogy távoztában is rúgjon még egyet politikai közösségébe. Így, bár egyéniben nem tudott nyerni – ahogy egyetlen, azóta tartott, párton kívüli megmérettetésen sem – Miskolcon, de listáról 2018-ban országgyűlési képviselő lett. Hozzá köthető a parlamenti bemutatkozások talán legcsatornaszagúbb beszéde is, amikor arról értekezett, kicsit zavarban van, hiszen ennyi bűnöző előtt még sosem szónokolt korábban. Meglehet, túl közel ültették már akkoriban is a DK-hoz meg az MSZP-hez, erre már nem emlékszem. Ám a szédítő karrier elindult, csakhamar az egész pártot hatalma alá kerítette, és bár erre talán még ő sem gondolt pár évvel annak előtte, de csakhamar mindenki előtt nyilvánvalóvá tette, hogy egyetlen út létezik a Jobbik előtt, az pedig Gyurcsány seggén keresztül vezet.

Na most, talán ez volt az az utolsó utáni pillanat, amikor a Jobbikon belüli, tisztességes emberek megpróbálhatták volna kiebrudalni ezt a kontárt. Tán még egyszer megvillanhatott volna, hogy azért a mozgalom mégiscsak Gyurcsány ellenében, sziklaszilárdan vele szemben elhelyezkedő közösségként jött létre, amelyet a 2006-os, vérben és könnygázban fogant hónapok kovácsoltak olyan erős közösségé, amely zsinórban több választáson, így három országgyűlésin is remek eredményeket ért el, 2018-ra konkrétan a legerősebb ellenzéki párttá vált. Nem villant meg. Hogy mi történt, kívülről nehéz is megítélni, nem vállalkoznék rá. Az mindenesetre biztos, hogy Jakab soha nem látott támogatottságot szerzett erre a forradalmi ötletére és a pártot egyre látványosabban fordította a DK zászlója alá, hogy annak valami kifordított, gúny tárgyának is ocsmány, nemzeti tagozata válhasson. És ez megfelelt a párton belül szinte mindenkinek. Történelmi bűn, meg is jegyeztük.

Az ellenzéki előválasztással és az áprilisi eseményekkel e helyütt nem is foglalkoznék, megtették és megtettem azt már számtalan alkalommal. A jakabi taktika nem besült, hanem öngyilkos, mindenkit maga alá temető, förtelmes kudarccá vált. Olyanná, amit a maga helyén kezelve, de nemigen látott még a magyar politikatörténet 1990 óta datálható korszaka. Úgy tűnik, hogy ezek az emberek tényleg elhitték, ha egy politikai entitást az ősellenséggel közös hadba terelnek és együtt indulnak csatába, akkor a konkrét esetben lehet azért sikerrel számolni. Ezek a szerencsétlenek elhitték, hogy ugyan már, tényleg lehet. Ember a politikai térben úgy még nem semmisült meg, mint Jakab Péter. Pedig láttunk mi már a közelmúltban egy Fekete-Győr Andrást is, régebben meg mondjuk Gyurcsány Ferencet, Dávid Ibolyát vagy Retkes Attilát. Teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy neki annyi, harangoztak, ennyi volt, vége.

Mindenkinek, kivéve Jakab Péternek és a rajongói csoportját. Mert nemhogy nem mondott le, de a tisztújítón újra megválasztották elnöknek, miközben frakcióvezetői tisztségét is megtartotta, és bár látványosan megtört tekintettel, a korábbi lendület töredékével, de folytatta piaci performanszait. Ugyanolyan semmitmondóan, kabaréba hajlóan, nulla értelemmel, ám immár saját maga számára is hamisan. Mint amikor a színész már ezerszer is beleunt a szerepébe, de tudja, hogy valamennyi pénzt még mindig hoz a jól megszokott karakter, egyéb sansza meg nincs, úgyhogy csak belebújik még egyszer azokba az átkozott göncökbe. Aztán még egyszer. Ne felejtsük el, hogy közben Jakabot a családja is elhagyta, miután a felesége számára is nyilvánvalóvá lett, hogy a nyílt színen alázza meg őt egy közvetlen alkalmazottjával. A minitragédia sajátos tanulsága, hogy a mamuszos hölgy okozta a párton belül is teljes kegyvesztettségét Jakabnak. Egy évvel ezelőtt ilyenkor Jakabnak a maga szintjén mindene megvolt, mára pedig semmije sem maradt. Se becsület, se család, se párt, se frakció, csak egy nagy lakás, a közösség megbízható hölgyével és talán-talán egy sansz arra, hogy Gyurcsány valami csontot dob neki a kétségtelenül megtörtént szolgálatokért.

Szomorú dolog ez, egyfelől. Másfelől az ilyen politikai lókupecek, mint Jakab Péter, semmivel sem érdemelnek jobbat, és intő példaként kell szolgáljanak mindenki másnak is. Így jársz, ha Gyurcsány csicskása leszel és elhiszed, a bab is hús. Nem kívánok neki semmi jobbat.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu