Pesti Srácok

A brüsszeli bevándorláspárti többség másodszorra áterőszakolta a migránsvízumot

A brüsszeli bevándorláspárti többség másodszorra áterőszakolta a migránsvízumot

A brüsszeli bevándorláspárti többség áterőszakolta a migránsvízumot, amivel még több bevándorlót akarnak az Európai Unióba hozni - értékelte a döntést Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a közmédiában. Az Európai Parlament (EP) kedden, strasbourgi plenáris ülésén megszavazta a migránsok legális uniós beutazási kereteit rögzítő humanitárius vízum bevezetését kezdeményező jelentést. A határozatról november közepén már szavaztak az EP plenáris ülésén, akkor nem kapott abszolút többséget a javaslat. A jelentéstevő azonban technikai hibákra hivatkozva új voksolást kért. A parlament házbizottságaként működő Elnökök Értekezlete másnap úgy döntött, hogy visszaküldi a témát az illetékes bizottságnak, amely ismét szavazásra bocsátotta az elképzelést. Fideszes néppárti EP-képviselők szerint ez az eljárás jogellenes.

Hidvéghi Balázs nyilatkozatában emlékeztetett rá: az Európai Parlament bevándorláspárti többsége kedden ismét szavazásra bocsátotta a migránsvízum kérdését és "ezúttal számukra kedvező eredmény született". Úgy tűnik, Brüsszelben a migrációs ügyekben "addig kell újra és újra szavazni, amíg a bevándorláspártiaknak kedvező eredmény meg nem születik". Megjegyezte: nemcsak az eljárás elfogadhatatlan és antidemokratikus, de a javaslat tartalma, a migránsvízum is az. Mint mondta, az elfogadott határozatban arra szólították fel az Európai Bizottságot, jövő év március végéig, tehát még az európai parlamenti választások előtt alkosson rendeletet, amely legális beutazási lehetőséget biztosít a migránsoknak.

- fogalmazott.

PestiSracok facebook image

A politikus kitért arra, hogy további bevándorláspárti javaslatok is napirenden vannak, mint például a név nélkül osztogatott migránskártyák, illetve a tervezett brüsszeli ügynökség, amely a migráció szervezésével foglalkozna és beavatkozhatna a tagállamok által lefolytatott menekültügyi eljárásokba. De - tette hozzá - ilyen az a javaslat is, amely pénzt vonna el a közép-európai országoktól és azt a bevándorláspárti Soros-szervezeteknek adná, valamint az a javaslat, amelyik 520 millió eurót csoportosítana át a migránsok betelepítésére az idei költségvetésből.

A bevándorláspárti brüsszeli elit most már nem is leplezi, hogy minden erejével azon van, hogy állandósítsa a migrációt és még a májusi európai parlamenti választások előtt olyan döntéseket kényszerítsen át, amelyek bebetonoznák a jelenlegi bevándorlási politikát - mondta. Hozzátette: ez elfogadhatatlan, a Fidesz álláspontja szerint nem lehet az emberek véleményének megkérdezése nélkül ilyen döntéseket áterőltetni antidemokratikus módon. Ehelyett meg kell várni ezzel az EP-választást, ahol az emberek véleményt tudnak mondani a migráció kérdéséről - fejtette ki Hidvéghi Balázs.

A demokrácia csúcsa: addig szavaztatnak, amíg át nem csúszik

A határozatról november közepén már szavaztak az EP plenáris ülésén, akkor nem kapott abszolút többséget a javaslat. A jelentéstevő azonban technikai hibákra hivatkozva új voksolást kért. A parlament házbizottságaként működő Elnökök Értekezlete másnap úgy döntött, hogy visszaküldi a témát az illetékes bizottságnak, amely ismét szavazásra bocsátotta az elképzelést. Fideszes néppárti EP-képviselők szerint ez az eljárás jogellenes. A keddi szavazáson 429 támogató, 194 elutasító és 41 tartózkodás mellett elfogadott határozatban az EP-képviselők felszólítják az Európai Bizottságot, hogy áprilisig tegyen javaslatot a védelmet kérők legális beutazási lehetőségeit megteremtő közösségi jogi keret kialakítására. Olyan humanitárius célú vízumot hozna létre, amely lehetővé tenné a menedékkérelem benyújtását az EU-tagállamok unión kívüli külképviseletein, ha belépésük egyedüli célja a menekültstátusz kérése. A vízummal az úti dokumentumot kiállító tagállam területére lehetne belépni, kizárólag a menedékkérelmük benyújtása céljából.

Juan Fernando López Aguilar spanyol szociáldemokrata EP-képviselő, a tervezet jelentéstevője a szavazást megelőzően kiemelte, hogy az EP emberibb választ kíván adni a migráció problémájára.

- érvelt a baloldali politikus.

A határozat hangsúlyozza, hogy sürgősen szükség van biztonságos és legális beutazási lehetőségekre az unióba, amelyek egyikének a humanitárius vízumnak kell lennie. Felhívja a figyelmet arra, hogy a humanitárius vízum új eszköze annak biztosítását kell céloznia, hogy a menedékkérők és a humanitárius védelemre szoruló személyek számára biztonságos utazást tegyenek lehetővé Európába, ahol kérelmeiket feldolgozzák. Az új európai rendszernek köszönhetően a menekültstátuszért folyamodók törvényes úton, embercsempészek nélkül is elérhetnék Európát. A javaslat szerint a jogszabály a tagállami és uniós menekültügyi, bűnüldözési, határőrizeti, megfigyelési és mentési büdzsék optimálisabb kihasználását is lehetővé tenné.

A szöveg szerint a vízumnak korlátozott területi érvényességűnek kell lennie annak érdekében, hogy birtokosa elérje azt a területet, ahol nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújthat be. Ezért a vízumot kiadó tagállam válik felelőssé a menekültügyi eljárásokért.

Elveszik a tagállamok jogát a migráció kezelésére

A Fidesz-KDNP európai képviselőcsoportja az MTI-hez eljuttatott közleményében kijelentette, "az EP bevándorláspárti többsége folytatta ámokfutását" azzal, hogy elfogadta a humanitárius vízumokról szóló jelentést.

- fogalmaztak.

A jövő évi európai parlamenti választás tétje az, hogy lesz-e a mostani bevándorláspárti testület helyett olyan bevándorlást ellenző többség, amely megakadályozza a javaslat megvalósulását - tették hozzá az EP-képviselők.

Ujhelyi tartózkodott, Niedermüller üdvözli a döntést

Ujhelyi István szocialista EP-képviselő nyilatkozatában kijelentette, sem a parlamenti eljárással, sem pedig a vonatkozó jelentés bizonyos részeivel nem értett egyet, ezért ebben a formájában tartózkodás mellett nem támogatta a dokumentumot. Indoklása szerint a határozat többek között aránytalan terheket róna a diplomáciai képviseletekre. Mint elmondta, a szintén megszavazott vízumkódex azoknak nyújt könnyített feltételeket a schengeni beutazáshoz, akik legálisan szeretnének Európába jönni turisztikai, tanulmányi, munkavállalási vagy épp vállalkozási célból. Tájékoztatása szerint a vízumkódex kérdését az EP különválasztotta a humanitárius vízumtól.

Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője nyilatkozata szerint a dokumentum az illegális bevándorlás megfékezésére született, "pontosan egybeesik a magyar kormány célkitűzéseivel", ezért felfoghatatlannak nevezte, hogy "a magyar kormánynak mi a problémája" a szöveggel.

Forrás: MTVA, Európai Néppárt Magyar Delegáció, MTI; Vezető kép: Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának (ALDE) vezetője és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén azután, hogy megszavazták a migránsvízumot - MTI/EPA/Patrick Seeger

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?