A 2016 március 22-én elkövetett brüsszeli terrortámadás tizenkilenc áldozata keresetet nyújtott be a belga állam ellen arra hivatkozva, hogy Belgium nem adott nekik kellő segítséget a történtek után – írta hétfőn a BrusselsTimes helyi napilap.
Azzal vádoljuk az államot, hogy nem adott megfelelő iránymutatást, jogi támogatást – nyilatkozta Nic Reynaert az áldozatokat képviselő ügyvéd, aki maga is jelen volt a támadások elkövetésekor. Reynaert keresetét hétfőn, öt évvel a merénylet után kezdi tárgyalni a belga elsőfokú bíróság, április közepén illetve május elején a többi áldozat ügyét vizsgálják ki. Reynard elmondta, hogy a metrókocsiban éppen a merénylet elkövetője mellett ült, amikor a pokolgép felrobbant. Hozzáfűzte, hogy a történtek emléke még mindig kísértik, fizikai és lelki megpróbáltatásokon megy keresztül.
Meg vagyok győződve arról, hogy megnyerem a pert. A többi áldozatnak segítséget nyújtok, mert ha a közeljövőben ismét terrortámadások történnek, akkor az emberek újra ebben a helyzetben találják magukat, és ezt szeretném elkerülni.
– tette hozzá. 2016. március 22-én Brüsszelben, először a Zaventem nemzetközi repülőtéren, majd fél órával később az európai uniós negyed közelében lévő Maelbeek metróállomáson hajtott végre öngyilkos merényletet egy dzsihadista csoport. A támadásokban harmincketten meghaltak – köztük a három elkövető –, háromszáznegyvenen megsebesültek, köztük két magyar. Ugyanez a hálózat csapott le egy évvel korábban Párizsban. Az akciók elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Sebastien Nogier
Facebook
Twitter
YouTube
RSS