Pesti Srácok

Orbán Viktor mellett a CEU-t és a Dohány utcai zsinagógát is meglátogatta Manfred Weber (frissítjük!)

Orbán Viktor mellett a CEU-t és a Dohány utcai zsinagógát is meglátogatta Manfred Weber (frissítjük!)

Konstruktívnak nevezte az Orbán Viktor kormányfővel folytatott mai budapesti megbeszélését Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője és csúcsjelöltje, akinek azonban első útja a CEU-ra vezetett, ahol tíz órakor találkozott az egyetem elnök-rektorával, Michael Ignatieff-fel. Weber továbbra is kitart a Fidesszel való együttműködés korábban már megfogalmazott három kritériuma mellett: a kormány biztosítsa a Soros-egyetem amerikai képzésének fennmaradását, fejezze be a Brüsszelt bíráló kampányát és Orbán Viktor kérjen bocsánatot "azokért a problémákért, amelyeket a Néppárt más tagszervezeteinek okozott". A kormányfő irodája egyelőre nem kommentálta a találkozó eredményeit. Weber a Dohány utcai zsinagógába is ellátogatott, ahol elítélte az európai zsidó közösségeket érő egyre gyakoribb antiszemita támadásokat és méltatta a virágzó magyarországi zsidó közéletet.

Manfred Weber a Dohány utcai zsinagóga előtt tartott rövid sajtótájékoztatót kedd délután, ahol elárulta: konstruktív hangulatban telt az Orbán Viktorral a miniszterelnök várbeli munkahelyén folytatott megbeszélése, de maradtak nyitott kérdések, amelyekről az Európai Néppárton belül egyeztetnek tovább. Hozzátette: a Néppárt el nem vitatható értékeket képvisel, amelyeket minden pártnak - beleértve a Fideszt is - tiszteletben kell tartania.

Weber kijelentette azt is, hogy fenntartja a korábban kikötött három feltételét a Fidesszel való további együttműködéséhez. Elsőként sorolta fel a bajor politikus a tudományok szabadságának, azaz "a CEU budapesti működésének" biztosítását. A második elemként kiemelte, hogy a magyar kormánynak be kell szüntetnie minden Brüsszel- és unióllenes kampányt, a plakátokat el kell távolítania és a jövőben is tartózkodnia kell az ilyen akcióktól. A harmadik kritérium pedig inkább a Néppárt belügye - váltott enyhébb hangnemre Weber -, azaz Orbán Viktornak "bocsánatot kell kérnie azokért a terhekért és problémákért, amiket más országok és néppártok számára okozott".

PestiSracok facebook image

- zárta rövid beszámolóját Manfred Weber, aki megígérte: a Mazsihisz-vezetőkkel folytatott tanácskozása után az újságírók rendelkezésére áll. A PestiSrácok.hu tudósítója a helyszínen várja a bővebb tájékoztatást.

Jelzésértékű, hogy Orbán előtt a CEU-ra sietett a csúcsjelölt

Weber első útja 10 órakor viszont a CEU-ra vezetett, ahol találkozott az egyetem elnök-rektorával, Michael Ignatieff-fel. A magyar kormányfővel – a Fidesz Európai Néppártban maradásáról – a zárt körű megbeszélésre csak ezután került sor. Weber délután háromkor ellátogatott a Dohány utcai zsinagógába is, ahol Heisler Andrással, a Mazsihisz elnökével is találkozott.

Weber, aki a Bajorországban kormányzó Keresztényszociális Unió (CSU) alelnöke is egyben, magyarországi látogatása előtt az Augsburger Allgemeine című német helyi lapnak azt mondta: Bajorország szeretne részt venni a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) tanszékeinek finanszírozásában, két kart teljes egészében eltartanának Budapesten.

A CEU sajtóközleményt adott ki a találkozó után, amiben azt írják, hogy

Forrás: MTI, PS, Magyar Nemzet, Index; A vezető képet Manfred Weber és Orbán Viktor budapesti találkozójáról a Miniszterelnöki Sajtóiroda adta közre - Fotó: Szecsődi Balázs

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.