A nyugaton élő oroszokat a biztonsági szolgálatoknak szigorúan figyelniük kellene – jelentette ki Petr Pavel cseh elnök. Pavel a Szabad Európa Rádiónak adott csütörtöki interjújában fejtette ki azon álláspontját, miszerint „minden nyugati országban élő orosz embert sokkal jobban meg kell figyelni, mint a múltban”. Petr Pavel szerint az oroszokat úgy kellene kezelni, mint ahogy a japánokat kezelték az Egyesült Államokban a második világháború alatt.
Mivel háború van, az orosz állampolgárokkal kapcsolatos biztonsági intézkedéseknek szigorúbbnak kell lenniük, mint normális időkben
– mondta. A cseh politikus összehasonlította a japán-amerikaiakkal való bánásmódot a második világháború idején, amelyet „szigorú megfigyelési rendszerként” és „a biztonsági szolgálatok ellenőrzéseként” jellemzett.
Az Egyesült Államokban a japán származású embereket szögesdróttal körülvett és amerikai katonák által őrzött internálótáborokban tartották fogva, amelyeket Franklin D. Roosevelt elnök hozott létre a második világháború alatt. Körülbelül 120 ezer embert – többségük amerikai állampolgár – érintett ez a lépés, amelyért az amerikai kormány azóta bocsánatot kért és több mint 1,6 milliárd dolláros jóvátételt fizetett.
Ez egyszerűen a háború ára
– fogalmazott Pavel.
A cseh elnök arról is beszélt, hogy határozott beszédet vár el, amikor Ukrajna hosszútávú támogatásáról van szó. Arra a kérdésre, hogy értékelje az ukrán ellentámadás első napjait, Pavel azt mondta, hogy az eddigieket „alakító hadműveletnek” nevezné, mivel szerinte az „igazi ellentámadás” még nem kezdődött el.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Filip Singer
Facebook hozzászólás
Steve
2023-06-18 at 18:23
Egy Cseh oldal, Koller írja,az apja nagy moszkovita gyökércsiszoló, ö maga úgyszint.Az iskolában dicsöítette 68-eseményeit.Most jenki gyökér csiszoló, olcsó cumi gyuri.Egy jelentéktelen tisztecske volt, hogyan lett nato(nord atlantic terror organization)genyórális, jól todott szopni nyalni.De tudta merre van az átöltözö szöba, -00, james blond,s a haverok, nagyon tudják.
Karácsony.sk
2023-06-18 at 18:19
És hova te buta amerikai aktivista?
Netám csak nem megint Auschwitz-Birkenauba?
Szlovákiából….
lesi
2023-06-18 at 12:18
ezt a böööszmét !! nem tudom kihez hasonlítsam de teljesen felesleges
Torockó
2023-06-18 at 11:54
Mivé züllöttek a csehek, ha képesek voltak egy ilyen idiótát kiválasztani?
sanyi05
2023-06-17 at 18:48
Ezt a teljesen hülye Petr Pavelt nem tudom honann szedték a csehek, de azon kivűl, hogy az ideje nagy részét fodrásznál tölti, mindig kitalál valami bombasztikus marhaságot, hogy a gazdái kedvébe járjon.
GondolkodóXXL
2023-06-16 at 23:11
Alkalmam volt beszélni olyan japánnal aki 5 éves gyerekként családjával együtt táborba lett telepítve a II.VH.során.Kegyetlenül bántalmazták őket,éheztek,folyamatos zaklatásnak voltak kitéve.Köztiszteletben álló kereskedő család volt,akik politikával nem foglalkoztak továbbá amerikai állampolgársággal rendelkeztek.A bűnük az volt,hogy japánok voltak.
Ennek a cseh gazembernek agya már azon jár,hogy az oroszoknak is valami hasonló sorsa legyen,ha más országban élnek.Hamarosan majd elő jön talán azzal,hogy azon ország állampolgárait is táborba kell zárni,amely nem szállít fegyvert az ukránoknak. Akkor már a magyarokra is hasonló sors várna.
Hans Landa
2023-06-16 at 22:44
Benes és Masarik után szabadon………….
Nézzük_magát_a_dolgot
2023-06-16 at 18:36
A csehektől nem áll távol ez a mentalitás. Amikor a szovejetek kiűzték tőlük a német csapatokat, szudétavidéki ártatlan német lakosok (gyermekek, nők, aggok, férfiak) ezreit mészárolták le. Jó szláv szokás, lásd Délvidék.
Tudományos libsizmus
2023-06-16 at 16:13
Rosszul vagyok ettől a kivénhedt selyemfiútól. Ti nem?
Béla
2023-06-16 at 15:00
A cseheknek azt az utat javasolták követendőnek, hogy merjenek nagyon kicsik lenni, és közben nagyon hülyék! Úgy tűnik megfogadták.
TS
2023-06-16 at 14:52
Alcapi, én sajnos azt hiszem, hogy ezekkel a szövegekkel készítik fel az ostobákat az atomháborúra. Kitiltás, vagyonelvétel, az orosz kultúra tagadása, internálás, halál.
Csak az “kicsi” difi, hogy nemcsak az oroszok fognak meghalni. Sőt!
Van az oroszoknak 6000 atomfegyvere, ebből süljön el 15-20 hidrogénbomba, és reszeltek Európának (is).
Gondolom, az európai magaskultúra degradálása, tagadása is része ennek. Minek a sok régi szar Rómában meg máshol?
Netta
2023-06-16 at 14:42
A csehek ebben osztályelsők.
Őrnagy
2023-06-16 at 13:12
A Szaros Gyurka médiája és NGO-i által túlmanipulált közéletben mos igen nagy az igény az etnikai alapú gyűlölködésre, a újfajta nácizmusra és fasizmusra, amely most már nem zsidóellenes, ami csúnya dolog, “csak” orosz és orosz kultúra ellenes! Nekem viszont éppolyan undorítónak tűnik, mint amikor a zsidók voltak a célpontjai (etnikai és vallási alapon) a fasisztáknak!
Máté
2023-06-16 at 12:53
Ilyen egyszerű terjeszteni a nácizmus az un. nyugati demokráciában. A bólogató Jánosok meg lesüllyedtek az radikális terrorista iszlámot támogatók szintjére.
Ugye sose hitted volna magadról, hogy képes vagy egy náci rezsimet támogatni! Lám csak egy jó agymosás kellett és kész vagy.
Péter Pál Gonda
2023-06-16 at 12:14
Soha nem kedveltem a cseheket.
Sunyi népség ez is.
Alcapi
2023-06-16 at 12:14
És ezeknek az úgynevezett “internáló táboroknak” a bejárata fölé kiírják majd, hogy “ARBEIT MACHT DICH FREI”? És gázüzemű zuhanyzókkal, meg embertüzelésű kemencékkel lesznek felszerelve? Netán orosz emberbőr lámpaernyőket is készítenének, és zsugorított orosz emberi koponya lesz a Cseh elnök irodájában az iratnehezék? Ezek lennének az európai értékek, a liberális emberi jogok? Hogyhogy még egyetlen európai vezető sem határolódott el, és egyetlen emberjogi szervezet sem emelte fel a hangját? Tényleg úgy tekint Európa az orosz emberekre, mint kiirtandó ártalmas vírusra? Szégyen, hogy a XXI. században egy ilyen mondat elhagyhatta egy állítólag demokratikus ország elnökének a száját, mindenféle következmény nélkül! Mit szólna, ha Putyin egy ugyanilyen nyilatkozatot tett volna a csehekre? Aljas náci rohadék ez az “ember”!!!
Dusa Lajos
2023-06-16 at 10:52
A csehek mindig produkálnak valami meglepőt. Nem csak az oroszok internálását.
Legutóbb pl. nem szavazott nemmel a belügyminiszter a kötelező befogadásra.
Nem értem se az elvakutságot, se a sunnyogást.
Attila
2023-06-16 at 10:25
Egy igazi EUROPER …
Manó
2023-06-16 at 08:38
Hülye csicska!
TS
2023-06-16 at 07:38
Azt hiszem, Japánban is örültek ennek a nyilatkozatnak.
TS
2023-06-16 at 07:28
csakafidesz, az ellenséges országok állampolgárait internálták már az 1. világháború alatt is. Ez volt a szokás. Hogy Schweitzer nem volt náci, az mellékes volt akkor. (A japánok viszonta általában USA-állampolgárok voltak…)
Egyébként meg az internálással el fogják ismerni, hogy valóban háborúban állnak Oroszországgal?! Ezek nem normálisak!
TS
2023-06-16 at 07:23
Valahogy az igazi nácizmus soha nem veri ki a biztosítékot “Nyugaton”.
De ne féljenek a csehek, nem lesz ez elfeledve!
Nahát
2023-06-16 at 06:50
Ha jól tudom, a csehek még mindig nem törölték el a Benes-dekrétumokat:
A Beneš-dekrétumok tágabb értelemben a második világháború utáni csehszlovák államiságot megalapozó, 143 elnöki rendelet. Gyakrabban csak azt a 13 jogszabályt nevezik így, amelyek a csehszlovák nemzetállam megteremtése érdekében az ország területén élő németek és magyarok kollektív bűnösségét rögzítették.
Most már bevennék a magyarok és a németek mellé az oroszokat is? Gratulálok, Csehország! Mindig van lejjebb!
A Nagy Testvér figyel téged
2023-06-16 at 06:32
A Cseh náciktól, nem áll távol a kollektív büntetés gyakorlata! Benes által, a háború után internált Németek, és Magyarok példája nagyon jól szemlélteti!
Karácsony.sk
2023-06-16 at 05:40
Te húgyos Gyurka töketlen fia Alexandra seggét kinyaló barom atlantista pöcs!
Szlovákiából…..
Lacus
2023-06-16 at 05:27
Egy karácsony kinézetű náci féreg, igazi USA csicska! Ezen elv alapján nemzetbiztonsági alapon száműzni lehetne Európából az összes gazembert veled együtt!
gács
2023-06-16 at 05:08
Csak folytatja a cseh náci hagyományt (még ha nem is ez a neve), amit Benesék már sikeresen működtettek a németek és a magyarok ellen.
Ghandi
2023-06-15 at 23:29
Igazi náci féreg, a magyar ellenzék imádná!
Patriot
2023-06-15 at 22:45
Ez is úgy fogja végezni, mint szamuely. Felismeri a vidék népe menekülés közben, aztán azonnal agyonverik a mocskot.
TalEle
2023-06-15 at 22:33
Ezek a f@szopó Soros ügynökök igen “demokratikusak és haladók”, nem? Itthon és külhonban egyaránt…
Cicero
2023-06-15 at 21:50
Vén elmebeteg HÜLYE:
tarcsa
2023-06-15 at 21:48
Ez is csak egy gúnyát váltott, mocskos kommunista! Most éppen másik segget nyal. Ugyanolyan, mint a hazai ellenzékünk vezetői. Ez is szar ember, azok is szar “emberek”.
2 ÉNAKI
2023-06-15 at 21:48
Téged kellene internálni,de az Északi sarkra,egy jéghegy tetejére. Őrült elme.
HunCsZ
2023-06-15 at 21:28
Ez a svejk kinek képzeli magát miközben egy sötét náci?
aladin
2023-06-15 at 21:27
Pavel nagy a pofád, nehogy téged intrnáljanak az oroszok mert akárhól ha külföldre mész elkapnak és sztaniol papirban visznek oroszországba. Az orosz medvének a karmai akárhova elérnek a világon fa….fej.
csakafidesz
2023-06-15 at 20:57
Ez egy barom! Annak idején a franciák internálták Albert Schweitzert. Normális valakit azért internálni, mert másik ország polgára?
sorry
2023-06-15 at 20:26
Azt hiszem a csehek 100x megbánták, hogy erre a “tábornokra” voksoltak. ..és még hányszor fogják megbánni, amíg letelik a mandátuma??
Naprózsa
2023-06-15 at 20:06
Ez se lesz már hülyébb. Aljasabb ugyan még lehet.
Dmitrij
2023-06-15 at 18:59
Osszon szét ő is 1,6 milliárd dollárt az oroszok között Csehországban, nem lesz gond velük, az biztos.
hivő
2023-06-15 at 18:46
Elég nagy szégyen amit
Amerika tett a japán-amerikaiakkal
WWII alatt.Az a 1.6 milliárd semmi
sem volt a kárhoz képest amit
a j-amerikai családoknak okoztak.
Nem beszélve arrol,hogy közben a
besorozott
j-amerikaiak harcoltak Japán ellen
a háboruban.Ezt felemlegetni ilyen
összefüggésben felháborito.
Mellesleg nem az orosztol kell félni.
Vízöntő
2023-06-15 at 18:42
Ez tábornoknak is nulla.
Az alakító hadműveleteknek akkora a vesztesége, hogy már a pótlást követelik Zelenszkijék a technikában, de, hogy embert honnan szereznek az egyelőre tisztázatlan.
Az igazi támadást meg ha beindítják az orosz fő védvonal ellen az utolsó elit egységeikkel akkor ott valóban mészárszék lesz!
Azután viszont az oroszok elfoglalhatják majd a 100-150 km mélységű biztonsági sávot Ukrajna közepén.
A hülye Zelenszkij akkor magyarázza el az ukrán népnek, hogy miért nem írta alá tavaly márciusban a megállapodást, amiben megegyeztek, ami alapján csak a Krím maradt volna az oroszoknál, az orosz többségű területek autonómiája mellett!
Ezt magyarázza el a tábornok elnök a cseheknek is, miért is jobb az ukránoknak a háború az akkor tálcán kínált békénél?
Kiralytigris
2023-06-15 at 18:36
Adolf és Joszif bácsik elégedetten csettintenek a túlvilágon.
Tanításuk termékeny cseh talajba hullott.
Hogy lehet egy államfő ekkora barom? Itt üt vissza, hogy a Benes dekrétumokat nem törölték el. Ez a barom azt hiszi, hogy 1945 van, és a szovjet hadsereggel a hátában internálhat embereket? Ezt a barmot is, mifélék vállasztották meg?
SZJ
2023-06-15 at 18:28
A kis bajszos hangoztatta ugyanezt régebben.
Aztán mi lett belőle. Ez a cél ?
füredi46
2023-06-15 at 18:15
Azt mondja ez a cseh bohóc, hogy nem kezdődött még el az ukránok “igazi ellentámadása”. Hol él ez a komcsi vigéc? Beszélhetne már Zelenszkíj barátjával, mert ő maga jelentette be – itt olvasható az is PS-en az is -, hogy megkezdődött az “igazi ellentámadás”.
füredi46
2023-06-15 at 18:03
Gratulálok a cseheknek a sült komcsi elnökükhöz!
Keljfel Julcsi
2023-06-15 at 17:56
Bocsanat az altalanositas miatt, de a Cseh nep soha Sem volt a legbatrabb nepek kozott, ha a tortenelmuket nezzuk.
Megalkuvas es Opportunismus volt a jelszo.
Pavel csak azt mondja, Amit tole a “barataik” elvarnak.
Hesslerezredes
2023-06-15 at 17:56
Csehek = azok a németek, akik tudnak polákul.
Péterpali egy igazi kurva nagy barom!
Rózsa Zoltán
2023-06-15 at 17:29
Petr Pavel iszonyatos csalódás a cseheknek – borzasztóan át lettek verve a választási kampányban, most isszák a fekete levest.
Végül is az amerikaiak internálták a japánokat a II. világháború éveiben az USA területén. A náci németek internálták és megölték a zsidókat, a szovjetek internáltak nagyjából úgy mindenkit aki nem szépen ült a széken. A magyar kommunisták internáltak mindenkit aki nem tapsolt kellő lelkesedéssel.
Most akkor a csehek is internálnak minden oroszt Európából – értem. Petr Pavel történelmi tudása vagy silány vagy szándékosan, tudatosan csinálja? Bármelyik eset égbekiáltó botrány!
Rolo
2023-06-15 at 17:22
Egy náci bérenctől mit is várhatnánk!?🐛🐛🐛🐛🤫🤫🤫
Cuki
2023-06-15 at 17:21
ezzel a csehek beismerték, hogy háborúban állnak az oroszokkal.