Pesti Srácok

A demokráciáról és a keresztény ünnepekről oktatják a migránsokat Dániában

A demokráciáról és a keresztény ünnepekről oktatják a migránsokat Dániában

A dán kormány hivatalos közlése szerint demokráciáról, az egyenlőségről és a fontos dániai ünnepekről, így a karácsonyról tartanak kötelező oktatást Dániában a nagyszámú bevándorló lakta „gettó” negyedeken - írja a 888.hu.

A portál szerint a skandináv ország évtizedek óta küzd a főként a közel-keletről érkezett bevándorlók integrálásával. A nagyobb ellenzéki pártok által is elfogadott új politika révén a „gettókban” — így nevezik hivatalosan a többségükben nem nyugati országokból érkezett bevándorlók lakta negyedeket — élő gyerekeknek egyéves koruktól heti 25 órás kötelező köznevelésben kell részt venniük.

A kijelölt negyedekben élő szülők gyermekei számára kötelező lesz az új szabályozás, bár az amúgy is napközibe járók nem kötelesek részt venni a foglalkozásokon. Míg az új politika elődleges célja a nyelvtanítás és tanulási készség kialakítása, azt is el kívánják érni, hogy

Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt, amelynek sok más európai szociáldemokrata párthoz hasonlóan keményedett az álláspontja a közel-keleti bevándorlókat illetően, szintén támogatta az intézkedést.

A nem nyugati országokból érkező bevándorlók aránya a „gettókban” 2017-ben 66,5 százalék volt a dán lakásügyi minisztérium adatai szerint, az 5,7 milliós dániai népességen belül pedig 8,7 százalék. Dánia az egyetlen ország, ahol hivatalosan gettónak neveznek egyes lakónegyedeket.

Forrás: 888.hu; fotó: iric.org
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.