Pesti Srácok

A DK agitátora, a macskás Homonnay Gergely tavalyi kereszténygyűlölő szövegével kelti a hangulatot

A DK agitátora, a macskás Homonnay Gergely tavalyi kereszténygyűlölő szövegével kelti a hangulatot

Úgy tűnik, kifogyott a kraft a DK mocskos szájú cicabűvölőjéből, Homonnay Gergelyből, ugyanis szegénykének nem maradt idénre frappáns szövege ahhoz, hogy valami újjal heccelje a keresztényeket. Ezért benyúlt a fiókjába, ahol a mocskolódásokat gyűjti, és leporolta tavalyi gusztustalan szövegét, amit most újra megosztott a Facebook közönségével.

Akinek nem lenne ismerős Homonnay Gergely neve, ne ostorozza magát, hiszen az „úriember” tulajdonképpen semmit nem tett le az asztalra azon kívül, hogy feltehetően a DK fel nem vállalt gondolatait osztja meg közösségi oldalán, a hozzá illő ordenáré stílusban. Kezdetben annyira gyáva volt, hogy macskája nevében írogatta ki magából magasröptű gondolatait, mára viszont olyan bátor lett, hogy saját oldalán, arccal, névvel közli ezeket. Nyilván ez csak annak köszönhető, hogy körülbelül ezer kilométerről teszi meg ezt a bátor cselekedetet, hiszen Rómába költözött.

Idén viszont úgy tűnik, már meg sem erőlteti magát, hogy a keresztényekbe valami új szöveggel rúgjon: tavalyi gyalázkodásával állt elő, ami elme- és lelkiállapotát jól tükrözi. Mint írja:

PestiSracok facebook image

Na, mondtam én, hogy ne várjunk sokat tőle, van baja épp elég így is. Mivel homoszexuálisnak vallja magát, gyors árukapcsolással is él és a következővel folytatja:

Nyilván Homonnay nagyon sajnálja, hogy nem fog szoknyás férfiakat látni, hiszen feltehetően tervei között szerepel egy kis "szemlegeltetés", ami az ő esetében érhető.

Homonnay Gergely

Forrás: Facebook; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.