A Facebook és mi

Annak idején hoztunk egy rossz döntést. Hagytuk a fenébe az iwiwet és átmentünk a Facebookra (ejtsd: facebukk). Aztán most arra kelünk, hogy Apáti Bencét, Bencsik Andrást, bárkit letiltanak, kitörölnek abból az univerzumból, amelybe gyakorlatilag mindenkit becsaltak már. Sőt, az is kiderült, egy Tőkés László humanitárius tevékenységét bemutató poszt törlése kapcsán, hogy külföldi szervezetek feljelentésére is reagál a Facebook.

Tulajdonképpen ez nem is olyan régen történt, a dolog valamikor 2010 környékén vált véglegessé, pont akkor, amikor Magyarországon egy demokratikus választás során megszabadultunk a liberálisoktól. Mondjuk én pont annyira voltam fenn az iwiwen, mint a jelenlegi, meg a bármikori Facebookon, gyakorlatilag semennyire. Enni, levegőt venni, pisilni, nőket zaklatni (másféle kapcsolat nő és férfi között már nincs is a liberálisok szerint) ugyanis nem lehet ebben a virtuális térben, egyéb, Facebook-kompatibilis közlendőm meg nincs a világ számára. Érdekes azonban az, hogy pár milliárd embertársam szerint a Facebook nélkül nem lehet élni és minden információt innen szereznek be a világról. Arról a világról, amelyben egyébként tartózkodni méltóztatnak. Még a saját nemüket is innen tudják meg.

A baj az, hogy a Facebook elkezdett önálló hatalmi ágként viselkedni.

Bármilyen, a liberális értékeken kívül eső személy, szervezet, oldal eltűnhet a virtuális semmibe, mert valaki feljelenti és valaki intézkedik a feljelentés alapján. Ha a feljelentő megbízható elvtárs, a feljelentett pedig nem az, esetleg ismert jobboldali, akkor bármilyen tartalom felrakásáért, megosztásáért, kommenteléséért statáriálisan kicsukják az embert arról a helyről, ahol a többiekkel kommunikál. Elnémítják, bekötik a száját, kitiltják a kocsmából, bezárják a pincébe. Miközben politikai ellenfeleinek természetesen minden jogosultsága megmarad használni ezt a kommunikációs eszközt. Neki persze azt sem mondják meg, hogy pontosan miért is lett kicsukva. Ambrózy Áront egy őt ábrázoló fénykép miatt tiltották ki. A kép viszonylag messziről készült, tehát az esztétikai érvekre nem lehet hivatkozni, egyszerűen azért tiltották le, mert ő azonos magával, az elviselhetetlen jobboldali újságíróval. És ez a lényeg, a személyünkben, az alapvető emberi jogainkat gyakorolva (mert a létezés ilyen) vagyunk nemkívánatosak abban az univerzumban, amelyet a technológia segítségével létrehoztak maguknak. Az egyre inkább bizonyosnak látszik ugyanis, hogy nem nekünk hozták létre és nem is tűrnek meg bennünket benne.

A Facebook egy alternatív társadalmat épít, a társadalom igazi liberális fogalma szerint, és visszaél a közösség kifejezés használatával. A Facebook egy technológiai platform, amelynek létrehozását egyedül az indokolta, hogy létre lehetett hozni és pénzt lehet vele keresni. Létezésének minden egyéb következménye nem szándékolt. Azzal, hogy az emberek némi adatküldési lehetőségért cserébe és/vagy exhibicionizmusuknak köszönhetően önként nyilvánossá és kutathatóvá teszik a magánéletük egyre intimebb részeit, valamint az életük teljesen lényegtelen tényeit, olyan adathalmazhoz juttatnak egy magánvállalatot, amelynek megszerzése az emberek infantilis együttműködése nélkül korlátlan anyagi és technológiai lehetőségek birtokában sem lenne megvalósítható.

A Facebook és társai először a valóságunk részei lettek, majd most elkezdik felzabálni az életünk azon valóságos részét, ami az ő ellenőrzött virtuális valóságán kívül esik. Miután már majdnem teljesen ellenőrzik a másodlagos és harmadlagos nyilvánosságot is, az emberek és oldalak eliminálásáról szóló hírek megjelenését is olyan mértékben tudják korlátozni, illetve olyan kontextusba helyezni, amely kizárja a cenzúra feletti felháborodást.

Új valóság született. A senki által nem olvasott, veszteséges liberális szennylapok (egyébként szintén liberális) tulajdonosuk általi megszüntetése miatt hisztériakampányok indukálhatók, a jobboldali médiumok és emberek azonban simán kitilthatók, gyakorlatilag visszhang nélkül, abból a környezetből, amelyben a társadalmi és a politikai kommunikáció döntő többsége zajlik. A feljelentés, a feljelentő, az eljárás formalitásai és az ügyben döntő cenzorok mindeközben az ismeretlenség homályában maradnak.

A Facebook nem egy nemzetközi vállalat, nem egy üzleti vállalkozás, hanem egy mesterséges környezet, amely nélkül ma nem lehet azonos jogokkal és lehetőségekkel részt venni a társadalmi és politikai életben. A Facebookról való kitiltás az elemi esélyegyenlőség és szólásszabadság szélsőséges korlátozása, egy virtuális agyonverés.

Az országgyűlési választások előtt csak próbálgatta az eszközeit a Facebook, de mostani durvább kísérletezése annak a felismerésnek a jele, hogy az Európa Parlamenti választások fontosabbak a liberális elitek számára, mert úgy gondolják, az EP elfoglalásával legyűrhetik a nemzeti parlamenteket.

A Facebook és társainak jelenléte és meghatározó befolyása a mindennapi életre, az emberek közötti információáramlásra nem csak szociológiai probléma, hanem technológiai is. Sőt, inkább az.

A Facebook egyébként kiadja a cenzúrát más médiavállalatoknak, a magyarországit például abszurd módon, a szélsőliberális szennymédiát működtető RTL-csoportnak, amely magyar ellenzékieket vesz fel cenzornak. Akik egy másik országban dolgozva jogi értelemben elérhetetlenek a szólásszabadság hívei számára, mint ahogy a hazai jogrendszer számára is természetesen.

A Facebook technológiai probléma, kommunikációs technológiai probléma. Ha nem rajta keresztül beszélgetünk, akkor meghal.

Vezető kép: sott.net