Magyarország teljes körű kifosztását tervezi a Tisza Brüsszel parancsára

Nemcsak az SZJA, hanem több más adónem brutális emelésére is készülnek Magyar Péterék – tudta meg az Index a párt szakértőinek munkáját ismerő forrásból. Kiderült, hogy 25 százalékos társasági adót és háromkulcsos nyereségadót tervez a Tisza Párt, hogy az egyre vadabb és finanszírozhatatlan kampányígéreteiket teljesíthessék majd. Magyarék nyilván tagadnak.
A társasági adó és a tőkejövedelmek adójának drasztikus emelésére is készül a többkulcsos SZJA bevezetése mellett a Tisza – tudta meg az Index egy, a párt gazdaságpolitikai programján dolgozó forrástól. A lap értesüléseit több egymástól független, Magyar Péterék adópolitikai terveire rálátó személy is megerősítette, hogy teljes körű pénzbehajtást terveznek a magyar állampolgárok ellen.

A jelenlegi 9 százalékról 25 százalékra emelné a Tisza Párt a társasági adó kulcsát
A tervezett intézkedés hátterében egyik forrásunk elmondása szerint az áll, hogy a hazánkba amúgy jelentős számú beruházást vonzó alacsony társasági adó miatt a Tisza Párt egyes szakértői úgy érzik, ez a modell egyfajta „adóparadicsommá” teszi Magyarországot, a költségvetésbe ugyanakkor nem jut elég forrás ezen az úton. Persze jogosan tehetnénk fel a kérdést, hogy miért zavarja őket az, hogy egy-egy vállalat Magyarországon adózik, nem pedig Németországban, de felesleges feltenni a kérdést. A Tisza Párt célja az, hogy ezek az állami bevételek máshol, a megbízóik és tartótisztjeik országában képződjenek meg. A tőkejövedelmeket szintén jelentős mértékben megadóztatná a Tisza párt, ami – a kiszivárgott információk szerint – akárcsak az szja esetében, itt is sávosan történne.
A céges osztalékok után az átlagkereset mértékéig 20 százalék lenne az adó. Még ezzel szemben lehet a legkevesebb kifogásunk, hiszen tulajdonképpen kit zavarna, ha egy-egy milliárdos osztalék után nagyobb adót fizetne az érintett. Az egyetlen ellenérv, hogy – ahogy a múltban – a céges osztalékok kedvezményezettei rögtön megtalálnák a módot az adóoptimalizálásra, vagyis a mérsékelt állami bevételek átalakulnának semmivé. És mondjuk pont azokban az országokban vennék ki az osztalékot, egyúttal fizetnének az optimalizált adót az adott cég tulajdonosai, ahonnan a Tisza Párt megbízóit, finanszírozói és tartótisztjei származnak. Mert az átlagkereset kétszereséig viszont már 30 százalékot kellene fizetni. Az ennél is magasabb jövedelmek esetében pedig egy harmadik, 40 százalékos sáv is életbe lépne, aminek az lenne az eredménye, mint pl. Franciaországban: gyakorlatilag elmenekültek a tehetős emberek, legalábbis papíron máshol folytatták a gazdasági működésüket.
Hasonlóan történne az állampapírok és részvények nyereségének megadóztatása is. Az eredeti tőkebefektetés nyeresége után a mindenkori átlagbérnek megfelelő összegig 20, afölött az átlagbér kétszereséig 30, azt is meghaladó nyereség esetén pedig 40 százalékos kulccsal kellene adózni. A tiszás elképzelések szerint tőkejövedelemnek számítana minden olyan bevétel, ami nem bér, hanem „attól elkülönülten adózik”. Ezzel az ötlet semmi másra nem szolgál, minthogy a ma teljesen egészséges államadósság szerkezetünket újra visszatolják a '90-es, kétezres évekbe, amikor nem itthonról, a magyar állampolgárok megtakarításai finanszírozták a magyar államadósságot, hanem kizárólag külső forrásokra építettünk. Ez a teljes kiszolgáltatottság és gazdasági csőd receptje.
Így a vállalati nyereségek osztaléka, a részvények, a lakossági állampapírok és egyéb megtakarítási-befektetési formák nyeresége után is hasonló módon kellene adót fizetni, ami, ismerve a nagy pénzügyi tanácsadó cégek munkáját, megint csak azt eredményezné, hogy máshol adóznak az érintettek.
A lap forrása ezt a teljes makrogazdasági önmegsemmisítést azzal magyarázta, hogy a már korábban nyilvánosságra került szja-emelés mellett ezekből a bevételekből tudná csak elérni a Tisza Párt, hogy „kijöjjön a matek”, és a kampány során tett, egyre gyarapodó ígéreteit tartani tudja Magyar Péter.