
A virtuális gulág tovább szedi áldozatait. Míg portálunk csatornáját a YouTube, addig Bayer Zsolt hivatalos közösségi oldalát a Facebook törölte indoklás nélkül.
Újra és újra kiderül, hogy hazánk a nyugati világban a szólásszabadság egyik utolsó végvára, szemben a Jóemberek uralmával – írta Twitter-oldalán Trombitás Kristóf annak kapcsán, hogy a Facebook ismételten letiltotta Bayer Zsolt közösségi oldalát. A publicista oldalát 2021-ben egyszer már korlátozta ideiglenesen a techóriás, most azonban le is tiltotta a felületét.
Az elmúlt hetekben nem ez az első célzott támadás a magyar jobboldal ellen a közösségi médiában. Portálunk YouTube-csatornáját a múlt héten törölték mondvacsinált indokkal. A cenzúrát azonban nem tűrjük szó nélkül, ezért március 31-én tüntetést szervezünk a Google budapesti székháza előtt, hogy együtt tiltakozhassunk a cenzúra ellen. A megmozdulás Facebook-eseményt ITT megtekintheti. Kérjük, csatlakozzon az eseményhez is, hiszen a Facebook szintén mindent megtesz, hogy ellehetetlenítse az akció megszervezését!
Forrás: Twitter; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook hozzászólás
Dodo
2023-03-30 at 16:23
A magam részéről, igaz nem vagyok közéleti szereplő, már évekkel ezelőtt elhagytam az “arckönyvet”. Valójában minimális haszna van a facebooknak, szerintem. Egyébként kedvelem Bayer urat és az interneten megtalálom a műsorait, mint eddig. Jobb, ha hozzászokunk, hogy ellenségeink (nem ellenfeleink) nem úri emberek.
elmult30ev
2023-03-30 at 16:19
Bayer Zsolt mint normálisan viselkedő egyén, aha, jól van…
Amúgy máshol azt olvasom hogy elérhető az oldala, akkor most mi az igaz?
UI: Nem vagyok se jobb, se baloldali, ezt előre leszögezem, tojok az oldalakra, mielőtt valaki azt mondja rám hogy Gyurcsányista, Sorosista, Brüsszeles… (DK tőlem elmehet a messzire)
Orientál
2023-03-30 at 00:12
Engem is letiltott nem sokkal ezelőtt. Kommunista fasiszta Facebooktól mást el nem várhatunk.
DörrögZuldán
2023-03-29 at 20:41
Jövőre megint választások lesznek, igaz csak másodvonalbeliek, de időben lépnek a cenzorok.
Rémusz.
2023-03-29 at 20:17
Gyerekek!!!
A faszbukot és a társait, most kell letíltani az ország területén, de azonnal!!!!!!!
Mi a francnak vannak az álamvédelmisek, ha tűrik ezt a sok megalásztatást??!!
Miért kell a magyar népnek megalászkodni a faszbuk és a libernyák nyomulás miatt??!!
Igaz, hogy a kedves honfitársaim is ludasak benne, hisz úgy rácuppantak a faszbukra, mint keresztények a hitre, pedig a faszbuk semmi más, mint a sziáé kinyujtott karja, de a sok bolond, önként és dalolva bevonult a csabdájukba, mintha kötelező lenne.
Sok nem normális még a leg bensőségesebb családi ügyét is kitálalta ennek a mocskos felületnek, miközbenn, azt sem vették észre, hogy ez semmi másrol nem szól, mint a globális adatgyűjtésröl!!!
Annak ideén arrol volt szó, hogyha valaki bizonyos időn belül nem jelentkezik fel az oldalra, azt simán törölni fogják, hát egy nagy francot!! Jómagam is csináltam egy faszbuk fijókot, de legalább hatéve egy nyomorult sort sem írtam, vagy tetszikeltem, de ennek ellenére, még mostis kapom az értesítéseket, annak ellenére, hogy már a levelezőmben is letíltottam őket, de valamiért még mindíg macerálnak!!!!!
Drágáim!! Inkább keressük a személyes találkozásokat, a jó kis beszélgetéseket, akár egy hideg sör mellett, mind sem, hogy önként és dalolva, természetesen, magán szorgalombol bővítsük a sziáé adatbázisát!!!
Szándékosan írtam a magyar nevét ennek a tetü bandának, mert még azt sem érdemlik meg, hogy a helyesírás szabáainak megfelelően egyáltalán említsem a jenkik mocskos szervezetét!!!
gyozo2018
2023-03-29 at 20:15
A Fidesz-nek megvannak az önkéntesen aláírt kommunikációs csatornái.
Hát éljenek vele: e-mail, sms, stb.
jóeNber az jóeNber
2023-03-29 at 20:14
” Jóemberek uralmával”
Veletek
2023-03-29 at 20:05
A befolyásos jobb oldali személyiségek oldalát sorra törölhetik. Jönnek jövőre a választások, ez annak az előszele. Azt gondolják, hogy a fiatal generációhoz így nem ér el az ő véleményüktől eltérő álláspont. Egy új hálózat létrehozása rengetegbe kerül és gondolom csak mobil szolgáltatáson keresztül érvényesíthető. Előbb-utóbb pedig az lesz a vége, hogy saját hálózatot kell kiépíteni.
Királytigris
2023-03-29 at 19:46
A fosbuknál aztán van “médiaszabadság”… Ez a van az USA-ban és az EU zömében.
János
2023-03-29 at 19:01
Kedves Zsolt!
Talán beszélj Huth Gergővel, mi a megoldás.
Egyébként személyesen neked is felhívtam a figyelmed kb. öt éve erre a problémára. Semmi reakció nem volt. 🥴
Mirti
2023-03-29 at 18:37
….most olvasom a Magyar Hirlapon ,hogy kórházba került Ferenc Pápa !….jönne a magyarországi látogatás ….-nem akarok semmi hátsó gondolatot belevinni ebbe a hírbe…de tessék észnél lenni MINDENKINEK!!!! Minket magyarokat egy kanál vízben is megfojtanának ha lehetne!!!
OO
2023-03-29 at 18:33
Az amerikai Szilícium völgyből jönnek a leghűségesebb szovjetek. Barack Sztálin, George Sztálin, Joe Sztálin és Guy Sztálin elvtárs büszke is rájuk.
Mirti
2023-03-29 at 18:31
ne lepődjünk meg ha minden normalitás párti közszereplőt le fognak tiltani ( ez amerikai technika…) Ez bizonyítja ,hogy jó úton haladunk !!!NEM FELADNI …MOST KELL MINDENT BELE ADNI! jöhet a saját magyar You-Tube ,Facebook és társai !!! SOS Mert jönnek a választások!!!