Pesti Srácok

A Fehér Ház és a republikánusok véglegesítik az elvi megállapodást a fizetésképtelenség elkerülése érdekében

A Fehér Ház és a republikánusok véglegesítik az elvi megállapodást a fizetésképtelenség elkerülése érdekében

A republikánusok és a Fehér Ház vasárnap véglegesíti az amerikai költségvetési kiadáscsökkentésről szombaton elért elvi megállapodást, amely a jövő héten kerülhet a törvényhozás elé - közölte a képviselőház elnöke.

Kevin McCarthy vasárnap tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a republikánusok ugyan nem kaptak meg mindent, amit elvártak, viszont a demokratáknak jóval nagyobbat kellett visszalépniük. A republikánus házelnök kiemelte, hogy a kormány visszavonja a szövetségi adóhatóság költségvetésének 2023-as növelését, ami 1,8 milliárd dollár megtakarítást jelent, valamint visszakerül a költségvetésbe a koronavírus-járvány hatásának enyhítésére létrehozott alap megmaradt összege is. A politikus egyben köszönetet mondott a Fehér Ház tárgyalódelegációjának, amellyel - szavai szerint - a véleménykülönbségek ellenére konstruktív tárgyalásokat tudtak folytatni.

McCarthy szintén vasárnap reggel egy televízióinterjúban úgy fogalmazott, hogy minden idők legnagyobb költségvetési kiadáscsökkentéséről szavazhat majd a Kongresszus.

Megerősítette, hogy az alsóházi szavazásra legkorábban 72 órával azután kerülhet sor, hogy elkészül a törvényjavaslat végleges szövege. Kevin McCarthy utalt házelnökké választásakor tett ígéretére, miszerint minden törvény esetében legalább 3 napnak kell eltelnie annak érdekében, hogy a képviselőknek ideje legyen elolvasni és megfontolni a jogszabálytervezeteket a szavazás előtt.

PestiSracok facebook image

A képviselőház republikánus csoportjának több tagja előzetesen úgy fogalmazott, hogy nehéz lesz megszavaznia a megállapodást, mert az kevés a republikánus követelések szempontjából.

Joe Biden elnök szombat este adott ki közleményt, hogy a Fehér Ház tárgyalódelegációja elvi megállapodásra jutott a költségvetésről. Az elnök fontos lépésnek nevezte az egyezséget afelé, hogy úgy csökkentsék az állam kiadásait, hogy közben megvédik a dolgozó emberek számára rendelkezésre álló fontos programokat és biztosítják a gazdasági növekedést is. Hozzátette, hogy a megállapodás egyben megvédi elnöki politikai prioritásait, valamint a kongresszusi demokraták által eddig elért eredményeket, továbbá világossá teszi, hogy az egyezség kompromisszum, ami azt jelenti, hogy "nem mindenki kapott meg mindent, akart".

Az elnök a megállapodást jó hírnek nevezte az amerikai emberek számára, mert az segít elkerülni a katasztrofális hatású fizetésképtelenséget, ami gazdasági visszaeséshez, a nyugdíjmegtakarítások csökkenéséhez és munkahelyek millióinak elvesztéséhez vezetett volna.

A demokraták vezette Fehér Ház és a Képviselőházat vezető republikánusok között hetek óta tartó kiélezett tárgyalások tétje az államadósság-plafon megemelése volt, aminek hiányában az Egyesült Államok június elejétől nem lenne képes törleszteni lejáró államadósságát.

Az elvi megállapodás alapján a költségvetési kiadáscsökkentésért cserébe a republikánusok hozzájárulnak az amerikai államadósság felső határának 4 milliárd dolláros megemeléséhez.

Az Egyesült Államok szövetségi államadóssága jelenleg meghaladja 31 milliárd dollárt, ami eléri a törvény által engedélyezett maximális eladósodottságot.

MTI; Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.