Pesti Srácok

A Fidesz-frakció Hende Csabát és Polt Pétert jelölte alkotmánybírónak

A Fidesz-frakció Hende Csabát és Polt Pétert jelölte alkotmánybírónak

A Fidesz-frakció Hende Csabát, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnökét és Polt Péter legfőbb ügyészt jelölte az Alkotmánybíróság új tagjainak – közölte a kormánypárt képviselőcsoportja csütörtökön a Facebookon.

Hende Csaba 1960. február 5-én született Szombathelyen, két gyermek édesapja. 1988 novemberében lépett be a Magyar Demokrata Fórumba. 1993-tól a párt országos etikai biztosa, 1996-tól elnökségi tagja, 2000-től alelnöke. 2004-ben az MDF balra tolódása miatt kilépett a pártból. 1991-1994. között a Honvédelmi Minisztérium parlamenti titkáraként, igazgatási és jogi főosztályvezetőjeként, majd kabinettitkáraként szolgált. Tartalékos honvéd ezredes. 1998-2002. között az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára. 2002-2005. között a polgári körök országos koordinátora. 2006-tól Szombathely egyéni országgyűlési képviselője, az Országgyűlés jegyzője, majd 2010-től honvédelmi miniszter. 1983-ban szerzett jogi diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán summa cum laude eredménnyel. 1986-ban kitűnő eredménnyel jogi szakvizsgát tett. A rendszerváltoztatás előtt Szombathelyen ügyvédként dolgozott.

Polt Péter 1955. szeptember 6-n született Budapesten, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végzett 1980-ban Summa cum laude, bírói-ügyészi szakvizsgát 1982-ben tett jeles minősítéssel. Posztgraduális képzésen vett részt 1984-ben az Összehasonlító Jogi Fakultáson Strasbourgban, 1986-ban végezte el a Hágai Nemzetközi Jogi Akadémiát, 1990-ben professzori ösztöndíjat kapott az Emberi Jogok Európai Igazgatóságánál Strasbourgban, majd 1996-ban abszolválta az ELTE ÁJK doktori képzését. Polt Péter 2000 és 2006 között, valamint 2010-től Magyarország legfőbb ügyésze, angolul és németül beszél.

Forrás: MTI/kormany.hu. Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.