Pesti Srácok

A Fidesz-KDNP szerint a bevándorláspárti baloldal bosszút akar állni Magyarországon

A Fidesz-KDNP szerint a bevándorláspárti baloldal bosszút akar állni Magyarországon

A bevándorláspárti baloldal bosszút akar állni Magyarországon; nem tisztelik, sőt, semmibe veszik a magyar emberek döntését, a választók akaratát – mondta Nacsa Lőrinc (KDNP) országgyűlési képviselő szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti politikus úgy fogalmazott: a baloldal lebukott, hiszen a hírek szerint az Európai Parlament (EP) szocialista frakciója belső levélben köszönte meg embereinek, hogy megtorpedózták a Fidesz-KDNP képviselőinek szakbizottsági jelöléseit.

– közölte Nacsa Lőrinc, majd kiemelte: mindez jól érzékelteti, hogy a bevándorláspárti erők milyen gátlástalan eszközökkel készek harcolni a bevándorlást ellenzőkkel szemben. A képviselő hangsúlyozta, hogy a bevándorláspárti baloldal mindent képes bevetni, hogy elhallgattassa a magyar emberek hangját az új Európai Parlamentben, hiszen tudják: a magyarok azért szavaztak bizalmat a kormánypártoknak a májusi EP-választáson, hogy megvédjék Európát és benne Magyarországot a bevándorlástól.

PestiSracok facebook image

Nacsa Lőrinc kérdésre válaszolva elmondta: a kormánypártok képviselői választási ígéretükhöz híven Magyarország érdekeiért dolgoznak majd, és a DK ez ellen, vagyis a magyar emberek érdekei ellen kíván fellépni, amikor azt mondja: mindenben akadályozni fogják a kormánypártokat. A kereszténydemokrata politikus további kérdésekre válaszolva kifejtette: az európai parlamenti képviselőknek a választói akaratot figyelembe véve kell dönteniük Ursula von der Leyen európai bizottsági elnöki jelöléséről. Hangsúlyozta: az EP-választást az Európai Néppárt nyerte, így neki van joga a jelölésre, Ursula von der Leyent pedig huszonnyolc tagállami vezetőből huszonhét támogatta az Európai Tanácsban.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Optimistán bele a reménytelenségbe! – Nagy Feró és az Öreg

Ps TV 2024 május 14.
„Nem én utáltam a rendszert, hanem ő utált engem. A Kádár-rendszer gyűlölt” – vallja Feró, akit a rendőrök néha véresre vertek dalaiért. Amikor Jerikó falainak leomlásáról énekelt, a rendőrök úgy vélték, hogy a Kádár-rendszer összeomlására utalt; egy csapat rendőr és nyomozó a koncert közben berohant a színpadra és leállították a koncertet. Érthető, hogy Nagy Feró nem zárta szívébe a diktatúrát. Ennek ellenére soha nem adta fel – erre utal a címbéli hitvallása, az „Optimistán bele a reménytelenségbe!” is.