Nyílt vitára hívta ki Juhász Pétert, az Együtt-PM társelnökét, a baloldal belvárosi polgármester-jelöltjét Farkas János, gyöngyöspatai cigányvajda – tudta meg a PestiSrácok.hu. A gyöngyöspatai romák korábbi vezetője állítja, Juhász Péter mások nyomorából húzott hasznot akkor, amikor a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Romaprogramjának terepmunkása volt és jogvédő tevékenységet végzett Gyöngyöspatán. “Undorító amit csinálsz” – írta közösségi oldalán Farkas. A cigányvajda véleménye szerint Juhász Péternek ki kellene lépnie a közéletből. Farkas János a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkozott, a gyöngyöspatai szereplése alapján nem megfelelő polgármester-jelölt a Bajnai-párti Juhász Péter. Portálunk a helyi romák véleményére is kíváncsi volt, akik szerint Juhász Péter politikai hasznot húzott korábbi, gyöngyöspatai “munkájából”. Juhász Oszkár, a település jobbikos polgármestere kérdésünkre kijelentette, 2011-ben a TASZ és Juhász Péter is a konfliktus elmélyítésében, kiélezésében lehetett érdekelt.
SZARVAS SZILVESZTER – PestiSrácok.hu
“Lépjen ki Péter a közéletből – ne kábítsa tovább az embereket csak azért, mert jól meg lehet élni belőle”; “Juhász Péter maradj a kutyád mellett”; “Vonulj ki a politikából, hagyj fel az emberek szédítésével, hagyj fel mások nyomorainak megéléséből, undorító amit csinálsz!” – ilyen és ehhez hasonló bejegyzésekkel árasztotta el Facebook oldalát a minap Farkas János, gyöngyöspatai cigányvajda, aki politikai és korábbi TASZ-os jogvédő tevékenységével kapcsolatban nyílt vitára hívta ki Juhász Pétert, az Együtt-PM társelnökét, a baloldal belvárosi polgármester-jelöltjét. A figyelemreméltó állítások és a kihívás felkeltette az érdeklődésünket, és Gyöngyöspatára utaztunk, hogy utánajárjunk Juhász Péter és a TASZ korábbi tevékenységeinek.
Farkas János portálunknak úgy nyilatkozott, hogy “a gyöngyöspatai szereplése alapján nem megfelelő polgármester-jelölt a Bajnai-párti Juhász Péter, és sajnálja a baloldal szétzilálását, amit Juhászék végeztek”. Farkas János elárulta, olyan kérdésekkel fordult Juhász Péterhez, hogy a politikus hozza nyilvánosságra programját, rántsa le a leplet arról, hogy a TASZ terepmunkásaként, jogvédőjeként mennyi pénzt kapott, és árulja el, hova tűntek azok a támogatások, amelyeket a különböző szervezetek a korábbi gyöngyöspatai balhék apropóján, a helyi cigányok segítésére kaptak.
(A videót készítette: Szarvas Szilveszter és Mészáros Péter.)
A PestiSrácok.hu a gyöngyöspatai cigánysoron lakókat is megkérdezte. Kérdésünkre a romák leszögezték, Juhász Péter hasznot húzott gyöngyöspatai “munkájából”, konkrét, kézzel fogható segítséget ők nem kaptak. Az általunk megkérdezett romák szerint a TASZ és Juhász Péter mindössze jogi ügyekben nyújtott segítséget, ugyanakkor a perek is gyorsan hamvába holtak, így eredményt nem tudnak felmutatni. “A TASZ azt tanácsolta nekünk és más perben álló cigányoknak, hogy segítségükkel vigyük külföldi bíróságok elé az ügyeket, mert a hazai igazságszolgáltatás nem nekünk fog kedvezni. Ezek után mindenki elállt a pertől, inkább hagytuk az egészet” – mondta Kitti, aki azért kért segítséget a TASZ-tól, mert 2011-ben szélsőségesek baltával kergették meg a cigánysoron.
Kérésünkre és az ügy komolysága miatt Juhász Oszkár, Gyöngyöspata jobbikos polgármestere is kameránk elé állt. Szerinte 2011-ben a TASZ inkább a feszültséget gerjesztette, de a megoldásban nem vette ki a részét. “Juhász Péter szerepét kevésbé tudom megítélni, de vezető tisztségben lehetett. A TASZ és Juhász Péter is a konfliktus elmélyítésében, kiélezésében lehetett érdekelt. Akkoriban még nem tudtuk, Juhász Péternek mi volt a valós célja, majd később megdöbbenve tapasztaltuk, hogy az Együtt-PM színeiben kezdett politizálni. Juhász politikai haszonszerzésre használta TASZ-os és gyöngyöspatai tevékenységét“ – nyomatékosította Juhász Oszkár.
A helyi romák állítása, miszerint jogi tanácsadáson kívül ők semmilyen konkrét segítséget nem kaptak a TASZ-tól 2011-ben és 2012-ben azért is érdekes, mert akkoriban komoly szponzorok is feltűntek a jogvédő szervezet mögött. Két éve a Hír TV Célpont című műsora derítette ki, hogy Soros György, a budapesti születésű tőzsdespekuláns, illetve a hozzá köthető alapítványok a kiemelt támogatói a TASZ-nak. A Hír TV szerint a szponzorok között Soros György mellett Jaksity György brókerháza, valamint Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség korábbi elnöke is szerepelt. A listán annak a Virág Attilának az egyik érdekeltségét is megtalálták, aki a Tocsik-ügy idején az ÁPV Rt. igazgatóságában dolgozott az SZDSZ delegáltjaként. Mindeközben a gyöngyöspatai szegregáció ügyét felkaroló jogvédők azt állították: pártoktól, politikai ideológiáktól és gazdasági érdekköröktől „függetlenül” dolgoznak. Azzal kapcsolatban azonban nem adtak felvilágosítást, hogy ki és milyen mértékben támogatja őket.
A TASZ egyébként honlapján arról ír, hogy folyamatosan támogatókat keres ahhoz, hogy folytathassák a megkezdett terepmunkát. “A program első három évében aktív terep- és közösségi munkát is végzett, videón is rögzítve a tevékenységeinket, eseteket. A program rendkívül magas költségei miatt azonban ilyen formában nem volt fenntartható, ezért 2013-ban átalakítottuk” – olvasható a TASZ honlapján. Az továbbra is kérdés, hogy mire mentek el a támogatások, a “rendkívül magas költségek”, mert a gyöngyöspatai romák szerint a TASZ romaprogramja “nem létezik Gyöngyöspatán”. Nagyon érdekes az is, hogy konkrét, tételes kimutatást egyelőre nem találtunk arról, hogy a TASZ összesen mennyi pénzt fordított a Romaprogramra, és hogy a programon belül konkrétan mire költöttek, hova áramlottak a források.
A TASZ-t a PestiSrácok.hu is megkereste, megkérdeztük, Juhász Péter milyen konkrét tevékenységeket végzett a TASZ-nál, az ő munkásságának milyen kézzelfogható eredményei voltak. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy 2010 áprilisa és 2012 októbere között összesen mennyi tiszteletdíjat, bért, költségtérítést kapott Juhász Péter a munkájáért. Jovánovics Eszter, a TASZ Romaprogmram-vezetője kérdésünkre nem árulta el Juhász Péter díjazását, mert mint írta, “az érintett nem hatalmazott fel bennünket arra, hogy ezt a személyes adatot Önnel megosszuk”. Jovánovics Eszter közölte, Juhász Péter komoly szerept vállalt a TASZ Romaprogramjának létrehozásában, és a vidéki TASZPONTOK hálózatának kiépítése és működtetése is arra az időszakra tehető, amikor a politikus náluk dolgozott.
A magunk részéről érdeklődve várjuk, hogy Juhász Péter elfogadja-e Farkas János kihívását: ha igen, akkor annak megszervezését magunkra vállaljuk.
Frissítve: Juhász hallgat, mint a Népszabadságba tekert tükörponty
Szerdai sajtótájékoztatóján, amelyet a belváros-lipótvárosi önkormányzat médiaköltéseiről tartott Juhász Péter, szerettük volna több témáról is megkérdezni, ám az Együtt-PM társelnöke és belvárosi polgármesterjelöltje inkább elsietett.
Kíváncsiak lettünk volna arra, hogy
– Vajon miért nem értékelik Juhász Péter gyöngyöspatai TASZ-os munkáját a helyi roma vezetők?
– Miért ment csődbe jelentős köztartozásokkal, vagy fantomizálódott annak a 12 vállalkozásnak a többsége, amelyeket Juhász Péter vezetett, vagy alapított? (A témáról EBBEN a cikkünkben olvashatnak bővebben!)
– Miért határolódott el Juhász Pétertől az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért Mozgalom legtöbb alapítója, akik Juhásszal ellentétben helytelennek tartják, hogy a médiatörvénnyel szemben 2010-ben szerveződött civil mozgalom Bajnai Gordon politikai szövetségének részévé vált. (Érdemes minderről meghallgatni Papp Réka Kingát, a 2011-es Milla-tüntetés szónokát az ATV Hírvita című műsorából ITT – az ügy a kilencedik perc után kerül terítékre.)
(A videót készítette: Huth Gergely és Mészáros Péter)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS