
Az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén állásfoglalást fogadott el, amelyben a képviselők elítélték, hogy az uniós értékek szisztematikus aláásására szándékos erőfeszítéseket tesznek Magyarországon, ez pedig aggodalomra ad okot, mert jövőre Magyarország tölti be az uniós tanács elnökségét – tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.
A 442 szavazattal, 144 ellenszavazat és 33 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásukban az EP képviselők megkérdőjelezték, hogy Magyarország hitelesen tudná-e betölteni az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét 2024 második felében. Az EP hangsúlyozta, hogy a tanács elnökségét betöltő ország fontos szerepet játszik a jogalkotási folyamatban, az uniós menetrend folytonosságának biztosításában és az uniós intézményekkel fenntartott kapcsolatokban. A képviselők megkérdőjelezték, hogy Magyarország hogyan lesz képes hitelesen ellátni ezt a feladatot, tekintettel arra, hogy “nem felel meg az uniós jognak és értékeknek, valamint a lojális együttműködés elvének”. Ezért arra kérték az uniós tanácsot, hogy találjon megfelelő megoldást. Emlékeztettek arra, hogy az Európai Parlament hozhat intézkedéseket, ha a tanács nem találna ilyen megoldást.
Az EP-képviselők kifejezték aggodalmukat az uniós értékek magyarországi helyzetével kapcsolatban is, amely a “kormány szisztematikus és szándékos” eljárásai miatt – véleményük szerint – tovább romlott, dacára annak, hogy az EP aktiválta az uniós szerződések 7-es cikke szerinti eljárást. Az állásfoglalás elítélte a magyar kormány EU-ellenes kampányait, amelyek – mint írták – azt a célt szolgálják, hogy eltereljék a figyelmet az unió alapértékeitől való magyarországi eltérésről és az országban elharapódzott rendszerszintű korrupcióról. A képviselők felszólították a magyar kormányt, hogy a választásokat a nemzetközi szabványok szintjére emeljék, tekintettel a 2024-es európai választásokra. Felhívták a figyelmet a megfélemlítést célzó eljárásokra is, köztük “a titkosrendőrség látogatásaira bizonyos, az ipar stratégiai ágazatához tartozó vállalatoknál”, amelyeknek – véleményük szerint – célja, hogy a miniszterelnökhöz közel álló körök kiterjeszthessék befolyásukat ezekre. Az EP továbbá aggodalmak sorát fejezte ki a befagyasztott helyreállítási támogatások és a vonatkozó reformok késlekedése miatt is.
Hidvéghi Balázs: a háborúpárti EP-képviselők nem tudják elfogadni Magyarország békepárti álláspontját
Hidvéghi Balázs azzal összefüggésben, hogy az EP brüsszeli plenáris ülésén Magyarországot elítélő állásfoglalást fogadott el, kijelentette: Magyarországot ismét a békepárti álláspontja miatt támadják és ítélik el újra meg újra Brüsszelben.
Folytatódik és fokozódik a Magyarországot célzó nyomásgyakorlás
– emelte ki. Emlékeztetett: a csütörtökön elfogadott állásfoglalás szerint az EP elvenné Magyarországtól a jövő évben esedékes uniós tanácsi elnökséget.
Ez a hatályos uniós szerződések durva megsértését jelenti, ami bizonyítja: ha van jogállamisági, valamint korrupciós probléma, az itt van, Brüsszelben és nem Budapesten
– hívta fel a figyelmet a fideszes EP-képviselő.
Hollik István: nem hagyjuk, hogy Magyarországot belesodorják a háborúba
A kormánypárti politikus azt mondta: még “fel sem ocsúdtak a megdöbbenésükből” azután, hogy Karácsony Gergely bejelentette, hogy Magyarország már hadban áll, Szelényi Zsuzsanna volt baloldali képviselő, a “Soros Egyetem jelenlegi programigazgatója” már arról győzköd mindenkit, hogy a háborúból egyszerűen nem maradhatunk ki. Hozzátette: Európából pedig “a jól ismert magyarellenes, brüsszeli háborús uszító”, Daniel Freund csatlakozott ehhez az állásponthoz egy nyilatkozattal.
A háborúpárti nyomásgyakorlás tehát folyamatos, a Soros-hálózat szócsövei már csak ilyenek: szerintük a béke egyszerűen nem választható, ezért továbbra sem hajlandók beletörődni abba, hogy Magyarország békepárti
– fogalmazott Hollik István. Hangsúlyozta: “a háború szólistái” továbbra sem tettek le arról, hogy belesodorják Magyarországot a háborúba.
Viszont mi nem akarunk háborút. Békét akarunk, ezért nem hagyjuk magunkat
– hangoztatta a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand
Puncius Pinatus
2023-06-14 at 06:26
A becsületes képviselőket kimenekíteni, ajtókat lezárni, hermetikusan szigetelni, és mehet az Yperit.
Mást nem érdemelnek! Gazember, mocskos mindenféle bérencek.
Saját érdekeik előnyéért mások élete árán is, mindent letaposva, mindenre képesek.
Nem menekültük!
Amarma
2023-06-14 at 06:07
ITT AZ IDŐ HOGY KILÉPJÜNK A gittegyletből!!!!
HUXIT
lesi
2023-06-09 at 18:46
ufók már itt vannak vége lesz a tetű bandának már figyelik őket
Angie
2023-06-05 at 14:02
Milyen érdekes, hogy az EU 2004-2010-ig nem szólt semmit a redszerszintű korrupcióról! Ja, hogy akkor szabad volt a vásár…!
Ébresztő
2023-06-02 at 15:39
Magyarán szólva az EU az egy diktatúra, amely csak a bólogató Jánosokat fogadja el, a többi tagországot megbèlyegzi, megbünteti, más vélemény nem lehetséges, mint a liberális, háborúpárti! Magyarországnak büszkén ki kell állnia a békepárti politika mellett.
Az EU vezetés, amely azusa helytartója, oroszellenes hangulatot keltve azt állítja, minden bizonyítèk nélkül, hogy az oroszok le akarják rohanni egész Ukrajnát, meg egész Európát. Erre a hazugságra hivatkozva taszítják bele abba a háborúba egész Európát, amelyhez semmi köze az európai országoknak. Ez kizárólag az usskránok és az oroszok problémája.
Súlyos probléma az EU parlamentben a demokrácia lábbal tiprása! Ez a nácizmus felé vezető út. Diktatúra +Háború= Nácizmus
K
2023-06-02 at 06:16
Az Európai Parlament csak egyre nagyobb bajt hoz magára, mert egyre nyilvánvalóbb sátáni hitványsága .
Az Európai Unió ugyanaz mint a Szodoma és Gomora, vallásos zsidó vagy vallásos keresztény nem támogatja.
Veletek
2023-06-02 at 02:23
Rafinált, szemét EP viszonyulás. Odadobja a labdát az ET-nek / a tagok miniszterelnökei/, majd az visszapattan, s erre hivatkozván döntést akar hozni. Vagy így, vagy úgy be akarja vinni a malmot. Magyarország fejére olvassa a fejlesztések és beruházások elmaradását, amik miattuk nem jöttek létre.
Tények
2023-06-01 at 22:24
EZ A “PARLAMENT” EGY TRÓGER SZARHÁZI HORDA.
DE MAGYARORSZÁG A TÖRTÉNELME SORÁN MÉG MINDEN SZARBA BELELÉPETT.
TRIANON, OROSZ MEGSZÁLLÁS, VARSÓI SZERZŐDÉS, EU, NATO….MI A FRANC JÖN MÉG?
Schenkhyalfonz
2023-06-01 at 20:55
Elmekórtani esetek, megszavazták, hogy a férfiak is szülhetnek, ugyanakkor Loretta (mint az közismert a film-ínyencek között) nem rendelkezik a szükséges szervvel.
Minek a lelki szegények (de ez az a csoport, akié nem lesz a mennyek országa és a miénk sem) eme gyülekezetével foglalkozni.
Karácsony.sk
2023-06-01 at 19:32
Liberálfasizmus tündöklése és bukása!
Szlovákiából…..
Keljfel Julcsi
2023-06-01 at 18:44
? Veritas Samu
csakafidesz
2023-06-01 at 18:31
PG 2023-06-01 at 15:47
“Az ilyen hazaárulóknak, mint Dobrev Klára, Cseh Katalin, Újhelyi István …. pedig a börtönben a helyük.”
———————————————————————————
A temetőben lenne a helyük. Előbb utóbb mindenki oda kerül, de ezek inkább előbb, mint utóbb kerüljenek oda.
Veritas Samu
2023-06-01 at 18:17
Maradjunk az Eu-ban /egyenlőre/de kezdjünk el kekeckedni.Egyrészt Svédországot ne engedjük a NATO-ba-ezt nyiltan jelentsék ki képviselőink-amig nem küldték át a nekünk járó úniós pénzeket.És Tarabelláról is az Eu parlament bűnözői azért engedték szavazni-mert az egész balodali-zöld csapat maffiaként működik.Így már névszerint meg kell nevezni a ezeket a brüsszeli személyeket.És mi lenne,ha óriásplakátokon itt nálunk kiplakátolnánk azokat a brüsszeli vezetőket,akik az eddigi rendőrségi vizsgálatok alapján bűnözők.
Keljfel Julcsi
2023-06-01 at 17:45
Eloszo gondolkozni -utana cselekedni!!!
Magyarorszag gazdasaga teljesen függ a tobbi EU orszagtol stb. nem tudunk kilepni az EU bol, Basta!
Magyarorszag egy kis,szegeny orszag Ami Orban Viktor alatt nagyot fejlodott, de ez Meg nem eleg…
Sas
2023-06-01 at 17:32
nincs magyar gazdaság, tehát értelmetlen kilépni.
K
2023-06-01 at 17:09
Legjobb megoldás a HUXIT.
Kilépés az Európai Unióból.
2 ÉNAKI
2023-06-01 at 16:58
Az nem is olyan egyszerü ?hogy a képviselő urak döntsék azt el,hogy Magyarország betöltheti e a soros elnökséget. Erre vobatkozóan az alapszabály rendelkezik.Nem követtünk el szabálysértést,csupán azon múllik,hogy a demokratáknak nem tetszik a pofánk,amiert is a szemkilövető a mai napig mesterkedik,árulkodik. Béke pártiak vagyunk,nem hozhatják fel ellenünk. Van még Biróság az EB en kívül is. Ezt nem szabad hagyni. Ne Brüsszel mondja meg,hogy a magyarok miként gondolkodjanak.
Hesslerezredes
2023-06-01 at 16:20
Tehát: tegnap délután a Ferenc körúti 6666-os Italbolt kocsmai közönsége egyhangúlag megszavazta, hogy a kisfröccs több bort kell tartalmazzon arányaiban, mint a nagyfröccs.
Nos, kb. ennyi az EU Parlament határozatának a jelentősége.
Illetve az előbbi – kocsmai – határozat legalább bír praktikus haszonnal.
Tivadar
2023-06-01 at 16:18
Veritas Samu maximálisan igazad van, DE sajnos a vétóval semmire nem megyünk. Egyrészt, mert az EU-hoz hasonlóan a NATO is ott és akkor szegi meg a saját szabályait, amikor csak kedve és érdeke tartja. Másodszor, szerintem akkor sem történik semmi különös, ha mondjuk nem lesznek NATO tagok a svédek, ez szerintem csak egy papírfecni, amivel kimehetsz hátra a pottyantósba dolgodat végezni. Ha fegyvert akarnak szállítani (USA) vagy rendszereket telepíteni, azt papír nélkül is megteszik, és amint a mellékelt ábra is mutatja bármikor bárki mellett vagy ellen beavatkoznak katonai és/vagy politikai szinten is, nincs szükségük a 6-os vagy hányas NATO cikkelyére a katonai beavatkozáshoz. Nagy tervekkel, jó elképzelésnek indult, de az egész nyugati világgal és az USA-val együtt mára sajnos ez is csak egy agresszív gittegyletté degradálódott.
Sas
2023-06-01 at 16:10
………ez csak egy rozzant tyúkól, nem kell komolyan venni.
bl
2023-06-01 at 16:08
A háború legfontosabb következménye az lesz, hogy lesz sok halott és a végén mind a két fél ugyanott fog tartani, ahol a kezdetén. A pattháború összes kellékével rendelkezik ez a háború, nem lehet engedni, mert akkor vérszemet kap az orosz és nem lehet győzni mert az atomkatasztrófa lenne. Tipikus róka fogta csuka eset. A háború pártiság mutatja legélesebben, hogy mi a különbség a Trump vagy Orbán féle jobboldal és a Biden vagy EU-s féle baloldal között. Eszkaláció, eszkaláció, eszkaláció, beláthatatlan következményekkel.
Sas
2023-06-01 at 16:02
EU tagnak kell maradni-mert így lehet összekötni bizonyos gazdasági érdekeket.
angelblind652
2023-06-01 at 15:53
A miniszterelnök úrnak mindig van egészen meghökkentő elképzelése a dolgokról. Várjuk, mert most igen nagy szükségünk van némi önbizalomra ebben a vérzivatarban. Ma utánanéztem, mennyi idős is a két szörnyeteg (K.Swab és a magyar manipulátor)…..hát…
Matu
2023-06-01 at 15:53
Az egészben az a feneség, hogy a nagy marha európai “jogállamiságban” nem létezik elfogulatlan, pártatlan bíróság, ahol meg lehetne támadni az EU-nak az összes szerződés- és törvényszegését. Hova lehet fordulni? A brüsszeli bíróságra? Ugyan már! Talán, ha Szumátra, vagy Kiribati bíróságánál perelnénk, lenne esélyünk, de Európában nincs sem jog, sem igazság. Van inkvizíció, boszorkányüldözés, koholt vádak, megbélyegzés. Szó sincs szabadságról, önrendelkezésről, nemzeti hatáskörről, csak kötelező csicskulás van!
PG
2023-06-01 at 15:47
Ha az EU parlamentjét nézzük, akkor nem szabad az EU tagjának maradni. Ennyi ellenségeskedést sehol másutt a világban nem tapasztalni. Akinek ilyen barátai vannak, annak már nem kell ellenség. Persze, ha ők nem fizetik ki a nekünk jogosan járó pénzt, akkor mi minek fizetjük be a tagsági díjat?
Szerintem ezt a velejéig korrupt parlamentet mielőbb fel kell oszlatni. Az EU tanácsának ez legyen az első dolga. Mi az, hogy megtámadják bármelyik EU tagországot, csupán politikai nézetek alapján, mert csípi a szemüket hogy nálunk a kormány népszerű és többször is megválasztották, mégpedig 2/3-os többséggel. Az ilyen hazaárulóknak, mint Dobrev Klára, Cseh Katalin, Újhelyi István …. pedig a börtönben a helyük.
Sas
2023-06-01 at 14:58
A Huxit értelmetlen, mert nincs magyar gazdaság-és egyébként is integrálódni kell.
Sas
2023-06-01 at 14:55
1.Az USA fegyverlobbi.2. A dollár, mint világpénz.3. Energetikai érdekek.4. LMBTQ érdekek.-Ezekből áll az ügy. Ezeket opponáljuk-ezért uszították ránk a félkegyemű unios alakokat-akik amerika cslédei.
Veritas Samu
2023-06-01 at 14:52
Nekem az a véleményem,hogy Svédország NATO csatlakozását addig nem tudjuk megszavazni,amíg nekünk az EU a jogszerűen nekünk járó pénzeket át nem utalta.Miután átutalták,s a pedagógusaink megkaphatták a nekik jogosan járó emelést,no akkor napirendre vehetjük a svéd NATO csatlakozás kérdését.Egyébként a NATO-ban az USA után Törökországnak van a legkomplettebb hadserege-ezért is nyivákolnak a liberálnácik-hogy mégis Erdogan nyert.
K
2023-06-01 at 14:51
Ezt korábban már mindenki megmondta hogy várható ez a döntés.
Az EU parlamentje harakirit követ el, mert igazságtalanságot, kleptokrácia támogatását, bu.zi negatívumokat nem lehet értékeknek vagy európai értékeknek feltüntetni.
Az Európai parlament csak egyre nagyobb bajt hoz magára, mert egyre nyilvánvalóbb sátáni hitványtalansága .
A jogtalan bevándorlást, a gender ideológiát, a háborút nem lehet helyeselni .
Európa lakossága előbb-utóbb felszabadul, és akkor nem lesz tanácsos EU parlamenti képviselőséggel dicsekedni.
Sas
2023-06-01 at 14:50
Milliárdos üzleti csoportok érdekeit sértjük-olyanokét, amelyek 2010 előtt élősködhettek itt-a komprádor szdsz miatt-aztán a fegyverlobbi érdekeit is sértjük-az ilyenbe halt bele pl. 1963-ban az akkori USA elnök.De a dollár-hegemóniát is némileg opponáljuk-vagyis ezek vannak az ügy mögött.Világtörténelmi harc.
na4
2023-06-01 at 14:49
Magyar diplomaták: söpörjétek le őket az asztalról!
Magyarok: ezeket jövőre az EU választásokon teljesen el kell kaszálni, mert szétverik Európát! Hajrá!
Sas
2023-06-01 at 14:46
A Degenerált mszp-szdsz anno kiárusította a nemzeti vagyont-a Fidesz viszont a hazai tulajdont akarja létrehozni a gazdaság bizonyos területein-ez sérti bizonyos gazdasági csoportok érdekeit-ezek hergelik-ideologisztikus jellegű támadásokra a korrumpált unios brigantikat a kormány ellen-ergo ez gazdasági harc-ideológiával lefedve.
Cuki
2023-06-01 at 14:42
de miért van ez a hatalmas EP vízfej?
több ezer eurós fizetés, költségtérítés, semmi teljesítmény, középszerűség, korrumpálhatóság
miért????
Veritas Samu
2023-06-01 at 14:36
Legyünk mi is pofátlanok.Svédország NATO tagságát csak akkor tudjuk megszavazni-ha a nekünk járó EU-s pénzek maradéktalanul mind megérkeztek hozzánk-és így a pedagógus béremelés is megtörtént.Így múlt időben!
hufi
2023-06-01 at 14:29
A turha életbe!
Már megint ez az európai érték. Mint már mondtam volt, én a gatyám baloldalán hordom az értékemet, ám úgy látszik a haladár brüsszelitáknak a nyálas nyelvük az érték, jó pénzért mindent kinyalnak.
Kérdezem, lesz valaha brüsszeli bíróság, a nürnbergi per analógiájára?
Na ugye!
Hallottunk már a szabad akaratról?
2023-06-01 at 14:27
Ezek után és mellett felmerül az a kérdés, hogy ha elérik a céljukat,elveszik a jogunkat az EUT soros elnökségétöl, pénzt biztosan igy sem kapunk, akkor mi értelme van az EU Tagságunknak?
Igaz,annak nagyon súlyos gazdasági következményei lennének-lásd Anglia- de ahogyan az EU velünk bánik, arra már szavakat sem lehet találni. Nagyon fel van adva a kérdés. Hogy ezt hogyan lehet megoldani, talán a Miniszterelnök Urnak vannak elképzelései. Mert innen, már nem látok sok lehetöséget.-Igaz, én csak egy átlagos polgár vagyok minden politikai tapasztalat nélkül.-