Pesti Srácok

A háborúval kapcsolatos konszenzus nélkül ért véget a G20-as külügyminiszteri csúcs Újdelhiben

A háborúval kapcsolatos konszenzus nélkül ért véget a G20-as külügyminiszteri csúcs Újdelhiben

Az ukrajnai háborúra vonatkozó konszenzus nélkül ért véget a világ legfejlettebb államait tömörítő G20-csoport külügyminisztereinek újdelhi csúcstalálkozója csütörtökön – jelentette be az indiai diplomácia vezetője, miután az orosz agresszió és az egyre erősödő globális kínai befolyás kérdése uralta a nemzetközi találkozót. Szubrahmanjam Dzsaisankar szerint annyira "eltérőek" voltak az álláspontok az ukrajnai háború kérdésében, hogy nem tudták őket kibékíteni egymással.

Az indiai diplomácia vezetője hozzátette: a résztvevők egyetértettek a fejlődő országokat aggasztó legtöbb kérdésben, mint "a multilateralizmus megerősítése, az élelmiszer- és energiabiztonság előmozdítása, a klímaváltozás, a genderkérdések és a terrorizmus elleni küzdelem", de ez kevés volt ahhoz, hogy közös nyilatkozatot tudjanak kiadni. A házigazda India arra kérte a megosztott G20-csoport tagjait, hogy alakítsanak ki konszenzust azokban a kérdésekben, amelyek különösen aggasztják a szegényebb országokat, még akkor is, ha az Ukrajnával kapcsolatos, szélesebb értelemben vett keleti–nyugati megosztottságot nem is tudják áthidalni.

Miközben többen, köztük Antony Blinken amerikai külügyminiszter is úgy döntött, hogy a tagországoknak a globális válságok megoldásában játszott szerepét emelik ki, a G20-csoport megosztottsága kézzelfogható volt – mutattak rá hírügynökségek. A múlt heti G20-as pénzügyminiszteri és jegybankelnöki csúcstalálkozó végén is csak elnöki összefoglalót tudott közzétenni a házigazda India, miután Oroszország és Kína megakadályozta a közös nyilatkozat kiadását, mert a G20 többi tagja a nyilatkozat szövegezése során ragaszkodott ahhoz, hogy ugyanazt a nyelvezetet használják, mint amely a 2022-es indonéziai G20-csúcstalálkozó zárónyilatkozatában az ukrajnai háborúval kapcsolatban szerepelt.

A csütörtöki csúcstalálkozó elején Narendra Modi indiai miniszterelnök a G20 jelen lévő külügyminisztereihez intézett videoüzenetében arra biztatta a résztvevőket: ne hagyják, hogy a jelenlegi feszültségek megakadályozzák azokat a megállapodásokat, amelyeket az élelmiszer- és energiabiztonsággal, a klímaváltozással és az adósságteherrel kapcsolatban elérhetnek.

PestiSracok facebook image

A G20-csoportnak a világ gazdaságilag legfejlettebb országait tömörítő G7 mellett a többi között tagja még Oroszország, Kína, India, Brazília, Ausztrália és Szaúd-Arábia is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Olivier Douliery

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.