Pesti Srácok

A hagyományos családmodell mellett álltak ki a romániai és magyarországi katolikus püspökök

A hagyományos családmodell mellett álltak ki a romániai és magyarországi katolikus püspökök

A hagyományos családmodell melletti elkötelezettségüket hangoztatták a romániai és magyarországi katolikus püspöki konferenciák állandó tanácsai Nagyváradon tartott kétnapos tanácskozásuk végén, kedden. A tanácskozás után kiadott közös közleményükben a püspökök megerősítették a család és a házasság értékeinek fontosságát.

– áll a közleményben. Idézték a II. Vatikáni Zsinat egyik dokumentumát, amely szerint "a személy, valamint az emberi és a keresztény közösség jóléte szorosan összefügg a házastársi és a családi közösség kedvező helyzetével, ezért mindnyájan arra vagyunk hívva, hogy a házasság és a család érdekében tevékenykedjünk".

Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspök a keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a világjárvány előtt többször is találkoztak a két ország püspökei, és most újra elérkezettnek látták az időt a gyakorlat felelevenítésére. Megbeszéléseik napirendjén a Ferenc pápa által kezdeményezett szinódusi út, a tavaly Budapesten tartott Eucharisztikus Kongresszus, a háborús menekültek megsegítése, a fiatalok és a nevelés, a papképzés, a cigánypasztoráció és a kulturális javak kérdései szerepeltek.

PestiSracok facebook image

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek elmondta: mindkét oldalon beszámoltak a püspökök arról, hogy a járvány után visszatértek az emberek a templomba, sőt, bizonyos helyeken még többen vannak, mint a járvány előtt. Hozzátette: a járvány idején az egyház megtanulta, hogy a közösségi média segítségével is fenn tudja tartani a kapcsolatot a hívekkel, de mindenki érezte, hogy azért tényleges jelenlétre van szükség. A bíboros újságírói kérdésre arra is kitért, hogy az Eucharisztikus Kongresszus hatásai máig érezhetők Magyarországon: a szentségimádságok gyakorlata tovább folytatódott, sok templomban egész nap, vagy akár éjjel-nappal a kihelyezett oltáriszentség előtt imádkoznak, és új lendületet kaptak az ifjúsági zenés imaösszejövetelek is.

A püspökök nagyváradi tanácskozásán Magyarországról Erdő Péter mellett Udvardy György veszprémi érsek, Veres András győri püspök, Székely János szombathelyi püspök és Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára, a romániai püspöki konferencia részéről pedig Böcskei László mellett Aurel Perca bukaresti és Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek, valamint Claudiu Lucian Pop kolozsvári és Virgil Berca nagyváradi görögkatolikus püspök vett részt.

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Oláh Tibor

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.