Emlékszem, gyerekkoromban szinte elképzelhetetlennek tartottam, hogy ne hulljon hó télen. Azóta már az a csoda, ha pár centit láthatok a téli időszakban. Az is elképzelhetetlennek tűnt, hogy karácsonykor ne legyen gyönyörűen feldíszített karácsonyfánk vagy adventi koszorúnk. Ma már az sem meglepő, ha faünnepnek hívjuk a karácsonyt és egy wellnesshétvégén pihenünk ahelyett, hogy sütnénk-főznénk. A változások alól a húsvét sem kivétel, hiszen a locsolkodás már szinte kiment a divatból, a fiúkat senki nem várja, a sonkát és tojást pedig lassan felváltja a kötözött műhús vagy a tofutekercs. Mindenestre Angliában már gesztustojással várják a vásárlókat a boltokban, hiszen a csokitojást húsvétinak nevezni kirekesztő. A kérdés, hogy meddig megyünk még el?
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer a locsolók után fogok ácsingózni, de bekövetkezett. Emlékszem, hogy már reggel felkeltettek a szüleim, hogy ne húzzam a lóbőrt, készülődni kell, jönnek a locsolók, a család, meg kell teríteni az asztalt, felvenni a szép ruhát. Nem tagadom, a locsolás részét annyira nem szerettem, de az ételek, a hangulat, az együttlét, a sok nevetés mindig nagyon jó volt.
Persze, ahogyan telik az idő, a locsolófiúk felnőnek, részben talán emiatt maradnak el, részben azért, mert nem várják őket a lányos háznál, nincs kit meglocsolni. Talán akkor térnek páran vissza, amikor gyerekük születik, hiszen a hagyományokat nem elég mesélni, meg is kell őket élni. Ekkor az apák kézenfogják fiaikat és legalább a család női tagjait meglocsolják. Szomorú tény viszont, hogy sokan nem törődnek ezzel és inkább elutaznak. Nyilván a rohanó világban jó kicsit elvonulni, kipihenni a fáradalmainkat, de emiatt lehet, hogy az utókor lemarad arról, ami elődeiknek természetes volt. A következő generáció pedig már nem az ünnepi hagyományokban szocializálódik, és talán nem is lesz soha igényük arra, hogy ünnepeljék például a húsvétot, úgy, ahogyan azt a hagyományaink megkívánják.
A locsolás evolúciója úgy tűnik, hanyatlik, kezdődött ugyanis egy jó vödör vízzel, amit a szódásszifon váltott fel, majd a kölnivíz és a parfüm, ma meg már nem locsol szinte senki. Szomorú.
A hagyományaink eltörléséhez hozzájárul természetesen a kulturális változás is. Angliában például már nem húsvéti tojást lehet venni a boltokban, hanem gesztustojást. Ez nyilván azért van, mert a muszlim közösség, hogy úgy mondjam, nem díjazza a keresztény ünnepeket. Hasonló ez ahhoz, amikor a karácsonyt nem nevezik nevén, hanem átkeresztelik és faünnepnek hívják. Úgy látom, hogy elnyomjuk a keresztény ünnepeket azért, hogy másoknak kedvezzünk, de nem értem, hogy a muszlimok érzései miért fontosabbak az enyémnél?
Reformkonyha
Bevallom, a húsvét azért is kedvenc ünnepem, mert imádom a friss zöldségeket és a sonkát. Úgy látom azonban, hogy a menü is kezd megváltozni a kor előrehaladtával. Ennek részben oka a sok ételintolerancia (aminek sajnos én is része vagyok, így a tojást mellőznöm kell) és a trendek. Manapság ugyanis nem divat húsevőnek lenni, a húsvét viszont sonka nélkül igencsak hiányos. A szakácsok viszont kreatívak, ezért számos vegán húsvéti receptet találunk az interneten. Vannak különböző ízesítésű hummuszreceptek, vegán majonéz, diópástétom, rántott szójaszelet és vega töltött parika is. Így hát nem fognak éhezni a vegánok sem húsvétkor, de az ünnep már ízében sem lesz ugyanaz.
Sok helyen templomok sincsenek már
A keresztény hagyományokhoz hozzá tartozik, hogy húsvétkor – ha máskor nem is – elmennek az emberek misére. Magyarországon szerencsések vagyunk, mert rengeteg templom van szerte az országban, sőt, templomfelújítási programot is hirdetett a kormány. Amíg nálunk természetes, hogy nem kell városokat átutazni, ha templomba akarunk menni, addig ez Nyugat-Európában nem így van. Ott ugyanis bárokat, edzőtermet csináltak a templomok egy részéből. És bár Magyarországon is egyre kevesebben vallják magukat kereszténynek, az ünnepekkor azért jó látni, hogy tele vannak a templomaink. Ezek szerint van remény.
Nagy kérdés azonban, hogy igazi-e úgy a húsvét, hogy arra lélekben nem készülünk, az élteleink nem azt az ízvilágot adják vissza, amit megszoktunk, nem várunk vendégeket, locsolókat, hanem elmenekülünk a “nyugalom szigetére” tulajdonképpen a készülődés elől. Mert ugyan valóban fárasztó a tojásfestés, sütés-főzés, de a végén – én legalábbis – mindig azt érzem, hogy megérte, és csak remélni tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS