Pesti Srácok

A harmadik oltásra a hét második felétől lehet időpontot foglalni

A harmadik oltásra a hét második felétől lehet időpontot foglalni

Vasárnaptól kezdődik a 60 év felettiek oltási akciója, amelyben háziorvosok, önkéntes orvosok és egyetemi hallgatók személyesen keresik fel a koronavírus ellen még be nem oltott időseket – közölte az országos oltási munkacsoport vezetője kedden a közmédiával.

György István azt mondta, hogy a 60 év felettiek 83 százaléka kapta meg eddig az oltást, és még 470 ezren vannak azok, akik eddig nem kérték. Elmondta, hogy a személyes felkereséskor az érintett otthonában vagy az orvosi rendelőben is megtörténhet az oltás. Hozzátette: az oltási akcióban részt vevő egyetemi hallgatókat a kormányhivatalok jelölik ki azon praxisok mellé, ahol az átoltottság elmarad a többi praxistól.

– ismertette.

PestiSracok facebook image

Tömegesen oltják a tizenéveseket

Kitért arra is: Európában egyedül Magyarországon oltják tömegesen a 12 év felettieket. Az államtitkár arra biztatja a szülőket, hogy éljenek a lehetőséggel, és a tanévkezdésig adassák be mindkét oltást gyermekeiknek.

– fűzte hozzá.

Hazánk az egyik legbiztonságosabb ország

György István beszámolt arról is, hogy Magyarországon – Európában egyedülállóan – lehetőség nyílt a harmadik oltás felvételére, így a hét második felétől a harmadik oltásra is foglalhatnak időpontot online, azok, akik már legalább négy hónapja megkapták a második oltást.

– tudatta. Elmondta: a harmadik dózisra a háziorvosnál, illetve az időpontfoglalón keresztül a kórházi oltópontokra is be lehet jelentkezni, ahol az orvos dönt arról, milyen vakcinát kapjon a jelentkező. György István beszélt arról is, hogy az átoltottság miatt járványügyi szempontból Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa, de a koronavírus delta variánsa agresszíven fertőz, és a többi közt a Spanyolországban, Portugáliában, Görögországban és Horvátországban nyaralók között is terjed.

– hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/ANSA/EPA/Tino Romano

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.