
A Soros-hálózathoz tartozó, jogvédőknek álcázott szervezetek lobbija túlmegy minden határon. Hatóságokat és az igazságszolgáltatást megtévesztő módon, a jogszabályokkal visszaélve érik el, hogy céltáblává tegyék, akár le is vegyék a sakktábláról azokat, akik a normalitáspárti álláspontot képviselik és fel mernek lépni az egyre erőszakosabb LMBTQ-propaganda ellen – reagált a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke a meg sem történt szivárványos zászlóégetés miatti elítélésére. Barcsa-Turner Gábor a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, itt az ideje felébredni és megálljt parancsolni, mert ez már nem LMBTQ-lobbi, hanem LMBTQ-terror. „Nem elég, hogy semmibe veszik, megkerülik a törvényeket és mind a mai napig gyermekeket és pedagógusokat céloznak meg érzékenyítő programjaikkal, hogy hadjáratot folytatnak a normális értékeket képviselőkkel szemben, hanem már a joggyakorlatba, törvények alkalmazásának rendjébe is beleszólnak, külföldi finanszírozásból, rendőrségnek, ügyészségnek írt ajánlásaikkal, útmutatásokkal” – fogalmazott a HVIM elnöke.
Nem jogerősen egy év próbára bocsátotta a minap Barcsa-Turner Gábort, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnökét a Székesfehérvári Járásbíróság közösség tagja elleni uszításért egy meg sem történt szivárványos zászlóégetés miatt. Korábban többször beszámoltunk róla, hogy a HVIM egy vidéki, rendhagyó, interaktív ’56-os eseményre készült még 2019-ben. Az eseményre felhívó plakátra, amelyet szűk körben, és mindössze a Szent Korona Rádió honlapján hirdettek, felkerült programként az LMBTQ-zászló elégetése. Végül a zászlóégetést meg sem tartották.
A Háttér Társaság közösség tagja elleni erőszak miatt tett feljelentést. Azt többször is elutasították a hatóságok, de a liberális jogvédők addig tolták erőszakosan az ügyet, amíg végül ugyanaz az ügyészség, amelyik korábban nem látott megvalósult bűncselekményt, megadta magát a lobbinak és vádat emelt Barcsa-Turner Gábor ellen. Az eljárásban még azt sem sikerült tisztázni, miért lennének jogilag definiált védett közösség a normálistól eltérő szexuális orientáltságú emberek, és hogyan alkalmazható a rasszizmus ellen született nemzetközi jogszabály egy ilyen speciális csoportra.
Az ítéletet – még ha a létező legenyhébbet is – kimondták. A próbára bocsátás a legenyhébb fokozat, amilyen elmarasztaló döntést a bíróság hozhatott; gyakorlatilag nem is büntetési tétel, hanem a büntetés kirovásának egy éves felfüggesztése. Barcsa-Turner és védője nem fogadják el, fellebbeztek, így a teljesen abszurd büntetőper másodfokon folytatódik.
Az ifjúsági civil szervezet vezetője úgy érzi, a Székesfehérvári Járásbíróság bírónője próbált, amennyire lehet, „kifarolni” a kellemetlen ügyből. Engedni sem akart a nyomásnak teljesen, de felmenteni sem tudta őt, ezért hozhatott ilyen döntést. Egy próbára bocsátás hiába nem érdemi elítélés, valahol mégis egy megfélemlítés, béklyó, amivel „leveszik az embert a sakktábláról”. Azt mondja ki, hogy ha ez alatt az idő alatt az érintett bármit csinál, amiért eljárás alá vonják, akkor hoznak ítéletet abban az ügyben, amiben próbára bocsátották. Egy próbára bocsátással elég elmenni tüntetni mondjuk a Pride ellen, ráhívják a tüntetőkre a rendőrséget, bármi miatt indul egy eljárás – akinek már próbára bocsátása van, könnyen bajba kerül akkor is, ha valójában nem csinált semmit.
Van egy civil szervezetnek álcázott ügynökszervezet, ez a Háttér Társaság, amelyik évről évre egyre több nemzetközi forrást hív le. Pár év alatt a 30–40 millióról 293 millióra nőtt az éves támogatásuk. És ezek a többek közt a Nyílt Társadalom Alapítvány által finanszírozott különböző felforgató nemzetközi NGO-ügynökségek magyarázhatják a magyarországi jogot, de nemcsak magyarázhatják, hanem gyakorlatilag már a nyomozóhatóságok munkáját is diktálhatják
– fogalmazott Barcsa-Turner Gábor. Emlékeztetett, hogy a Háttér Társaság – amely az ő feljelentője –, illetve annak gyűlölet elleni munkacsoportja készített úgynevezett előélet-indikátort, amely útmutatásként szolgál a hatóságoknak, ügyészségnek arra, hogyan kell értelmezni, kezelni a gyűlölet elleni bűncselekményeket: csak az általuk védett kisebbségnek tartott csoportokat védik, míg például szerintük nem lehet gyűlölet-bűncselekményt elkövetni a többségi társadalommal szemben. Ezt az előítélet-indikátort országos érvényűvé tette az ügyészség – derült ki a HVIM egyik közérdekű adatkikéréséből.
Az ő iránymutatásuk, hogy miként kell értelmezni bizonyos cselekményeket, bűncselekményeket, beépülhetett az ügyészség eljárásrendjébe, belső jogalkalmazási gyakorlatába. Majd a protokoll kidolgozói sorra teszik a feljelentéseket azok ellen, akiknek a politikai szerepe, tevékenysége nekik nem tetszik. Azok ellen, akik egyébként a kormányzat szándékával, az alaptörvény szellemiségével megegyezően védik a normalitást és a hagyományos családmodellt. Gyakorlatilag egy nemzetbiztonsági kockázatnak tekinthető szervezet instruálja a jogalkalmazó szerveket úgy, hogy a politikai ellenfeleit ellehetetleníti. Ez abszurdum
– jelentette ki a PS-nek a HVIM elnöke. Rámutatott, hogy konkrétan bosszúhadjárat van folyamatban a normalitáspárti szervezetekkel, személyekkel szemben, azok ellen, akik évek óta próbálják ezt a lobbit feltárni és a nagyközönségnek bemutatni, hogyan működik, mi a valódi tevékenységük, hogyan érzékenyítik a tanárokat, hogyan próbálnak bejutni az iskolákba, megrontani a gyerekeket, illetve, hogy ez mennyire előrehaladott nyugaton – tehát aki ezzel foglalkozik, az célpont lesz, és előbb-utóbb számíthat arra, hogy valamilyen formában megütheti a bokáját. Beperlik, feljelentik azokra a jogszabályokra és jogértelmezésekre hivatkozva, amiket ők dolgoztak ki.
Ez már nem csak egyszerűen LMBTQ-lobbi. Ez LMBTQ-terror. Ott tartunk, hogy a törvény eszközeivel, azzal visszaélve terrorizálják a normalitáspárti embereket, hogy véletlenül se szólaljanak föl mondjuk az iskolába bevitt lobbi ellen, a tanárok érzékenyítése ellen, a Pride ellen. Kikényszerítik, hogy ne csak elfogadjuk, egyenesen legyünk büszkék arra, ami egyértelműen a normálistól eltérő deviancia. Meg akarják semmisíteni a társadalom egészséges immunrendszerét
– véli Barcsa-Turner. Meglátása szerint bár a liberális jogvédő szervezetek magukat kisebbségek jogait védő civil szervezeteknek állítják be, valójában ennek az álcája alatt próbálják átalakítani a társadalmat és gyakorolnak nyomást a politikára és közügyekre. A beteg embereket pedig pajzsként használják fel.
Azt gondolom, hogy a hatóságok, az ügyészségen át a bíróságokig meg vannak tévesztve Soros NGO-i által, kisebbségvédelemnek előadva a társadalom alapvető értékeinek megkérdőjelezését. Miközben a többségi társadalmat folyamatosan és egyre durvább eszközökkel provokálják, akár karácsonykor is úgynevezett „szivárványcsaládokat” bemutatva a külföldi fenntartású kereskedelmi televízióban vagy éppen óriásplakátokon
– fogalmazott a HVIM elnöke.
Keljfel Julcsi
2023-07-18 at 13:58
Varga Judit volt/van az igazsagügyi miniszter.
Mit tett a ballibsi jogaszok ellen????????????
Jozsef Gyarmati
2023-07-13 at 17:16
Szörnyű dolgok vannak alakulóban ,remelem lesznek akik ezeket a mocskokat eltapossak mint a FERGEKE
Fortuna
2023-07-13 at 16:47
Mindent a világ okkultizmusa tervez. Ki lesz vele ?
Édi
2023-07-13 at 13:27
Ez nem az első dobása a Háttér Társaságnak. Rengeteg pénzük lett, mert jól végezték a dolgukat még a kisebb pénzből is. Jobban, mint az Összefogás a világ pénzéből.
Még a végén parlamenti tényezők lesznek és Gyuri bácsi is nekik tejel.
Nem fognak belenyugodni abba, hogy az Lmbtq-sok szeretnének békében élni a jogaikkal lehetőségeikkel, amik már megvannak nekik, muszáj nekik froclizni a többségi társadalmat különféle agyament ötletekkel, hogy elveszítsük a türelmüket és jól odasozzon nekik valaki.
Papalimapapa
2023-07-13 at 12:53
Ez az aberrált LMBTQ+ mozgalom kisajátította és ezzel a mocsokba taszította a talán leglátványosabb, legszebb meteorológiai jelenséget, a szivárványt. Ahogy az egyik legfontosabb keresztény ünnepünk nevét is devalválta egy kretén főpolgármester vezetékneve. Manapság, ha szivárványt látunk, a buzik nyomulnak a képünkbe, ha Karácsony ünnepéről, a szentestéről esik szó, a bárgyú barom budapesti főpolgármester jut eszünkbe. Borzasztó!
Orientál
2023-07-13 at 11:51
Mert a gyilkos forradalmakat úgy mint az elnökök kormányfők pénzügyi banki szakembereket úgy a két világháborút és a nagyobb részüket a belső és szomszédos háborúknak a kirobbantásukat azok a milliárdos balliberális – mára zöld is – körök pénzelték és szervezték akik a mai ukrajnai háborút is gerjesztik és pénzelték. Minden gyilkos háborújuk a gyilkoltatási szándékukat szolgálja. Mint ahogy a kommunista Lenint és Trockijt is nyugatról ők küldték, ráadásul Lenen elvtársukat rengeteg pénzzel kitömve Németországból. Trockijt britek és az USA küldte mint kommunista felforgató ügynöküket.
[Unconstrained_Analytics]
2023-07-13 at 11:27
A BUZERÁNS PADGYALÁZÁS ÚJKOMMUNISTA HADVISELÉS MAGYARORSZÁG ELLEN
_
Mottó: “A baloldal által felvetett ügyek soha nem magukról az ügyekről szólnak: mindig a forradalomról szólnak.” (Unconstrained Analytics).
_
Zsarnoki hatalmak bevett eljárása, hogy megjelölik azok házait, életterét, személyét, akiket kiszemeltek üldözendő csoportnak. Iszlám területeken a mai napig előforduló gyakorlat, hogy megjelölik a keresztények házait — akik tudják, hogy ezek után súlyos zaklatásban lesz részük, ha nem menekülnek el, mert senki nem fogja megvédeni őket. A nácik megjelölték a zsidók házait és ruházatát. A kommunisták nyilvánosan megszégyenítették az “ellenforradalminak” kikiáltott ellenfeleiket, kuláknak bélyegezték azokat, akiket aztán kifosztottak és így tovább.
Jaj, annak, akit megjelöl egy ellenséges hatalom!
Ez az üzenete a “sokszínű” padgyalázásnak is: meg vagytok jelölve. Ti mindannyian, többségi magyarok. És jaj nektek, ha ellenálltok. És fogjátok fel, hogy nemzeti érzelműnek — vagy egyszerűen normális magyarnak — LENNI is ellenállás. Ki lesztek rúgva a munkahelyetekről, nemzetközi Antifa terrorcsoportok félholtra verhetnek titeket. És még titeket fognak börtönnel fenyegetni “gyűlöletbeszéd” miatt, ha az elnyomásotok ellen felszólaltok.
A zöld-fehér átfestés nagyon jó üzenet volt: az jelezte, hogy “itt mi vagyunk itthon, egységesek vagyunk és ellenállunk a támadásnak”. Az internacionalista ellenség mindig teszteli az ellenállást mielőtt fokozatosan előrenyomul. Szóval ez jó ellenlépés volt, mivel ez egy hatalmi játszma.
Szerintem ezért a következő körben meg piros-fehér-zöldre kellett volna festeni a padot — itt mi, magyarok vagyunk otthon. Úgyhogy amikor a padot megint visszafestik a kommunisták “szivárványra”, akkor elveszítik a propaganda játszmát (amiről ez a konkrét ügy szól, taktikai értelemben). Ugyanis ők azt akarják “bebizonyítani”, hogy a többségi társadalom az elnyomó — és pont ez a játszmájuk a többségi társadalom elleni háború lényege. Mindenkit azzal ugatnak le, hogy “te elnyomó vagy” — és ezzel a trükkel nyomják el a normálisokat.
Amikor a közterületen lévő padot buzeráns-színesre festik, akkor szándékuk szerint két választást hagynak a társadalomnak: (1) nem reagálunk — és akkor hagytuk, hogy kitűzzék a “győzelmi zászlajukat” a mi várunkra (2) reagálunk — és akkor ránk lehet sütni, hogy “elnyomók” vagyunk. Ez tehát egy csiki-csuki játszma akar lenni.
Ilyen értelemben igaz, amit Bede Zsolt is mondott a helyszínen a padmocskolóknak, hogy ők provokátorok. Ugyanakkor véleményem szerint a provokáció inkább a taktikájuk, nem a stratégiájuk.
Ezért amikor egy nemzeti színű padot festenek vissza komcsibuzira, azzal egyértelművé teszik, hogy felforgató szándékkal hadviselést folytatnak a nemzet — és a törvényenk — ellen, Magyarország internacionalista elnyomásának szándékával. Mert valójában ez a stratégiájuk.
Már a névben is benne van: Amnesty International — vagyis nem magyar.
Ilyen értelemben amit az Amnesty aktivistái művelnek a paddal egy kulturális háború szemszögéből nézve, az valójában “zászló-kitűzés” — ahol a pad a zászló. Vegyük észre, hogy ugyanezt csinálják a valódi zászlókkal is: kitűzik a győzelmi zászlajukat a polgármesteri hivatalokra, amelyek elsősorban a többségi népképviselet intézményei. Így jelzik, hogy a továbbiakban a demokratikus népképviselet megszűnőben van, és zajlik az internacionalista pénztőke hatalomátvétele. Akár akarjuk, akár nem — üzenik. Minden elnyomó hatalom azzal jelzi a hatalomátvételét, hogy kitűzi a zászlaját a meghódított területen. Ez egy fokozatos internacionalista térhódítás. Észak-Amerikában már ott tartanak, hogy a nemzet zászlaját gyakran ki sem tűzik egyes közintézményekre, kizárólag a kommunista buzizászlót.
Akik közülük a konkrét padfestést a helyszínen végzik, azok a lenini értelemben vett hasznos idióták, akik egy elnyomó ideológia nevében és érdekében cselekednek lelkesen — és gyakran (talán) maguk is elhiszik, hogy jó cél érdekében teszik. Valójában azonban önkéntes felforgatók és közvetetten hóhérok is. A másik indítékuk talán a személyes hatalomvágy és arrogancia büntetlen kiélése lehet.
Fontos, hogy a normarendszer szintjén magyarországi közterületen minden pad eleve nemzeti színű, csak nem látszik. Nemzeti színű akkor is, ha a festék rajta éppen barna, piros vagy szürke. Magyarszínű. Alkotmány színű. Törvényszínű. Többségszínű. Normaszínű. Közmegegyezés színű. Életszínű. Így amikor az internacionalisták átfestenek egy padot, az mindig a nemzeti önrendelkezés aláásásáról — és végső soron az élet aláásásáról szól. Arról, hogy kihúzzák az ÉLETÜNKET ÉS NEMZETÜNKET FENNTARTÓ normáinkat és szokásainkat a talpunk alól. Manipulációval, propagandával, agymosással és nyers erőszakkal.
Azt is észre kell venni, hogy itt a közterület intézményes elhódítása is zajlik azzal, hogy állítólag a helyi önkormányzat NEKIK engedélyt adott. Ehhez nyilván intézményi hatalomátvétel is kellett — ami szintén egy kommunista taktika.
Emiatt egy másik — politikai — védekezési taktika lehetne, ha a magyar nemzeti érdekeket képviselők is engedélyt kérnének a ferencvárosi önkormányzattól, akár zöld-fehér, akár piros-fehér-zöld padfestésre. Az engedélyt nyilvánvalóan nem fogják megkapni. Ezzel bizonyítja majd az önkormányzat a kettős mércéjét — a magyar törvények és normarendszer ellenében. És persze a általuk hirdetett újkomcsi “egyenlőség” hazugságát. Bizonyítják majd, hogy kettős mércével mérnek. De mivel ezt tudjuk előre, ne fárasszuk magunkat vele.
Viszont nagyon téved az, aki azt hiszi, hogy mindez pusztán kettős mérce. Nem, ez valójában hadviselés a kultúránk ellen, és annak megsemmisítésére irányul. A taktikájuk pedig a fokozatos térnyerés: a megsemmisítendő kultúra normáit mindig fokozatosan és erőszakosan balra tolják, egészen addig, míg végül az egész társadalom balra nem tolódik — egy kommunista társadalom irányába. Ez több évtizedes felforgató tevékenység, és éppen az általuk megcélzott, befolyásolható gyerekek agymosása játszik benne fontos szerepet. A fejlettnyugaton ebben kicsit előrébb tartanak — de ugyanazt akarják itt is elérni.
Az általános működési elv tehát az, hogy az internacionalista ellenség mindent megsemmisít, ami “ellenforradalmi”. És minden ellenforradalmi, ami a világkommunista hatalomátvétel ellen hat. Röviden: ez egy folyamatos kommunista világforradalom. A padfestés pedig egy csata ebben az ellenünk folyó háborúban.
Ilyen módon jelenleg ellenforradalmi például maga a nemzet, a heteroszexualitás, a fehérek szaporodása, a kereszténység, a klasszikus nyugati kultúra stb — hiszen ezek akadályozzák a központi globalista-újkommunista hatalomátvételt — lévén, hogy a határok, az egységes nemzeti kultúra, a népesedést és normalitást fenntartó egészséges heteroszexualitás, a nemzeti élettér intelligens és szeretetteljes jobbítása mind a világkommunista hatalomátvétel ellen hatnak, és ezért eltörlendők.
Eltörlés, megsemmisítés és kiirtás — ezek egymást átfedő és gerjesztő fogalmak és tényezők a valóságban is, a szó szoros értelmében. És a célkeresztben most a normalitás Magyarországa áll.
A pad újkommunista lefestése mögött álló ideológiai háttér népirtó, méghozzá legalább két módon:
1) népszaporulat gátlása általi népirtás
2) iszlám általi népirtás
.
1) Népszaporulat gátlása általi népirtás
Egyértelmű, hogy a nemek elleni támadás a természetes gyermeknemzés és emberi szaporodás elleni hadviselés, több szinten:
A buzeránsok nem szaporodnak, így az internacionalista társadalom-buzerálás kultúrája a népességcsökkentés irányában hat. De a szaporodás elleni hadviselés egyre közvetlenebb formáival rukkolnak elő, egészen addig menve, hogy a fejlettnyugat egyes országaiban már a szülők hozzájárulása nélkül is át lehet operálni — azaz megcsonkítani — a gyerekeket. Akik egyébként semmi más téren nem cselekvőképesek jogilag, nincs például választójoguk vagy nem lehet még jogosítványuk, nem vásárolhatnak alkolholt stb. De arról, hogy egy életre megcsonkítják a nemi szerveiket, lelküket és tönkreteszik a hormonrendszerüket, a szüleik kizárásával dönthetnek — az újkomcsik szerint.
Úgyhogy a másik, amiről az újkomcsi buzeráns hadviselés szól az az, hogy kicsavarják a szülők kezéből a gyerekek nevelésének jogát és kötelességét, és átadják őket egy senki által meg nem választott nemzetközi hatalomnak. Ezzel magukat a gyerekeket fizikailag is kiszolgáltatják ennek a hatalomnak — kizárva a szülői védelmet.
Mindez intézményes gyermekrablás. Ne szépítsük. Végső soron a nemzetek feletti újkommunista szuperstruktúra akar rendelkezni a gyerekeink felett. Ilyen módon a generációk közötti ismeret-átadás felett, azaz jelen esetben a magyar kultúra továbbélése felett is. Lényegében ezért is mondogatják, hogy “a gyerekeitekért jövünk”. Ez provokáció is, de ugyanakkor komolyan is gondolják. Ami összefüggésben van azzal is, hogy bizony a háttérhatalmi elit szadista pedofilok gyülekezete. Jeffrey Epstein, Jimmy Saville, Hunter és Joe Biden … a jéghegy csúcsai.
2) Iszlám általi népirtás: egy másik módja az internacionalisták általi népirtásnak (és leleplezi a szólamaik álságosságát is).
A Nagy Népességcsere ma már nyílt titok: minden szókimondó nyugati és magyar politikus beszél róla.
Tehát nemcsak arról van szó, hogy az internacionalista hatalmak csökkenteni akarják a fehér népességet, hanem le is akarják azt cserélni muzulmán (vagy afrikai törzsi néger) hordákra, akik aztán fokozatosan barbár iszlám saríja zónává változtatják a megszállt országokat és nemzeteket. Vagyis gyakorlatilag eltörlik az őshonos fehéreket mint közösséget, a jogrendjükkel együtt. Ami jelenleg különösen a nyugati nőknek nagyon fájdalmas a szabadságuk megszüntetése és az elharapózó csoportos (mohamedán) nemi erőszak miatt. Nem is beszélve az erőszakos dzsihádról, amellyel a muzulmánok megtanítják nekünk, hogy ki az úr a mi házunkban. Más szavakkal az iszlám — ugyanúgy mint a “szivárványos” padfestés — az internacionalista társadalom-felforgatás és megsemmisítés eszköze.
És itt érkezünk el oda, hogy a padfestő buzeránsok globalista gazdáit egyáltalán nem érdekli, hogy a buzik élnek vagy halnak: csak felhasználják őket arra, hogy megsemmisítsék a buzikat is (ma már) eltűrő társadalmat. (Ezt is kiharcolták, hogy ma már az a minimum, hogy az emberek eltűrik a provokatív parádéjukat, minden szinten. Az az új kiinduló pont az ellenünk folyó háborúban.) Az iszlám ugyanis száműzetést vagy halálbüntetést ír elő a homoszexualitásra, és ezért a buzik nyugaton már fizikailag sincsenek biztonságban. Ugyanazok sátánista hittestvérei (Marx ugyanis sátánista volt), akik Pesten éppen a padot gyalázzák, nyugatabbra (vagy keletebbre) már nincsenek biztonságban a Marxista gazdáik által behordott és babusgatott muzulmánoktól.
Amikor erre az önellentmondásra valaki felhívja a nyugati újkomcsi “padfestő” brigádok figyelmét, kínos hallgatás a válasz. A baloldali médiába pedig semmi sem kerülhet bele, ami erre rámutat (pl. hogy muzulmánok buzikat vernek Eurábiában.)
Ez a kényelmetlen ellentmondás (hogy a védett állatuk megeszi a védett növényüket) rávilágít arra, hogy valójában senki élete nem számít a padmocskolók gazdáinak, kizárólag a kommunista hatalomátvétel. A buzikat is simán odadobják a muzulmánoknak, amikor éppen az a politikai érdek. Szóval miután majd a Ferencvárosban padot gyalázó kommunisták sikeresen fellazították azt a társadalmi szövetet, ami őket addig békén hagyta, kezdjék el érzékenyíteni saját magukat az iszlám általi üldöztetésük toleráns elfogadására!
A történet tanulsága az, hogy mind a buzik, mind pedig az iszlám úgynevezett forradalmi vektorok (társadalomromboló fegyverek) a permanens világkommunista forradalomban:
“A baloldal által felvetett ügyek soha nem magukról az ügyekről szólnak: mindig a forradalomról szólnak.” (Unconstrained Analytics).
Tőlük aztán erőszakolhatják a nőket (a korábbi kommunista forradalmi vektorokat) a muszlimok, mivel a muzulmánok újabb forradalmi vektorok. Vagy ledobhajták a buzeráns vektorokat a tetőről a muzulmánok, amikor éppen a mohamedán vektorok győzelme fonsotosabb. Összességében ez azt jelenti, hogy internacionalisták által kisajátított szivárvány nem a buzulás színe, hanem a népirtásé.
A szivárvány mint közös valóságelem kisajátítása pedig rámutat arra, hogy az egész kollektív valóságunkat ki akarják sajátítani, és álvalósággá átformálni. Így aztán később bármi, amit a szektájuk valóságnak jelöl ki, Marx által megszentelt területté válik. Ad abszurdum a pedofília — a gyerekek megerőszakolása — már kezd ilyen megszentelt valóságelemmé válni. Lassan ott tartunk, hogy aki ellenzi a pedofil bűncselekményeket az bűnöző.
Mert ugye aki a közös valósággal szembe megy az a “közjónak” árt: azaz bűnöző. Az újkommunista forradalom tehát ránk kényszerített álvalóságokban szilárdítja meg magát — így bárki, aki a doktrínáikkal szembe megy, az valóságellenes (ellenforradalmi), akit meg kell semmisíteni így vagy úgy. Ez az ismert eltörlés-“kultúra”, aminek a legvége a fizikai megsemmisítés. Egy hosszabb folyamat, amiben ott tartunk, hogy már bankszámlákat törölnek és embereket rúgnak ki az állásukból, szakmai karriereket tesznek tönkre, ha valaki nem áll be a sorba.
Mellesleg a buzikon kívül lehetnek (és vannak is) más kommunista álvalóságok, pl. a klimakamu, a zöldkommunizmus, a bűnöző négerek és így tovább. És bármelyiket ellenezni “bűncselekmény”, amit keményen meg is torolnak. És mivel a zsarnokság valódi célja az álvalóságok elutasításának megtorlása, minél őrültebb egy új álvalóság, annál jobb.
Vagyis a padrongáló komcsik nem toleranciát festettek a padra, hanem kommunista intoleranciát:
Most érkezünk vissza oda, hogy miről szól igazából a pad-csata: kisebbség elleni gyűlöletnek, közösség tagja eleni erőszak bűncselekményének akarják feltüntetni azt, ha védekezünk a kommunista hatalomátvétel ellen a pad visszafestésével bármi másra, mint az internacionalista buzizászló színei.
Az ezzel kapcsolatos ellenséges sátáni trükk az, hogy a kommunisták “bűncselekménynek” tüntetnek fel mindent, ami ellenforradalmi. Ez az úgynevezett “gyűlöletbeszéd” lényege is: aki gátolja az elnyomó kommunista világforradalmat, az bűncselekményt követ el. Soros-szervezetek éppen most ügyködnek azon, hogy mindez a magyar jogrendbe is bekerüljön. Hogy a buzeráns stb. internacionalista forradalmi vektort bírálni is bűncselekmény legyen a jogrendben. Magyarul a jogrendet is felforgatják — vagy már fel is forgatták…
A kulturális Marxizmus Frankfurti Iskolájának alapvető stratégiája: az úgynevezett “elnyomó tolerancia” elve mentén nyomni el a gazdatársadalmat. Ennek lényege a gyakorlatban körülbelül az, hogy “nekünk újkommunistáknak mindent szabad, hiszen a többségi elnyomók elleni erőszak erkölcsös és legális és ezért nem igazán büntetendő (ld. Antifa) — nekik viszont megszólalni sem szabad, mivel minden megnyilvánulásuk amire mi ráfogjuk, hogy kisebbségek vagy közjó elleni gyűlöletbeszéd, az egyben fizikai erőszaknak is minősül és agyon kell verni, le kell csukni a gyűlöletet hirdetőket”.
A lényeg, hogy a forradalmi elvekkel egyetértőknek mindent szabad, beleértve szemkilövetést (és újabban a társadalom és a gyerekek buzerálását), de a társadalom önvédelmi reflexeit brutálisan elnyomják.
Fentiekben felvázoltam az ellenséget és a csatateret — ahogy szerintem kinéz a helyzet, bár nem hiszem, hogy sok újat mondtam. Miután a háború értelmezésében megegyeztünk, még inkább érdemes lesz kreatív ötletekkel jönni a nemzeti önvédelmi stratégia kialakítását illetően.
huda
2023-07-13 at 02:00
Épeszű normalitásban élő többségi ..nagyon is többségi társadalomra akarják ráerőltetni az aberrációlyukat,és még a tizenéves gyerekeket sem kímélik ,a beteg ideológiájuknak akarnak kitermeli minél több fiatalt akiket nagyon is könnyű befolyásolni ,hisz még gyerekek és hiszékenyek ,mint civilként,szülőként mint kormányzatilag ellent kell állni,tiltakozni ,ha kell erővel megakadályozni az ilyesfajta aberrációt ,nehogymá a trasznyul vigye a puskát mi meg szaladunk előle !!!!
Theo
2023-07-12 at 23:57
Nem szabad hagyni!
Minden sikeres apró lépés után nyomulnak tovább, tehát hiába tűnik jelentéktelennek az ügy, akar a padfestes.
Az Igazságügy elveszni látszik, mi az hogy kívülálló szervezetek ajánlhatnak a bíróságnak bármit??? Írjunk mi is nekik leveleket?
A szivárvány pedig nem tekinthető semmilyen közösség saját kisajátított szimbólumának, hol van ez lefektetve?
A buziknak pedig mi a hivatalos reprezentatív képviselete, ami igazoltan képviseli legalább ötven százalékukat? Ha nincs ilyen, akkor pontosan ki lett megsértve?
Röhej, hogy komoly bíróságon átmegy egy ilyen úgy!!!
Kitartás a fiatalembernek!
Naprózsa
2023-07-12 at 22:04
A tanárokkal, bírókkal, rendfenntartókkal meg kell értetni, hogy itt két opció van: vagy gyengítik a mi népünket, és kiállnak azokért akik el akarnak pusztítani miket magyarokat, és végül nem lesz aki őket az adójukból fizeti, vagy mellénk és egyben az igazság mellé állnak, és a normalitás visszatér.
Látszik, hogy a bíróságok be vannak szarva egy fenyegetőző cigányhordától és ezektől a NGO-s patkányoktól egyaránt (és akkor még itt nincsenek is bíróságokat felgyújtó muszlimok, azok csak őmiattuk jönnek, ha már a rendfenntartók és bíróságok is behódolnak.)
Minekünk megy egyértelművé kell tennünk, hogy ezt nem tűrjük, nincs olyan, hogy egy kisebbségnek a jogai felülírják a többség jogait, és passz!
Ha bíró gyáva, akkor mondjon le, mert nagyon rövid idő múltán fellépnek a megalázott igazi magyar állampolgárok, és ezek az NGO-s szörnyek aztán biztosan nem védik meg azokat, akiket mi tartunk el és mégis ellenünk dolgoztak.
Nahát
2023-07-12 at 21:38
A Magyarországon állomásozó amerikai ügynökszervezetek milyen jogon merészelnek ajánlásokat, eligazító leveleket írni a magyar rendőrségnek, ügyészségnek? A magyar hatóságok akkor járnának el helyesen, ha az ilyen szervezetektől érkező leveleket felbontatlanul, olvasatlanul küldenék vissza a feladónak. A Magyarországon állomásozó amerikai ügynökszervezetek nem felügyeleti szervei a magyar hatóságoknak!!!
gonczi
2023-07-12 at 21:13
Ebből is látszik, hogy még a normális bíróságok is a libsi “civil” szervezetek kezében vannak.
Nem értem, a titkosszolgálatok miért nem tudnak ez ellen tenni semmit?
DörrögZuldán
2023-07-12 at 20:56
A szivárvány meteorológiai képződmény, nem éghető, így közösséget sem képezhet más szivárványokkal.
bl
2023-07-12 at 20:47
Előélet indikátor. Nagyon jó. Az EU épp most próbálja elérni, hogy ne lehessen perelni az NGO-kat, miközben ők előélet indikátort gyártanak, amit aztán köteles figyelembe venni a bíróság. Ez aztán a többszörös ördögi kör.
Dühös
2023-07-12 at 20:02
Ennek a Háttér Társaság nak elejét kell venni!!!😡 Ez aljas, gonosz és milyen jogon gyakorol hatást a magyar jogrendet?!😈 Szégyelje magát az,aki az igazságot meggyalázza és egy tál lencséért eladja a lelkét!🤮