Pesti Srácok

A járvány miatt bankcsőddel riogató nő ellen indult eljárás Szegeden

A járvány miatt bankcsőddel riogató nő ellen indult eljárás Szegeden

A gyanú szerint a járvány miatt bankcsőddel riogatva vett rá egy idős asszonyt pénze felvételére egy szegedi nő, aki társaival kétmillió forintot szerzett meg így a sértettől.

Szanka Ferenc közölte, a gyanúsítottak ellen a bűncselekmény felismerésére és elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére csoportosan elkövetett kifosztás bűntette miatt indult eljárás.

A gyanú szerint a nő két társával csütörtökön az utcán szólította meg az idős asszonyt. Megkérdezték tőle mennyi megtakarított pénze van és elhitették vele, hogy a koronavírus-járvány miatt hamarosan be fognak csődölni a bankok és pont a sértett pénzintézete az, ami lehet, hogy a jövő héten már erre a sorsra jut. Azt tanácsolták, vegye ki a pénzét a bankból, majd felajánlották neki, hogy gépkocsival elviszik és haza is szállítják. Az idős asszony elfogadta a segítséget, és 2 millió forintot vett ki a bankból.

A gyanúsítottak azzal az ürüggyel jutottak be az asszony lakásába, hogy leveszik róla a rajtalévő rontást, majd figyelmét elterelve ellopták a bankból felvett pénzt.

PestiSracok facebook image

A bíróság - nem végleges döntésével - ügyészi indítványra elrendelte a nő letartoztatását. Társait is őrizetbe vették - közölte a csoportvezető ügyész.

Forrás:MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.