A jelentéktelennek tűnő részletekben megmutatni a rögvalóságot – Bemutatták a Vitézy László filmrendező pályafutásáról szóló könyvet
„Az a fajta alkotóművész, aki nem privilegizált pozícióból próbálja megfejteni az emberek problémáit, hanem alázattal nyúl a témáihoz” – mondta Káel Csaba magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos Vitézy Lászlóról, a rendező pályafutásáról szóló könyv bemutatóján. A napokban megjelent Kamerapárbaj című kötetet a Terror Háza Múzeumban mutatták be szerdán.
Már a könyv címe is a tisztességért és méltóságért folytatott harcra utal, Vitézynek minden munkája a falig menő rendszerkritika is egyben, miután a szocializmus szó szerint tönkretette a családját – méltatta a rendezőt Káel Csaba. A kormánybiztos külön kiemelte A békeidő c. 1979-es filmet, amely szavai szerint a kádárizmus legélesebb kritikája lett, a cenzúrát kikerülve eljutott az emberekhez, sőt
„Nyugat-Európában is hírét vitte a szocializmus és a kádári diktatúra embert és lelket nyomorító közegének”.
Káel a rendező diktatúrában való túlélésről szóló gondolataival zárta a méltatását, miszerint „nem ragaszkodni mindenáron ahhoz, amitől úgyis eltiltanak, de megtalálni mindig a kicsi réseket, ahol az igazságot fel lehet mutatni”. A bemutatón ezután Baczoni Dorottya, a XX. Század Intézet igazgatója beszélgetett Vitézy Lászlóval és a könyvet jegyző Medgyessy Évával. Vitézy egyből belevágott a közepébe, hiszen elmondta, hogy a zsidótörvények miatt 1942 után már nem lehetett Magyarországon zsidó filmrendező, a világháború után pedig azokat lehetetlenítették el, akik addig csinálhattak, ezért erősen őrzi a filmszakma a népi–urbánus ellentét problémáját.
Baczoni Dorottya felidézte a rendező szavait, miszerint ő egy átvert nemzedék tagja, akinek a sok kenetteljes hazugság mögött rejlő igazság felmutatásához meg kellett tanulnia ravasznak lenni, átverni a hatalmat, és az ő pénzükön filmeket csinálni ellenük. A rendező erre elmondta, hogy ezt csakis egymást jól ismerő és egymásra nem féltékeny emberek kollektívájában lehetett megvalósítani.
„A régi korrupciós rendszerek ki voltak találva. A maiak meg nincsenek”
– tette hozzá, kifejtve, hogy a szocializmus magyar filmgyártásának szerves eleme volt a komoly korrupció, amelyben mindenki tudta a maga helyét és dolgát, és e logika szerint oldották meg a felmerülő problémákat. Ma viszont ott tartunk Vitézy szerint, hogy ki kellene találni egy új rendszert.
Fel kéne tárni, „hogy mitől működött az az egész, és mitől nem működik most”
– fogalmazott. Medgyessy Éva, a Kamerapárbaj c. könyv szerzője elmondta, hogy rendkívül hiteles volt minden, amit a képernyőn látott, és minden mozzanat tele volt szimbolikával, annak ellenére, hogy a rögvalóságot jelenítette meg.
„Ezeknek a filmeknek a szöveges láttatása volt igazi kihívás, hogy az olvasó kapjon kedvet a Vitézy-filmek megnézéséhez”
– tette hozzá.
Az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásairól is közvetíthetett Vitézy – ennek körülményeire külön is rákérdezett nála Baczoni Dorottya. A rendező ennek kapcsán beszélt a rendszerváltáskori átalakításokban részt vevő szereplők előadásairól, amelyeket szintén megörökített kamerával. Elmesélte, hogy az igazán fontos tárgyalásokra senkit nem engedtek be a szocialista funkcionáriusok. Érdekes részleteket villantott fel a korszakból, azt is felidézte, hogy a politikusok mennyire másképp kezdtek viselkedni, sőt öltözködni a kamera rendszeres jelenlététől. Ugyancsak sokatmondó az a kis részlet, amikor Vitézy és Jancsó Miklós együtt mentek a Parlament folyosóján, és találkoztak Aczél György kommunista kultúrcézárral. Vitézy köszönésképp biccentett, Jancsó viszont hiába volt jóban Aczéllal, köszönés nélkül elhaladt mellette, ám utána stikában visszament kezet fogni vele. Vitézy kiemelte, hogy neki az ilyen, mások által nem észrevett apróságokra van kiképezve a szeme, és ez köszönt vissza a filmkészítésében is.
Vezető kép forrása: Facebook/Terror Háza Múzeum
