Hiába próbál most mindenki a pártpolitikai csatározásokon átívelő összefogásra szólítani, úgy látszik, van, aki még mindig nem ért el erre a szintre. A Jobbik nagyasszonya, Varga-Damm Andrea pénteken sajtótájékoztatón követelte, hogy vonják vissza a létfontosságú vállalatokhoz egyenruhások kiküldését lehetővé tevő rendeletet. És hogy miért? Mert a jobbikos politikus szerint ez biztosan Orbán Viktor hatalmi törekvéseit szolgálja, ők pedig nem fognak támogatni semmilyen olyan javaslatot, ami Orbán Viktor hatalmának bebetonozását szolgálja.
Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök a járványügyi veszélyhelyzet kezelésére tíz akciócsoportot állított fel; ezek egyike a Létfontosságú Magyar Vállalatok Biztonságáért Felelős Akciócsoport, amelyet Benkő Tibor honvédelmi miniszter vezet. A csütörtöki napon a Honvédelmi Minisztérium be is jelentette, hogy 71 vállalatnál kezdték el a munkát a Honvédelmi Irányító Törzsek. Azokhoz a vállalatokhoz delegálnak egyenruhásokat az energetikai, a távközlési, a közlekedési és az egészségügyi szektorban, amelyek működésében nem alakulhat ki zavar semmilyen körülmények között. Eddig 140 vállalatot választottak ki, de mint megjegyezte: ennél jóval több van, amelynek az ország biztonságos működését kell szolgálnia. Az érintett vállalatokhoz néhány tagú katonai, honvédelmi irányító csoportot küldenek, illetve küldtek ki. Benkő Tibor több interjúban is kifejtette: feladatuk a jelenlegi helyzetben az, hogy biztosítsák a fizikai biztonság és a működőképesség feltételeit.
Varga-Damm Andrea, a Jobbik politikusa szerint ez a lépés nem a koronavírus veszélyének elhárítását, hanem Orbán Viktor hatalmi céljait szolgálja. Rendkívüli sajtótájékoztatóján azt harsogta, hogy az egyenruhások kirendelését sem az alaptörvény, sem a veszélyhelyzet adta különleges jogrend nem teszi lehetővé. Kihangsúlyozta, hogy a hatályos szabályozás szerint vészhelyzetben a gazdálkodó szervezetek vagy valamilyen tevékenységre kötelezhetők, vagy arra, hogy szerződést kössenek adott termék előállítására, szolgáltatás nyújtására, de az állam ennél tovább nem terjeszkedhet. Aláhúzta: az biztos, hogy semmilyen jogszabály nem ad arra felhatalmazást, hogy gazdasági társaságokhoz katonákat vezényeljenek. Varga-Damm azt is előrebocsátotta, hogy vészhelyzet ide vagy oda, a pártja csak olyan javaslatokat fog támogatni, amelyek a vészhelyzet valós elhárítását szolgálják.
Olyan javaslatot, amely bármilyen módon Orbán Viktor hatalmi bebetonozását szolgálja, illetőleg korlátlan hatalmat ad neki ellenőrizetlenül, a Jobbik Magyarország Mozgalom nem fog támogatni
– jelentette ki.
Fotó: MTI/Soós Lajos
Facebook
Twitter
YouTube
RSS