Nem tudom, észlelték-e az elmúlt napok nyomasztó hírei közepette, de a világ szépen – ha nem is éppen lassan – kezd olyan mértékben felfordulni, amit korábban nem gondoltunk volna. Kitérhetünk itt az orosz–ukrán helyzetre – ki is térek –, de nemcsak erről van szó. Sokszor szóba hoztam már például Ausztráliát vagy Új-Zélandot, ahol egészen egyszerűen diktatúrát építettek ki a regnáló kormányok a lakosok többségének támogatásával. Különben milyen érdekes paradoxon ez, nemde? Lehet demokratikus a diktatúra, ha azt feltételezzük, hogy a népfelség elve mindenek felett áll? És ha ez a népfelség önmaga elnyomását kívánja, akkor mitől illegitim az a bizonyos diktatúra? Avagy a népfelség mégsem a lehető legfontosabb egy demokráciában sem?
Félreértés ne essék, nem értek egyet semmilyen diktatúrával – egy kellemes autokrácia persze már közelebb áll az ember szívéhez, de most arrébb a félreérthető poénokkal –, csak gondolatkísérletként érdemes ilyeneken is elmélázni. Még úgy is, ha totálisan nem értek egyet a gondolat végkövetkeztetésével.
Mert elég az hozzá, hogy a Covid-helyzet nyomán Ausztrália és Új-Zéland lassan tökéletes kis zárványokat alakított ki. Orwell képzelt világa kutyafasza a mostani realitásokat elnézve. Emlékezzenek csak arra a balhéra, amit Djokoviccsal műveltek, az idióta járványkezelésre vagy akár arra a maga nemében felülmúlhatatlan történetre, amikor az Afganisztánból tudósító, várandós újságírónőt nem akarták beengedni az új-zélandi hatóságok, ezért a tálibok biztosítottak számára biztonságos lakhelyet! És akinek ez nem tetszik, azt a hatóságok verik el. Értsük jól: vélekedésem szerint normális felfogású ember nem vitatta azt, hogy a járvány következtében bizonyos korlátozó intézkedésekre szükség van. Egészen addig, ameddig nem elérhetőek vakcinák. És ezt követően lazításoknak kell bekövetkezniük, különben az egésznek semmi értelme sincs. Az értelmetlen dolgok ellen pedig az emberek egy bizonyos része előbb vagy utóbb fellázad.
Néhány hónappal ezelőtt a Pesti TV-ben vendégem volt Rusvai Miklós, akinek feltettem azt a kérdést, hogy Portugáliában, ahol a fiatal és felnőtt lakosság – akkor – kilencvennyolc százaléka már oltást kapott, miért tart érvényben szigorú járványszabályokat, maszkviselési kötelezettséget és egyebeket. A válasz őszinte és bizonyos szempontból szívet melengető volt: professzor úr csak annyit mondott, nem tudom. Amikor már a szakember is értetlenül áll a történések előtt. Aztán itt van Kanada esete is, ahol az elmebajos, társadalomkonstruktőri meghasonulásban szenvedő liberálisok és balosok etalonpolitikusa, Trudeau vezet be diktatúrát. Nem tetszenek a szabályozások és tüntetsz ellene? Befagyasztjuk a számláidat. Egy pillanatra, csak egyetlen pillanatra képzeljük el, ha ennek csak nüansznyi részét a magyar kormány tette volna meg 2020 óta bármikor. Jöttek a szerencsétlen ellenzékiek az ostoba címkézésekkel, felhatalmazási törvény és társai, de hol jártak attól, amit most a liberálisok hőse a világ teljes egyetértésével megtehet? Jordan Peterson, egyébként kanadai pszichológus – nem hiszem, hogy ezen a felületen szükséges bővebben méltatni – nyilatkozta a minap, hogy katonai forrásból azt a fülest kapta, vegye ki a pénzét a bankintézetéből, mert őt is az a veszély fenyegetheti, hogy ezek a komcsik egyszerűen elveszik a pénzét, mert nem ért egyet az ostoba, agyament intézkedésekkel.
Értik? A világhírű, a tüntetéseken tudomásom szerint nem is résztvevő Peterson a biztonság kedvéért kiveszi megtakarításait a bankjából. Friss felmérések szerint a kanadai lakosság nagyjából húsz százaléka elveszítette bizalmát a kanadai bankrendszer felé, hiszen megtörténhetne, hogy jogállamisági – még egyszer, jogállamisági – szempontból szerintünk helyesnek vélt eszközökkel elveszik a pénzüket. Komolyan, ha nem élnének ott normális emberek is, inkább azt kívánnám, vigye csődbe az egészet ifjabb Castro, aztán takarodjon emigrációba Kubába.
Ám itt van a slágertéma is, Oroszország és Ukrajna helyzete. Megmondom őszintén, teljesen hidegen hagy, hogy mi lesz az ukránokkal. Egy dolog fontos velük kapcsolatban, hogy nagy ország, ami szélesen elterül Oroszország és Magyarország között. Én azt látom, és az érdekes, milyen szisztematikusan, a Kárpát-medence környékén rég látott módon nyomják el a magyar, meg egyébként orosz kisebbséget is. És nem, baromira nem hat meg mondjuk a Krím helyzete sem. A Krím soha nem volt az ukránoké, Hruscsov egyszerűen – lévén maga is ukrán volt – hozzácsapta az egyik szovjet tagköztársasághoz. Nem mindegy, hogy névleg kihez tartozik? Ettől ukránná vált volna? Kiknek van több joguk Erdélyhez, nekünk vagy a románoknak? Pedig kétszer annyi ideje áll a román állam fennhatósága alatt Erdély, mint volt ukrán uralom a Krímben.
Engem az zavar, hogy Oroszország fegyveres konfliktusba szorításával most valószínűleg hosszú időre megszűnik a lehetősége a mi különutas, Nyugat-Európával szemben nem önsorsrontó orosz-politikánknak. A gondviselés óvó kezén múlhatott csak, hogy a konfliktus elmérgesedése előtti időszakban tető alá lehetett hozni a gázmegállapodásunkat, a németek meg a szó szoros értelmében fagyoskodhatnak. Kinek mit intézett a kormánya, ugye. Szóval ez a tény feszélyez, de ez nagyon. Hogy Európa az eddiginél is komolyabban tökön lövi magát a jóemberkedésben és abbéli igyekezetében, hogy megfeleljen az USA hatalmi igényeinek. Annak az USA-nak, amely értelemszerűen gyengíteni szándékozik Európát.
Mi pedig ebben a helyzetben valószínűleg tényleg nem tudunk mást tenni, csak besorolni az EU-s álláspont mögé. Esetleg április után ennyire nem kell, ha nyerünk, de ez egyértelműen kényszerpálya. Bízzunk benne, hogy ebben a bolond világban itt tavasztól kezdve is marad a normalitás uralma!
Vezető kép: MTI/EPA
Facebook
Twitter
YouTube
RSS