Pesti Srácok

A keleti vakcinákkal beoltottaknak is jár az uniós védettségi igazolvány

A keleti vakcinákkal beoltottaknak is jár az uniós védettségi igazolvány

Minden uniós állampolgárnak joga van uniós zöldigazolványhoz, senkit sem lehet megfosztani tőle még akkor sem, ha olyan vakcinával oltották be, amelyet a saját tagállam engedélyezett sürgősségi eljárásban, és nem az Európai Gyógyszerügynökség - hangsúlyozta Didier Reynders. Az uniós biztos szerint ez különösen fontos szempont az orosz Szputnyik V vakcinával kapcsolatban, amelyet az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jelenleg is vizsgál, és elképzelhető, hogy azután fog engedélyezni, hogy az uniós védettségi igazolványok rendszere már elkezdett működni – számolt be róla a hvg.hu.

Az Európai Uniónak szabályoznia kellene a PCR-tesztek árát, mert csak így lehet elérni, hogy ne kerüljenek hátrányos helyzetbe azok, akiket még nem oltottak be a koronavírus ellen – javasolta kedden Sophie in’t Veld holland EP-képviselő az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) vitáján. Az uniós védettségi igazolások készülőben lévő rendszeréről hallgatták meg a jogérvényesülésért felelős biztost, Didier Reynders-t, aki hangsúlyozta:

Reynders ugyanakkor arra is kitért, hogy azoknak a tagállamoknak a hozzáállása is érthető, amelyek csak az EMA által jóváhagyott oltásokban bíznak. Hogy az álláspontokat kibékítse, az Európai Bizottság tervezetében az áll, hogy a tagállamoknak csak az EMA által engedélyezett vakcinákat kell kötelezően elfogadnia, de lehetőségük van arra, hogy a többit is elfogadják. A biztos azt is kiemelte, hogy az uniós védettségi igazolás nem vakcinaútlevél. Vagyis a tervezet értelmében a tagállamoknak ugyanazokat a jogokat kell biztosítania mindenkinek, akit az EMA által engedélyezett vakcinával oltottak be, negatív PCR-tesztje vagy igazolása van arról, hogy átesett a betegségen.

PestiSracok facebook image

Uniós szinten szabályoznák a tesztek árát

Erre reagálva vetette fel az Európai Megújul frakció holland képviselője, hogy csak akkor lehetne valóban elkerülni az uniós állampolgárok közti megkülönböztetést, ha a PCR-tesztek megfizethetőek lennének – de ez jelenleg nincs így minden uniós tagállamban. In’t Veld ezért arra szólította fel az Európai Bizottságot, hogy készítsen egy olyan tervezetet, ami uniós szinten szabályozza a koronavírustesztek árát.

A digitális zöld igazolás tervezetét márciusban mutatta be az Európai Bizottság, jelenleg az informatikai rendszert fejlesztik hozzá, és az uniós kormányok tárgyalják a javaslatot. Ha sikerül elfogadni a tervezetet, és a technikai háttér is kiépül, akkor várhatóan június elején, a nyári turisztikai szezon kezdetén lép majd életbe a rendszer, amelynek kifejezett célja, hogy megkönnyítse az uniós állampolgárok szabad mozgását az EU területén.

Forrás: hvg.hu; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Berki Ferenc ökölvívó edző a Küzdőtérben: „Hozzám olyan harcosok járnak, akik szeretnek vért inni, azonban a bunyót fél év alatt nem lehet megtanulni"

Ps TV 2024 augusztus 25.
Berki Ferenc különleges stílusával, jó néhány évvel ezelőtt hatalmas sebességgel robbant be a magyar profi bunyó világába. Ezt az egyedi hangulatot nemcsak a személyisége tükrözi, de az edzésmunkája is. A Berki Box Team ma már saját teremben készül és rendkívül sok minden összpontosul a zuglói boxkomplexumban, hiszen a komoly profiktól kezdve, celeb harcosokon át a hobbista bokszolóig, mindenféle ember megtalálható a tréningeken. Az elmúlt hetek történéseiről, a magyar válogatottról és a Berki-csapatban zajló edzésekről kérdeztük Berki Ferenc bokszedzőt.

A Küzdőtérben Rehák György: A Muaythai a gyors cselekvésre és gondolkodásra tanít, ezért a mindennapi életünket is segítheti

Ps TV 2024 október 13.
Hazánk egyik legnagyobb élő Muaythai legendája, ha nem a legnagyobb: Rehák György. Egykoron megküzdött mindenkivel, aki csak említésre méltó. Óriási szerepe van abban, hogy hazánkban kialakult egy nívós Muaythai élet, hiszen edzőként évtized óta jobbnál jobb tanítványokkal árasztja el a szakmát. Arra is fény derül vajon kikkel és milyen mérkőzéseket vívott a kilencvenes években. Ma már azonban azon dolgozik, hogy egy teljes életpálya modell álljon azon sportolók rendelkezésére, akik a Muaythai-nak szentelik az életüket. A Küzdőtér ezzel az adással szeretné megköszönni a Pestisrácok.hu és a PS TV teljes csapatának, hogy hosszú évekig kiállt a küzdelem és a küzdősport népszerűsítése és támogatása mellett.