Péntek délelőtt tartott sajtótájékoztatót az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amelyen arról tájékoztattak, hogy a Momentum Mozgalom, valamint a Magyar Kétfarkú Kutya Párt rosszul kezelte az állami támogatásokat, semennyire sem működnek átláthatóan. Holman Magdolna, a szervezet alelnöke szerint erősítenie kell a gazdálkodása törvényességét a lila liberális pártnak, míg a viccpártnak lépnie kell a törvényes gazdálkodás érdekében. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy mindkét párt viszonylag új, így talán nem meglepő, hogy számos területen lépéseket kell tenniük a jogszabályoknak megfelelő törvényes, átlátható és elszámoltatható gazdálkodás érdekében. A Momentum a 2018–2019-es vizsgált időszakban nem teremtette meg gazdálkodásának átláthatóságát, illetve a közpénzek felhasználásának elszámoltathatóságát a párt tagsága és az állampolgárok felé. Az ÁSZ ezért kilenc javaslatot tett a párt elnökének, akinek ezek alapján 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie.
Holman Magdolna a sajtótájékoztatót azzal kezdte, hogy ismertette: a számvevőszék törvényi előírás alapján kétévente ellenőrzi a rendszeres költségvetési támogatásban részesülő pártok gazdálkodásának törvényességét. Állítása szerint a két párt 2018-ban részesült először költségvetési támogatásban; korábban a 2018-as országgyűlési választás kampányidőszakára vonatkozóan voltak számvevőszéki ellenőrzésben érintett szervezetek, de a két évre kiterjedő, a párttörvényben előírt ellenőrzést most először végezte el a számvevőszék a két pártnál.
Az ellenőrzés értékelése szerint a Momentum Mozgalomnak erősítenie kell a gazdálkodása törvényességét, ugyanis a párt gazdálkodása megbízhatatlan volt 2018–2019-ben
– fogalmazott, majd azzal folytatta, hogy a feltárt szabálytalanságok, hiányosságok kijavítása érdekében az ÁSZ összesen kilenc javaslatot tett a párt elnökének, amelyek alapján 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie. Mint mondta: a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak is lépnie kell a törvényes gazdálkodás érdekében, a párt ugyanis nem biztosította a gazdálkodásának átláthatóságát, a közpénzek felhasználásának elszámoltathatóságát a párt tagsága és a közvélemény felé. Az ÁSZ megállapításai alapján a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnökeinek is intézkedési tervet kell készíteniük 30 napon belül.
Nagy Imre felügyeleti vezető az ellenőrzések részleteiről kijelentette: a Momentum Mozgalom 2018-ban 553,5 millió forint, 2019-ben 44,3 millió forint költségvetési támogatásban részesült. A párt a 2018. évi pénzügyi kimutatásában 585,3 millió forint bevételt, valamint 596,4 millió forint kiadást, a 2019. évi pénzügyi kimutatásában 162,1 millió forint bevételt, valamint 171,9 millió forint kiadást számolt el. Tehát 2018-ban 31,8 millió forint, 2019-ben pedig 117,8 millió forint nem a központi költségvetésből származó bevétele volt. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 2018-ban 206,3 millió forint, 2019-ben 24,6 millió forint költségvetési támogatásban részesült.
Úgy fogalmazott, hogy a Momentum Mozgalom a 2018–2019 közötti időszakban nem alakított ki szabályszerű könyvvezetési rendszert és nem biztosította a könyvvezetésének törvényességét. Ezáltal a párt nem támasztotta alá szabályszerű könyvvezetéssel a pénzügyi kimutatásaiban szereplő bevételi és kiadási adatokat. Az ÁSZ feltárta, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt belső szabályozása és számviteli kereteinek kialakítása a 2018–2019 közötti időszakban nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, ezáltal nem biztosította a törvényes gazdálkodás feltételeit.
Az ÁSZ szerint a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 2018. és 2019. évekre elkészített pénzügyi kimutatásai nem mutattak megbízható és valós képet a gazdálkodásáról, bevételeiről és kiadásairól.
Forrás: Állami Számvevőszék
Facebook
Twitter
YouTube
RSS