
A kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló törvényjavaslat mellett az új EU-elnökségi jogviszonyt megalkotó javaslat is szerepel az Országgyűlés keddi napirendjén.
A képviselők tárgyalják az áruk TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozásra vonatkozó genfi vámegyezményének módosítását, amely korszerűsítéseket tartalmaz, figyelemmel az eTIR nemzetközi rendszer szabályaira. Napirenden szerepel a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló törvényjavaslat, amely kialakítja a kiberbiztonsági tanúsítás magyar keretrendszerét és a vonatkozó uniós rendelet érvényesülését, továbbá kiberbiztonsági követelményeket határoz meg a gazdasági élet jelentős ágazatainak, szereplőinek, és hatósági felügyeleti rendszert vezet be.
Az Európai Unió Tanácsa 2024. második félévi magyar elnökségével kapcsolatos feladatok ellátására irányuló jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó rendelkezésekről szóló törvényjavaslat létrehozná az EU-elnökségi jogviszonyt. Az indoklás szerint ez az új jogviszony a tágabb értelemben vett közszférában dolgozó szakemberek esetében teszi lehetővé, hogy “szakértelmüket az elnökségi feladatok kifogástalan és magas színvonalon való ellátása érdekében kamatoztathassák”. Az EU-elnökségi jogviszony elsősorban meghívásos, kivételesen pályázati eljárás alapján létesíthető.
Az előterjesztés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel kapcsolatban is tartalmaz módosításokat annak érdekében, hogy a kiemelkedő, elsősorban gyakorlati szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberek is kaphassanak vezetői megbízást, ugyanakkor meghatározott esetekben csak tudományos fokozat megléte mellett.
Megvitatják a Magyarország és a Törökország közötti katonai keretmegállapodás kihirdetését. Az indoklás szerint a kormány keleti nyitás politikájával összhangban, a török féllel megkezdett védelmi ipari együttműködési kezdeményezések, a közös kiképzések és gyakorlatok, valamint az információk és tapasztalatcserék lehetőségei szükségessé teszik az általános keretmegállapodás megkötését.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Orientál
2023-03-28 at 14:40
A hazaárulókkal szembeni büntetéstétel maximum évszámát is rögzíteni kellene és ne is ítélkezhessen úgy egy bíró hogy ezért meg már rég volt ……. enyhítéseket figyelembe vehessen.
Baktria
2023-03-28 at 09:12
Globalista ellenzék: Hamis Realisták és külföldi ügynökök parádéja.
MiHazánk: Túlfűtött Lényeglátók, ezért a globalisták hasznos idiótájának a szerepe fenyegeti:
(Bogár László Dózsa Györgyről: https://www.youtube.com/watch?v=s9Vwqo0q-bE).
Fidesz: Lényeglátó Realisták.
Orbán Viktor: Világítótorony a nyugati és honi homályban.
Isten áldása kísérje nehéz, felelősségteljes, fáradhatatlan tevékenységét és mindazokat aki segítik munkájában.