Pesti Srácok

A kiva az Európai Unió egyik legversenyképesebb adófajtája

A kiva az Európai Unió egyik legversenyképesebb adófajtája

A kisvállalati adó (kiva) amellett, hogy az Európai Unió egyik legversenyképesebb adófajtája, még a költségvetési bevételekre is jótékonyan hat – közölte Izer Norbert.

– ismertette az adóügyekért felelős államtitkár.

PestiSracok facebook image

– magyarázta az államtitkár.

– emlékeztetett Izer Norbert.

– tette hozzá. Az államtitkár elmondása szerint pontos adatok majd január végén várhatóak, hiszen az adóhivatal munkatársai folyamatosan dolgozzák fel azok kérelmeit, akik az új évre új adózási módot választottak, így többek között a több mint 10 ezer kivára-valtó cég kérelmét is.

– jelentette ki Izer Norbert.

– szögezte le az államtitkár. Az adó alapja a bértömeg és az a profit, amit a tulajdonosok kivesznek a vállalkozásból, vagyis a vállalkozásból kivont vagyon. Az adó mértéke az idén január 1-jétől 12 százalékra csökkent.

– foglalta össze röviden az előnyöket Izer Norbert.

– idézte fel a kormány adópolitikai céljait az államtitkár.

– fogalmazott Izer Norbert. Rögzítette: a kormány ezentúl is alacsony adóval és könnyű adószabályokkal igyekszik segíteni a hazai kisvállalkozásokat.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.