Interpellációk és azonnali kérdések hangzanak el a parlamentben. Kövessék ezúttal is velünk élőben az országgyűlés mai parlamenti ülését.
Szabó Tímea nem okozott csalódást, azonnal támadásba lendült, aki felszólalásban Kövér László Házelnököt és kabinetvezetőjét vádolta azzal, hogy ellopták a határon túli fiataloknak szánt pénzt és vettek a haveroknak telkeket, mindezt egy alapítványon keresztül. Ezért a NAV-hoz fordult Szabó Tímea, mert szerinte csalás történt. Majd áttért Kósa Lajosra, miszerint a fideszes képviselő szerinte beismerte, hogy a kormány vásárolta meg a Pegasus szoftvert, amivel állítólag többeket lehallgattak. Szokásához híven pedig hozzátette: a hatalmuknak lassan vége, retteg a kormány.
Dömötör Csaba válaszában úgy fogalmazott: a belügyminiszter már korábban elmondta, hogy nem használnak ilyen eszközöket politikai célra, 2010 előtt volt ez jellemző, akkor használták ezeket az akkor jobboldali vezetők ellen. A Kövér László üggyel kapcsolatban pedig kifejtette, hogy a felhozott alapítvány egy magánalapítvány, ami átláthatóan működik, járjon utána.
Ha mindenképp tenni akar a közpénzek védelme érdekében, akkor szóljon Karácsony Gergelynek, hogy ne adja el a Városházát
– mondta. A külhoni magyarokról pedig azt mondta: a baloldali pártok kampányoltak a külhoni magyarok ellen, Szabó Tímea pedig azért emelte fel a szavát korábban, mert a kormány a külhoni magyaroknak járvány elleni védekezéshez biztosított eszközöket. Most pedig a szavazati jogukat vennék el, ha hatalomra jutnának.
A DK-s Bősz Anett a kormány gazdaságpolitikáját kritizálta
Bősz Anett a DK padsoraiból arról beszélt, hogy a kormány átcsoportosított 55 milliárd forintot. Ezekből jutott a pénzügyminisztériumnak beruházásra, egyházakra, hit és erkölcstan oktatásra és a járványügyi védekezés kommunikációjára. Bősznek pedig ez nem tetszik. Felhozta, hogy turisztikára viszont alig jutott forrás. A politikus szerint a nagyvállalatoknak segített a kormány, a kicsiknek nem.
Orbán Balázs válaszolt Bősznek, melyben felhívta a figyelmet:
az ismétlés nem változtatja a hazugságot igazsággá.
Az államtitkár szerint lehet kritizálni, hogy a kormány költ járványügyi kommunikációra, de ebben a helyzetben, amiben vagyunk ez szükséges. Bősz a gazdasági intézkedéseket is kritizálta, ezért elmondta a képviselőnek, hogy a politikai szövetségesei gazdasági teljesítményét vegye kicsit górcső alá. Ugyanis egyhavi bért, egyhavi nyugdíjat elvettek az emberektől, tandíj és ingatlanadó bevezetéséről döntöttek, az energiaárakról nem is beszélve, de még lehetne sorolni. A felhozott összeg, amit pedig átcsoportosítottak, a magyarokra költik. A 25 év alattiaknak például nem kell SZJA-t fizetni január egytől, a 13.havi nyugdíjat visszaadják, plusz nyugdíjprémiumot kapnak és a minimálbért is megemelték.
A baloldal úgy van a vakcinákkal, mint a családi adókedvezménnyel
Az MSZP első embere, Tóth Bertalan azt hánytorgatta fel, hogy Orbán Viktor a kötelező oltást a munkáltatók nyakába varrta a járványkezelés pedig egyáltalán nem volt sikeres. A politikus kitért arra is, hogy a magyar egészségügyi dolgozók hagyják el az országot. Tóth arról is beszélt, hogy megdrágultak az élelmiszerek, a benzin ára az egekben.
Rétvári Bence emlékeztette a képviselőt, hogy a WHO is dicsérte a magyar járványügyi védekezést, azt hogy ennyiféle vakcinát szereztünk be, amit az ellenzék csak „valami kínai cuccnak” nevezett. A parlamenti államtitkár szerint ugyan úgy vannak a vakcinákkal a baloldalon, mint a csokkal. A parlamentben kritizálják, a Házon kívül pedig felveszik, mint azt tette Tóth Bertalan és Jakab Péter is.
Az energiaárakat a baloldal miniszterelnök-jelöltje megfizettetné az emberekkel
Jakab Péter a benzinárakról beszélt, szerinte a kormánynak az adót most le kellene vennie az üzemanyagról. A Jobbik egy petíciót indított annak érdekében, hogy az áfát engedje el az állam. A politikus szerint -aki most is sajátos stílusában nyilvánult meg- a kormány széttárja a kezét és nem segít, csak fosztogat.
Engem csak a jószándék vezérel
– tette hozzá.
Dömötör Csaba emlékeztetett, hogy a minimálbért 200 ezerre emelik, a családok adóvisszatérítést kapnak, ami milliós is lehet, a nyugdíjasok pedig prémiumot kapnak és 13.havi nyugdíjat. A benzinárakról azt mondta: ha nő az üzemanyagár, akkor csökken az adó automatikusan. Márki-Zay Péter viszont, aki a baloldal miniszterelnök-jelöltje azt mondta:
a benzinárban semmilyen szociális komponenst nem tart indokoltnak.
Az árak szabályozását pedig kommunista ötletnek tartja. Az energiaárak emelkedése pedig spórolásra ösztönöz mindenkit Márki-Zay szerint. Romániában már 5 kórház van ellátatlanul az energiaárak miatt.
Egy csaló támogatná a baloldal kampányát
Budai Gyula kormánypárti politikus a milliárdos műtrágyakirályról, Bige Lászlóról beszélt a parlamentben, aki bejelentette, hogy támogatná a baloldalt a kormányváltásban. Kartellezés miatt azonban eljárás folyik ellene, ami miatt több milliárd forintos bírságot szabtak ki Bigére, de hűtlen kezelés miatt is elővették. Bige a gazdáktól ezekkel a piaci manipulálásokkal a gazdákat is megkárosította.
Farkas Sándor szerint elfogadhatatlan, amit a műtrágyapiacon tett Bige László. A jogsértés hatásai minden emberre hatottak, hiszen drágultak a hazai élelmiszerek is Bige László és körének trükközése miatt. A magyar gazdaság termelékenysége EU szinten is fejlődött annak ellenére, hogy ilyen helyzet állt elő idehaza.
Ez a példa is mutatja, hogy ezeket a személyeket, ezeket a vállalatokat erről a piacról ki kell tiltani
– tette hozzá.
Bátor dolog azt mondani, hogy az emberek visszasírják a Gyurcsány-korszakot
Varga Zoltán a DK politikusa is a benzinárakról beszélt. Szerinte a magyaroknak ma dönteni kell, hogy esznek vagy vezetnek. A politikus kitért arra, hogy a magas üzemanyag árak miatt az élelmiszerek is drágulnak. Varga arra kérte a kormányt, hogy
tartsanak Gyurcsány-napokat a benzinkutakon.
Akkor ugyanis olcsóbb volt az üzemanyag. Csak azt felejti el, hogy tíz éve minden olcsóbb volt. Tállai András válaszában azt mondta, hogy nem a magyar kormány tehet az üzemanyag árának növekedéséről.
Azért azt mondani, hogy az emberek visszasírják a Gyurcsány-korszakot az bátor kijelentés.
Akkor ugyanis csökkent a jövedelmük az embereknek. A kormány vizsgálja, hogy mit lehet tenni, nemzetközi példákat elemeznek. Ám mit sem ér a befagyasztás, ha utána ugyan úgy magas lesz. Az adócsökkentést is vizsgálják, de azt az unió is szabályozza. Kereskedelmi árrés csökkentését is vizsgálják -tette hozzá.
A nyugdíjasokat a járványhelyzet gazdasági nehézségei ellenére tudja támogatni a kormány
Selmeczi Gabirella a nyugdíjak értékállásáról beszélt. 2010 óta ugyanis folyamatosan emelte a kormány a nyugdíjat, most pedig visszaépítik a 13.havi nyugdíjat és prémiumot is kapnak, de a rezsicsökkentés őket is segíti. Azt, hogy a kormány most hogyan tud segíteni a nyugdíjasoknak, már Zsigó Róbert beszélt. A politikus emlékeztetett a baloldal nyugdíjasokat sanyargató intézkedéseire. A kormány viszont megbecsüli az időseket, minden idős most 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot kap novemberben. 2010-ben a kormány azt ígérete, hogy a vásárlóértékét a nyugdíjaknak megőrzik. Korábban Erzsébet és gáz utalványt kaptak, 320 ezer nő mehetett nyugdíjba a 40 plusz programnak köszönhetően, de a munkába álló nyugdíjasok is kedvezményeket kapnak.
Bangóné a kontaktkutatást hiányolja
Bangóné Borbély Ildikó az MSZP padsoraiból azt sérelmezte, hogy már nincs kontaktkutatás, pedig van járványhelyzet. Emberéletekben mérhető, hogy hogyan kezeli a járványhelyzetet a kormány -fűzte hozzá.
Rétvári Bence elmondta válaszában, hogy valóban itt van a negyedik hullám, a környező országokban hatalmas a baj az egyre terjedő vírus miatt. A legjobb eszköz ez ellen viszont az oltás, ami ellen a baloldal még mindig kampányol, legalábbis a kínai vakcina tekintetében. A baloldal legnagyobb problémája, hogy önállóan szereztünk be maszkokat, fertőtlenítőket, lélegeztetőgépet és vakcinát. Bangónéra kitérve pedig emlékeztetett, hogy a képviselőnő korábban is kritikus volt, miközben nem vette figyelembe, hogy más országokban a folyosókon feküdtek a betegek, nincs elég ápoló stb., amíg nálunk ilyen drámai helyzet a kormány időben tett lépései miatt nem volt.
Most a Városházát, korábban az MTVA székházat adták el a baloldaliak
Téma volt a parlamentben a Fővárosi Önkormányzat épületének eladása is, aminek a kiszivárgott szerződések szerint felkértek egy ingatlanközvetítő céget. Böröcz László emlékeztetett, hogy a baloldal anno még a tankönyv vállalatot is eladták, de még az MTVA székházat is értékesítették, amit később bérbe vették. A kormánypárti politikus emlékeztetett: a Fővárosi Önkormányzat épülete, Budapest egyik legértékesebb, műemlékvédelem alatt álló épülete.
Soltész Miklós válaszában elmondta, hogy a nemzeti vagyon visszaszerzése során már több mint hatezer milliárddal nőtt a nemzeti vagyon. Az MNB harmincszorosára növelte az aranytartalékot. Karácsony Gergelynek vagy nincs fogalma arról, hogy mi történik körülötte vagy hazudik. Hozzátette: Budapest vezetésére is alkalmatlanok, elég ehhez körbe nézni a városban. A fővárosiak nagy része viszont ezt a rombolást látja.
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS