Pesti Srácok

A kocsijával együtt akarta magyar felesége új párját felrobbantani egy dán férfi

A kocsijával együtt akarta magyar felesége új párját felrobbantani egy dán férfi

Egy 49 éves férfi házilag készített csőbombát, amit felhelyezett a másik férfi gépjárművére azért, hogy megölje felesége új párját – áll a Fővárosi Főügyészség közleményében. A vádirat szerint a vádlott – egy 49 éves külföldi állampolgárságú férfi (információink szerint egy dán állampolgárról van szó) – a 2010-es évek elejétől él Magyarországon, és többnyire külföldön, villanyszerelői szakmában dolgozott.

A vádlott egy magyar nővel kötött házasságot, amely azonban 2016. év körül megromlott, a felesége már ekkor közölte vele, hogy válni akar, majd fél évvel később azt is elmondta a vádlottnak, hogy viszonya van egy másik férfival – ismertetik a közleményben. A házasságuk felbontására azonban végül csak 2019 nyarán került sor. A vádlott időközben tudomást szerzett arról, hogy a feleségének kivel, melyik férfival – az ügy sértettjével – van kapcsolata. A vád szerint elhatározta, hogy egy csőbombát készít, és azt felhelyezi a férfi gépjárművére azért, hogy megölje őt, mivel őt hibáztatta a már folyamatban lévő válásuk miatt. A vádlott a terve megvalósítása érdekében, műszaki ismereteit felhasználva, házilag egy csőbombát készített. A sértett 2019 márciusában vásárolta a gépkocsiját. A vádlott az általa készített csőbombát nem sokkal később, még márciusban, ismeretlen helyen felhelyezte a sértett által használt gépkocsira úgy, hogy azt műanyag gyorskötözőkkel az autó aljára rögzítette. Amikor a sértett 2019. június 1-jén hazaért, és a gépjárművel beparkolt az udvarba, akkor vették észre, hogy valamilyen eszköz van felszerelve a gépjármű aljára – írja a Fővárosi Főügyészség. A sértett ekkor a gépjármű alá feküdt és megtalálta az oda felszerelt csőbombát, amelyet saját maga levágott, majd ezt követően bevitte a szerkezetet a rendőrkapitányságra, ahol feljelentést tett.

– olvasható a közleményben.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.