Pesti Srácok

A konfliktustól távoli Anglia miniszterelnöke bátran bejelentette: nagy hatótávolságú fegyverekkel látják el Ukrajnát

A konfliktustól távoli Anglia miniszterelnöke bátran bejelentette: nagy hatótávolságú fegyverekkel látják el Ukrajnát

Nagy-Britannia lesz az első ország a szövetségesek közül, amely hosszabb hatótávolságú fegyverekkel látja el Ukrajnát - mondta Rishi Sunak brit miniszterelnök szombaton, az 59. Müncheni Biztonsági Konferencián (MSC). Hozzátette: olyan új chartára is szükség lesz, amely elősegíti Ukrajna biztonságának védelmét az ukrán NATO-csatlakozásig hátralévő időben.

Sunak, akinek felszólalását a Downing Street ismertette, egyenes utalást tett ugyanakkor arra, hogy London a közeljövőben nem készül nyugati harci repülőgépek ukrajnai szállítására. Részletek nélkül úgy fogalmazott azonban: a brit kormány kész támogatni bármely más országot olyan repülőgépek átadásában, amelyeket Ukrajna "már ma használni tud". Rishi Sunak hozzátette:

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a múlt héten előre be nem jelentett látogatást tett Nagy-Britanniában, és a londoni parlament két házának tagjai előtt elmondott beszédében korszerű harci repülőgépek szállítását kérte Nagy-Britanniától és a nyugati szövetségesektől. A kérést a brit kormány érzékelhető tartózkodással fogadta, azzal érvelve, hogy Ukrajnának jelenleg a rövid távon hozzáférhető védelmi eszközök beszerzésére van a legnagyobb szüksége. Nagy-Britannia a nyugati szövetségesek közül elsőként kezdte meg ukrán pilóták NATO-szabványoknak megfelelő kiképzését, de a Downing Street a brit kormányfő szombati beszédéhez kapcsolódva hangsúlyozta: ez a kiképzés arra irányul, hogy Ukrajna a NATO által meghonosított harcászati módszerekkel védhesse meg légterét "a jövőben". Rishi Sunak a szombati müncheni konferencián kijelentette:

PestiSracok facebook image

Sunak kiemelte: olyan katonai stratégiára van szükség, amely döntő hadszíntéri fölényt biztosít Ukrajnának a háború megnyeréséhez, és olyan politikai stratégiára, amellyel "a békét lehet megnyerni".

-mondta a brit miniszterelnök. A Downing Street a beszéd ismertetéséhez fűzött tájékoztatásában felidézi, hogy a brit kormány tavaly 2,3 milliárd font (csaknem ezermilliárd forint) értékű katonai segélyt nyújtott Ukrajnának, és ennek keretében hárommillió egységnyi hadfelszerelés - köztük egy páncélosszázadnyi Challenger 2 harckocsi, kétszáz egyéb páncélos jármű, több mint tízezer páncéltörő rakéta és rakéta-sorozatvető rendszerek - átadására vállalt kötelezettséget. Rishi Sunak a müncheni konferencián kijelentette: a nyugati szövetségesek együtt több felszerelést juttatnak Ukrajnának a következő néhány hónapban, mint amennyit a tavalyi év egészében szállítottak. Hozzátette ugyanakkor:

A brit kormányfő szerint a világnak el kell számoltatnia Oroszországot; át kell tekinteni például, hogy Moszkvát miként lehetne rászorítani a hozzájárulásra az ukrajnai újjáépítés költségeihez. Rishi Sunak szerint a biztonság hosszú távú fenntartásához szükséges új keretrendszert is létre kell hozni.

-hangsúlyozta a brit kormányfő. Idézte Jens Stoltenberg NATO-főtitkárt, aki kijelentette, hogy Ukrajna valamikor a NATO tagja lesz. Sunak szerint azonban addig is, amíg ez meg nem történik, többet kell tenni Ukrajna hosszú távú biztonságának megerősítéséért, és ennek érdekében Ukrajnát magasan fejlett, NATO-normáknak megfelelő védelmi kapacitásokkal kell felszerelni.

-fogalmazott szombati müncheni beszédében a brit miniszterelnök. Sunak szerint a cél az, hogy Vilniusban egy olyan új chartát lehessen összeállítani, amely elősegíti Ukrajna megvédését a jövőbeni orosz agressziótól. A brit kormányfő nem részletezte, hogy e charta várhatóan mit tartalmaz, de kijelentette: az ukrajnai háború tétje nem egyedül Ukrajna, hanem minden ország biztonságát és szuverenitását érinti.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.