A városi kórház előtti járdán szülte meg harmadik, a jelek szerint egészséges gyermekét egy 24 éves nő Romániában a Bukaresttől 60 kilométernyire lévő Urziceniben hétfő hajnalban.
Az esetről egy közösségi portálon közzétett, néhány óra alatt több ezer felhasználó által megosztott videóból szerzett tudomást a közvélemény. Alexandru Rafila egészségügyi miniszter vizsgálatot rendelt el, a rendőrség pedig hivatali visszaélés gyanújával indított bűnvádi eljárást ismeretlen tettes ellen. A román média beszámolói szerint ugyanis a vajúdó nő egy hozzátartozójával együtt érkezett a kórházba, amely azonban elutasította felvételét arra hivatkozva, hogy náluk nincs szülészeti ügyelet. Daniela Elena Ianus kórházigazgató a Libertatea című lapnak elmondta: az ügyeletes asszisztens felvette a nő adatait és mentőt hívott, hogy a 60 kilométernyire lévő megyei kórházba, Sloboziára szállítsák. Az igazgató szerint az asszisztens “éppen értesíteni akarta” az ügyeletes orvost – egy sebészt –, amikor a vajúdó nő saját lábán ment ki a kórház épületéből. Az egészségügyi hatóságok vizsgálata azonban megállapította, hogy a vajúdó nőt az urziceni-i kórházban nem vizsgálták meg, nem kapott segítséget, és nem kísérték ki a mentőhöz.
A Facebookon közzétett felvételek szerint nem a mentőautóban, hanem az autó fényénél, a járdán szült, a két mentős segítségével. A mentősök egyikének bejegyzése szerint az anya és újszülött kislánya jól vannak, elvitték őket a megyei kórházba.
Forrás: MTI; Fotó: MTI (illusztráció)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS