Pesti Srácok

A kormány minden lehetséges módon támogatja a kórházakat és a rendelőket

A kormány minden lehetséges módon támogatja a kórházakat és a rendelőket

A kormány minden lehetséges módon igyekszik támogatni a kórházakat és a szakrendelőket, hogy azok a 21. század kihívásainak megfelelően minél hatékonyabban tudják ellátni feladatukat - mondta az egészségügyért felelős államtitkár a XVIII. kerületi Zsebők Zoltán Szakrendelő fejlesztéseit bejelentő sajtótájékoztatón csütörtökön.

Nagy Anikó az Egészséges Budapest Programról (EBP) azt mondta, ez az utóbbi évek legnagyobb kórház- és szakrendelő fejlesztési programja, amelynek keretében 700 milliárd forint értékben újul majd meg Budapest és Pest megye egészségügyi ellátása. Kifejtette: a program során három centrumkórház jön létre a fővárosban, és további összesen 25 társkórházban, illetve 32 szakrendelőben valósul meg fejlesztés. Az EBP-re a 2017-es költségvetésben már 40 milliárd forint rendelkezésre állt, ebből 21,7 milliárd forint értékben orvostechnológiai fejlesztés, 18,3 milliárd forintból pedig az építészeti tervezés megkezdése indulhatott el - ismertette, hozzátéve, hogy az idei költségvetéssel és az uniós és egyéb hazai forrásokkal együtt mintegy 198,4 milliárd forintról született döntés az EBP-n belül. A jövő évi költségvetés további 41,9 milliárd forintot biztosít az Egészséges Budapest Program fejlesztéseire.

Kiemelte, a kórházi, aktív ellátást nyújtó intézmények fejlesztése mellett a közép-magyarországi régió járóbeteg-szakellátó hálózata is megújul, a kormány erre összesen 58,6 milliárd forintot biztosított, amiből 32 szakrendelő fejlesztése valósulhat meg. Nagy Anikó kiemelte, az elmúlt években és a jövőben is jelentősen bővülnek az egészségügyre fordított kiadások, és a kormány célja a programmal, hogy a több, mint négymillió embert ellátó fővárosi és Pest megyei intézményhálózat a kor kívánalmainak megfelelően újuljon meg. Az EBP keretében a XVIII. kerületi Zsebők Zoltán Szakrendelő 338,8 millió forintot kap fejlesztésre, amihez az önkormányzat további 35 millió forinttal járul hozzá.

Ughy Attila (Fidesz) polgármester a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az elmúlt években is sokat tett az önkormányzat a pestszentlőrinci és pestszentimrei lakosok egészségügyi ellátásáért. Ezek között említette, hogy új röntgen- és szájsebészeti központot alakítottak ki, valamint egy korszerű gasztroenterológiai részleget hoztak létre. A közeljövőben az EBP keretében felhasználható forrásból korszerűsítik a labordiagnosztikai eszközöket, a pestszentimrei telephelyen is lesz röntgenközpont, valamint a Thököly úti központi telephely nyílászáróit cserélik le - ismertette a polgármester.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Vezető kép: magyarepitok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.