
A kormány számára kiemelt fontosságú a gondoskodás a nyugdíjasokról, az idősek biztonságáról – hangsúlyozta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos a Facebook-oldalára feltöltött videós bejegyzésben vasárnap.
Nyitrai Zsolt úgy fogalmazott: Magyarország kormánya mindig kiáll a nyugdíjasok érdekeiért, háborús időkben is megvédi a nyugdíjakat, garantálja az inflációkövető nyugdíjemelést és sikerült visszaépítenie a 13. havi nyugdíjat is, amit a baloldal vett el az idős emberektől.
A kormány számára ugyanilyen fontos az is, hogy gondoskodjon a nyugdíjasok biztonságáról, ezért indították el az Európában egyedülálló Gondosóra programot, amely egy ingyenesen igényelhető és havidíjmentes szolgáltatás, amit minden 65 év feletti kérhet, aki szeretné, hogy a nap 24 órájában biztonságban legyen
– mondta.
A Gondosóra biztonságot ad a nyugdíjasnak, nyugalmat a hozzátartozónak, segítség egy gombnyomással
– tette hozzá Nyitrai Zsolt.
A videós tájékoztatásban Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő kijelentette: sok idős ember él távol a szeretteitől, akik nap mint nap aggódnak értük, a Gondosóra baj esetén azonnal segítséget nyújt, használata rendkívül egyszerű, egyetlen gombnyomás és már érkezik is a segítség.
A szolgáltatásra a gondosora.hu weboldalon, telefonon, vagy visszahívást kérve a Regisztrációs Ügyfélszolgálat 06-1-445-00-80-as telefonszámán, illetve papír alapon, a felhasználó, vagy a segítő által lehet jelentkezni
– tájékoztatott.
Szentkirályi Alexandra mindenkit arra bátorított, hogy igényelje a Gondosórát, regisztrálja idős hozzátartozóját a programba.
MTI; Fotó: gondosora.hu
ViAM
2023-09-25 at 14:07
“Solaris”!
Remélem okultál a lustaságodból és hasznos tevékenységet találtál magadnak, sőt ajánlom, hogy olyat is találj, amiben örömödet leled, s jobb lesz a hangulatod is.
(Megjegyzem, nekem nincs “főnicikém”, a magam ura vagyok és leszek is a hátralévő kevés időmben is.)
Solaris
2023-09-25 at 09:48
Viam,
nehéz volt megélni, hogy lustaság okán évekig birkaakolban éltem én is.
A Kovidszindrómának, ha volt valami haszna, (leírni is rettenet, mivel sokunknak
a kuvidkurmányunk 10 év munkáját nullázta) az volt,
hogy mélyre ástam az ürgelyukban.
Neked is sikeres tájékozódást kívánok.
Bár a főnicikéd megmondta, hogy az igazság ismerete nem boldogít.
Ezt kiegészítve, az igazság morzsái sem.
A szomorú valóság mindig jobb mint a szappanbuborék.
De Te döntesz, hosszú órák várnak rád, ha más is érdekel mint a
propagandamédia.
ViAM
2023-09-24 at 19:02
“Solaris”!
Neked nagyon rossz tapasztalataid lehetnek az élet minden területén a megnyilvánulásaid alapján. Aprócska faluban lakom, sajnos a szemközti szomszédomhoz igen gyakran kell mentőt hívni, de szinte azonnal jönnek. Nem ő van így, öregszik a falu, elesnek, a szokásos combnyaktörés, a magány – rokonok távol – sok-sok lelki alapú baleset. Hetenként hallani a szirénázó mentőautót, a betegszállítókat, tehát a lehető legrövidebb idő alatt ellátást kap mindenki korra, nemre való tekintet nélkül. Remélhetően a Gondosóra program javít, biztonságot ad olyanoknak is, akik csak csendesen pergetik életük homokszemeit.
Solaris
2023-09-24 at 15:31
Néha a mentő is csak órák után érkezik.
Ha lenne e mögött egy komoly háttér,
valsz. meg lett volna említve.
Jó esetben van egy 0-24 diszpécser, aki majd küld valakit.
Ha épp van kit!
Füge
2023-09-24 at 11:55
Cuki2023-09-24 at 11:47
Cuki vagy, de nem értetted meg amit talán cinizmussal írtam. Nem gond, akikről szóltam azok értik.
-Elolvastam-
Tényeket írtam az nem bonyolódok vitába…
Cuki
2023-09-24 at 11:47
Füge
olvasd el a cikket:
“A kormány számára ugyanilyen fontos az is, hogy gondoskodjon a nyugdíjasok biztonságáról, ezért indították el az Európában egyedülálló Gondosóra programot, amely egy ingyenesen igényelhető és havidíjmentes szolgáltatás, amit minden 65 év feletti kérhet, aki szeretné, hogy a nap 24 órájában biztonságban legyen”
tehát a figyelmeztetést, ebben az esetben, egy olyan központbe fut be, amit a kormány támogat
rozika
2023-09-24 at 11:39
Jó lenne, ha ez a gondoskodás – összekötve a családok védelmével, támogatásával – arra is kiterjedne, hogy a több gyermeket felnevelő , taníttató édesanyák a nyugdíjuk extra emelésében is látnák ezt a gondoskodást. Úgy tudom, most készül valami nyugdíjreform. Ez alkalom volna arra, hogy nyugdíjprémiumot kapjanak azok, akiknek a gyermekei ebben az országban élnek és fizetik Tb járulékot.
ViAM
2023-09-24 at 11:30
Ténylegesen biztonságot nyujhat a Gondosóra program. Remek találmány.
(Viszont miután egy vállról indítható rakétát már nem bírnék el, arra várok, hogy valami szomszédok zaklatása elleni módszert dolgozzanak ki, hogy nyugton élhessen az ember.)
van baj
2023-09-24 at 11:15
A gondosóra konkrétan nem csinál semmit. Annyit tud, hogy a jelzésére az operátor értesíti az előre megadott kontakt személyt (nyilván családtagot), aki aztán vagy tud segíteni, vagy nem. Az államnak ebben semmi szerepe.
Füge
2023-09-24 at 10:58
…már akik egyáltalán elérik a 65 éves kort. Akiktől elvették a 62 éves korban való nyugdíjba vonulást azok életéből is elvették azt a három évet! Ezek az emberek mind megszenvedték a múltat, a rendszer változtatást és az azóta telt időt is. Velük semmi jót nem tettek az eddigi kormányok! Ne sajnálják Őket, nem kell, csak kínozzák még tovább a korhatár emelésével.
Hogy nincs ezek nyugdíjára pénz az egyszerű hazugság. Amit nem akarok arra nincs, minden másra van jelenleg az országban. Ezek sz emberek nem hülyék, megtanította már az élet velük, hogy mit higyjenek el és mi az ami csak ámítás!
Orientál
2023-09-24 at 10:49
Ismét az a hazug korrupt népbe lövető Gyurcsány vezére a balliberális már a zöld politikai oldalnak is aki 4 év alatt 2002-től 2006-ig annyira széthazudta szétlopta a hazánkat hogy minden beteg-orvos rendelési találkozáskor a rendelőben és korházi napért 300 forintot lopott ki az betegek zsebéből ráadásul az infláció alatt emeltette a nyugdíjakat és a 13. havi nyugdíjat is ellopta. Persze nem maglepő hogy ez a korrupt komcsi milliárdos Gyurcsány beakar hazánkba telepíteni ingyenélő gazdasági migránsokat mert tartsa el őket majd a melós nép.
K
2023-09-24 at 10:36
Maximális elismerésem a “Magyarország kormányának amely mindig kiáll a nyugdíjasok érdekeiért, háborús időkben is megvédi a nyugdíjakat, garantálja az inflációkövető nyugdíjemelést és sikerült visszaépítenie a 13. havi nyugdíjat is, amit a baloldal vett el az idős emberektől.”
Ezt a liberális ellenzék nem biztosította volna ha kormányon van , sőt megvonná ezeket a kedvezményeket, ezért a FIDESZ-re kell szavazni.
*******
Mindezektől függetlenül a “Gondosóra” program egy kissé fals, ugyanis a fenti kép is mutatja hogy szó sincs a gyakorlatban ” óráról “.
legalább adtak volna más nevet ennek a programnak, mint például “Gondoskodó védelem”, vagy más név.
Sarolta
2023-09-24 at 10:34
Gyurcsány egyből elintézné a nyugdijasok sorsát 2
hónap múlva már nem
létezne a dolog.
Szegények már csak a
Fenvalónál tehetnenek
panaszt. Próba után
nincs visszaút.