
Vjosa Osmani koszovói elnök hajlandó új helyhatósági választásokat tartani az ország zavargások sújtotta északi részén. Osmani erről csütörtökön számolt be újságíróknak, miután Aleksandar Vučić szerb államfővel, Emmanuel Macron francia elnökkel, Olaf Scholz német kancellárral és Josep Borrellel, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével egyeztetett az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójának margóján.
A megbeszélések célja, hogy feloldja a Koszovó északi részén kialakult feszültséget, amely hétfőn erőszakba csapott át, és 30 KFOR-katona és 52 szerb tüntető sebesüléséhez vezetett. Macron közölte, hogy Franciaország és Németország is arra ösztökélte a koszovói és a szerb vezetőt, hogy rendezzenek minél előbb új helyhatósági választásokat a zavargások által érintett négy településen a helyi szerbek részvételével. Hozzátette, hogy egy hetet adtak a két ellenérdekű félnek arra, hogy válaszoljanak javaslataikra.
Koszovó északi részén a zavargások azután erősödtek fel, hogy az albán polgármesterek el akarták foglalni posztjukat a többségében szerbek lakta térségben. A szerbek bojkottálták a választásokat. A pristinai vezetést Washington és szövetségesei is bírálták.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Georgi Licovszki
Facebook hozzászólás
Schenkhyalfonz
2023-06-02 at 15:32
Persze, hogy hajlandó, mert ez az utasítás jött a gazditól.
Orientál
2023-06-02 at 13:57
Ameddig autonómiát nem biztosítanak az ottani szerbek részére eddig változó mértékben feszült marad ott a helyzet.
Angie
2023-06-02 at 07:39
Eleve érvényteleníteni kellett volna a választást az alacsony létszám miatt és új választásokat kiírni!
A szerbek pedig pedig ne bojkottáljanak, hanem menjenek el szavazni! Ha nem teszik, akkor meg nincs mit tenni.
Csak_úgy
2023-06-02 at 01:04
A magyar katonák megakadályoztak egy polgárháborút vagy is helyesen cselekedtek amikor gátolták a szerb tüntetőket abban, hogy törvénytelen eszközökkel elűzzék az albánokat a hivatalokból. Ha, a szerb hadsereg bevonul Kosovóba senki egy szót nem szólhat, mert Szerbia belügye, de e helyett inkább a választásokat javaslom. Az, hogy Amerika és az Unió országai elismerték Kosovót ez külső elidegenítésként értelmezhető, jelentősége nincs csak annyi, hogy olajat öntöttek a tűzre. Népszavazásról nem tudok, bírósági itélet sem mondja ki Kosovót független államnak, habár többször is volt autonom terület.
bl
2023-06-01 at 22:28
A szerbek azt szeretnék ha létrejönne végre a szerb önkormányzatok szövetsége, amire írásos ígéret van már több mint 10 éve, csak ugye valahogy sose kerül végrehajtásra.
Matu
2023-06-01 at 22:17
Remélem, hogy a szerbek elmennek szavazni és a saját emberüket küldik a városházára, és ezzel megnyugszanak a kedélyek.
bl
2023-06-01 at 22:09
Az a vicc és ez nem is olyan vicc, hogy mindenütt van olyan politikus, aki hajlandó beülni a székbe még akkor is ha csak 3% adja rá a szavazatát. Milyen ember az, aki erre képes?
Királytigris
2023-06-01 at 21:36
Azt nem értem, hogy ha valaki nem megy el szavazni, akkor utána miért óbégat?
víg gyula
2023-06-01 at 21:13
A szerbeknek nem Károlyi Mihály meg Kun Béla jutott manapság.
Orientál
2023-06-01 at 21:06
Ameddig autonómiájuk az ottani szerbeknek nincsen ,hát addig ez nehéz feladat lesz. – Egy megjegyzés a tőlünk elvett területeken sehol nincsen az ottani magyaroknak autonómiájuk.