Pesti Srácok

A következménynélküliség felsőfoka: a Lakásügyi Tanácsadó Testületbe ülhet be a hűtlen kezeléssel vádolt szocialista politikus

A következménynélküliség felsőfoka: a Lakásügyi Tanácsadó Testületbe ülhet be a hűtlen kezeléssel vádolt szocialista politikus

Hódmezővásárhelyen is vidám dolog ellenzékiként lakásokkal seftelni, a következményekkel számolni nem kell, a politikai hitelesség pedig nem számít. Igazolja ezt Nagy Ernő szocialista politikus esete, akit kétes ingatlanügyei miatt tavasszal még a város kétharmada elkergetett volna, most viszont – a Promenád információi szerint – az önkormányzat Lakásügyi Tanácsadó Testületébe ülhet be. Az érthetetlen eset egyetlen magyarázata az lehet (más ötletünk nincs), hogy Márki-Zay talán úgy gondolkodik, miután a dolog tavasszal nem sikerült, Nagy talán nem elég tehetséges ahhoz, hogy más, hasonlóan jól sikerült ügyleteket le tudjon bonyolítani. Így a polgármester tulajdonképpen csak a törvényességet és a mértéktartást akarja biztosítani. Ez azonban elég sovány reménynek tűnik.

Hódmezővásárhely idei egyik legnagyobb politikai vitája Nagy Ernő és lánya lakásbotránya körül robbant ki – írja a Promenad. A nyilvánosságra került információk szerint az MSZP-s képviselő a Lakásügyi Tanácsadó Testület elnökeként a lányának akart átjátszani egy főtéri önkormányzati lakást, áron alul, többszörösen jogszabálysértő módon, megkerülve a közgyűlést és nem mellesleg a polgármestert is. Az ügyben feljelentés is történt, illetve nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozás is indult a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályán.

Nagy a történtek miatt tavasszal még arról beszélt, hogy felhagy a közszerepléssel, és azt is megígérte, hogy soha többet nem lát el semmilyen közfeladatot. A "soha többé", úgy tűnik, novemberben járt le: Nagy visszatért, és mint ingatlanvagyonnal visszaélő politikust, hogy, hogy nem, a Lakásügyi Tanácsadó Testületbe ültette be személyesen az ellenzéki politika (soha be nem teljesülő) örök és nagy ígérete, Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely újraválasztott polgármestere, hiszen a szavazói biztos ezt várták el tőle. Nagyot nem érte váratlanul a megtiszteltetés: Márki-Zay előre egyeztetett vele arról, hogy vállalja a pozíciót, ő pedig igent mondott.

Közellenségből tanácsadó

PestiSracok facebook image

A tavasszal kirobbanó botrány ellenére a szocialista politikus nem mondott le mandátumáról, mivel az ügyében nem született bírósági döntés. Önmagában a botrány kirobbanását pedig, úgy tűnik, nem tartotta elég oknak a lemondásra. A választópolgárok azonban másképp vélekedtek: egy felmérés szerint több, mint kétharmaduk (67,3 százalék) gondolta úgy, hogy a korrupciógyanús ügy miatt a szocialista városatya méltatlanná vált a képviselői posztra. A hírhedten demokráciapárti baloldali városvezetést azonban a népharag nem hatotta meg. Nagy kitöltötte a mandátumát, novemberben pedig ismét munkába állt az LTT-ben. Ráadásul még az sem kizárt, hogy a tanács alelnöke lesz a következő öt évben, mivel Nagy pedig korábban az elnöki posztot töltötte be, így igen erős beágyazottsága lehet a tagságban.

Márki-Zay Pétert nem zavarja a lakásmutyi

Márki-Zay Péter a választások óta többször kritizálta az ellenzéki összefogást (főleg annak budapesti ágát), miszerint azok aláássák az ellenzékiséget és hiteltelenné teszik a baloldalt a választók szemében. Most azonban saját soraiba emelt egy politikailag megbukott politikust, amivel maga sem jár elöl a jó példával, finoman fogalmazva. Márki-Zay szerint tehát mindenki másnak kellene erkölcsösen politizálnia; Hódmezővásárhelyt nagyvonalúan kiemeli ezen erkölcsi kötelezettség alól.

A Promenád szerint Nagy Ernő újbóli felbukkanásának másik izgalmas szála, hogy ezek szerint mégiscsak erősnek mondható a szocialisták politikai befolyása a polgármester környezetében. Igazolja ezt Barta Róbert, Márki-Zay külterületi jelöltjének bejelentése, aki kiszállt a helyi politikából, indoklása szerint azért, mert

Forrás: Promenad; Fotó: Origo

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.