Pesti Srácok

A kreativitás határtalan - Struccokkal álcázták a kenderültetvényt Hódmezővásárhelyen

A kreativitás határtalan - Struccokkal álcázták a kenderültetvényt Hódmezővásárhelyen

Egy hódmezővásárhelyi tanyán két férfi és egy nő kenderültetvényt alakított ki, amit struccfarmmal próbáltak meg álcázni. A rendőrség vádat emelt ellenük. Vádat emeltek két férfi és az egyikük élettársa ellen, akik kenderültetvényt alakítottak ki egy hódmezővásárhelyi tanyán – számolt be a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az MTI-nek. Jelentős mennyiségű kábítószer társtettességben elkövetett kereskedelmével vádolják őket, számolt be az Index.

A vádirat szerint a két férfi és a nő indiaikender-ültetvényt alakított ki a nő telkének szabadtéri részén, illetve egy speciális beltéri helyiségben, ahol több mint ezerhatszáz növényt neveltek. A pár gondozta, betakarította és szárította a növényeket, a kiadagolt kábítószert pedig társuk értékesítette.

A tanyán tavaly június 8-án a nyomozók 1630 tő indiai kendert, 6 kiló ágvégződést és egyéb eszközöket foglaltak le. A lefoglalt kábítószer hatóanyag-tartalma több mint 16-szorosa a jelentős mennyiség alsó határának. A rendőrségi közlemény szerint a tanyán – feltehetőleg álcázásként – struccfarm működött, ahol közvetlenül a madarak kifutója mellett alakították ki a kenderültetvényt.

Forrás: Index
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.