Svédország ellen sem sikerült, újabb vereséget szenvedett a magyar női kézilabda-válogatott a Szlovéniában zajló Európa-bajnokság középdöntőjében. Bár többször is volt esélyünk arra, hogy szorossá tegyük, vagy akár meg is nyerjük a mérkőzést, a döntő pillanatokban mindig újítani tudó svédek végül megérdemelten nyerték meg a mai meccset.
A legnagyobb kérdés válogatottunk mai, svédek elleni középdöntős mérkőzése előtt az volt, hogy a csoportmeccseken, vagy a Dánia elleni első középdöntős meccsen látott játékkal rukkol-e ki válogatottunk? Azért nem volt ez mindegy, mert bár a dánok ellen is vereség lett a vége, ám a csoportmeccsekhez képest szinte mindenben sikerült előre lépnie csapatunknak. Játékunk további javulását reméltük, mert ez esélyt kínált arra is, hogy megszerezhessük első pontunkat, vagy akár győzelmünket is a középszakaszban.
A meccs sajnos nem így indult, mert egy gyors gólváltást követően hárommal elhúztak a háromkoronások (1-4), és úgy tűnt, hogy éppen azzal – a gyors indításokkal – kerekednek nagyon is fölénk, amelyben tudtuk, hogy erősek. Ám mielőtt nagyon nekikeseredtünk volna a beragadt meccskezdés miatt, kisvártatva talpra álltunk, sőt, a 8. percben Albek Anna szép átlövésével már mi vezettünk (5-4). Meccsben voltunk, jól reagáltunk a szituációkra, rendben volt a védekezésünk és képesek voltunk gólra váltani a támadásainkat. Mindez azt mutatta, hogy igenis képesek vagyunk pariban lenni, csak az volt a kérdés, hogy ezt állandósítani tudjuk-e?
Mintegy tíz percen keresztül képesek voltunk, Debreczeni-Klivinyi Kinga második góljánál is egyenlő volt még (10-10), ám akkor valami megint elcsúszott egy kicsit. Szinte percenként növekedett a svéd előny, így a félidő hajrájához érkezve már ismét háromgólos volt a svéd vezetés (12-15). Bár a szünet előtt még egyszer felzárkóztunk, méghozzá lerohanásos gólokkal (15-16), a végszó sajnos a sárga mezeseké volt, így háromgólos hátrányban (15-18) mehettünk pihenni.
A második félidőt egy oldalhálóval kezdtük, amire gólt lőttek a svédek, így először a meccsen négygólos előnyt építettek fel (15-19). Roppant fontos volt, hogy ne törjünk meg, hiszen egy vagy két újabb svéd góllal el is mehetett volna a mérkőzés. Szerencsére Vámos Petra nem hibázott, sőt, két nagyszerű védekezés és két pompás Kuczora-találat után máris egyre felzárkóztunk.
Az egész mérkőzésre jellemző volt ez a hullámzás, amelyből azonban sajnos rendre mi jöttünk ki rosszul. Amikor ugyanis végre megközelítettük a svédeket, akkor mindig kimaradt egy-egy fontos helyzetünk, miközben a svédek suttyomban visszaszerezték a leolvadt három-négygólos előnyüket. Golovin Vlagyimir megpróbált cserékkel frissíteni, időt is kért, de érdemi változás az eredményben nem történt, így az 56. perc elején ötgólosra hízott a svéd előny (23-28), amellyel lényegében eldőlni látszott a mérkőzés.
A találkozón voltak egészen jó időszakaink, szereztünk szép gólokat is, ám a kulcspillanatokban sajnos a svédek tudtak újítani, és letörve próbálkozásainkat, végül is egyértelműen a maguk javára fordították a találkozót. Végeredményben öt góllal nyert Svédország (25-30), így már csak egy lehetőségünk maradt arra, hogy sikerüljön egy győzelmet is aratni a középdöntőben. Ehhez a házigazda Szlovénia ellen kellene diadalt aratni, de még ha ez sikerül is, akkor sem érhetjük el az eredeti célkitűzést, a legjobb nyolc közé kerülést.
Vezető kép: MTI/Czeglédi Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS