Pesti Srácok

A lakosság és az ország gazdasága is megsínylené, ha rámenne a szankciókra a rezsicsökkentés

A lakosság és az ország gazdasága is megsínylené, ha rámenne a szankciókra a rezsicsökkentés

A baloldal most is a multik oldalára állt és ott „üti-vágja a rezsicsökkentést, ahol csak éri” – hangsúlyozta Németh Szilárd a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. A Fidesz országgyűlési képviselője emlékeztetett, hogy az emberek immár zsinórban három választáson megvédték az idén tízéves rezsicsökkentést, amelynek nemcsak a lakosság, hanem a gazdaság és az állami költségvetés számára is pozitív hatása van.

A Gyurcsány-kormány, illetve már előtte a Horn-kormány az összes rezsiszolgáltatót külföldi kézbe juttatta, majd ezek a cégek annak idején bírósághoz fordultak a rezsicsökkentés ellen, és a baloldal hangos tapsolása mellett a bíróság nekik adott igazat. A sikerhez, a rezsicsökkentés végrehajtását célzó parlamenti döntésekhez Németh Szilárd szerint kellett az is, hogy két és félmillió ember az aláírásával támogatta ezt.

– jelentette ki, hozzátéve, hogy a baloldal már a kezdet kezdetén ugyanúgy támadta, ahogy ma is. A honvédelmi és rezsicsökkentési alapról elmondta, hogy a magyar családok megvédését szolgálja a háború és az elhibázott brüsszeli döntések következményeitől, és ezzel a családoknál marad az a pénz, amit az energiatermelők és a szolgáltatók zsebre vágnak. Az Oroszország elleni szankciókat is bírálta; szerinte Brüsszelben mintha nem értenék, hogy Oroszország meg nem kerülhető energia-nagyhatalom. Szavai szerint az orosz kőolaj embargója padlóra küldené a magyar gazdaságot, és tönkretenné a rezsicsökkentést is, utóbbinak pedig komoly gazdaságélénkítő hatása is van: megnőtt a gazdaságba és a kiskereskedelembe invesztált pénzmennyiség, továbbá megnőtt az állampapír-vásárlás, ami a költségvetést is segíti.

PestiSracok facebook image

– foglalta össze Németh Szilárd.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.