A visegrádi csoportban (V4) minap megkezdődött lengyel elnökség célja az, hogy az Európai Unió 2021–2027-es költségvetési kerete kedvező legyen a térség országai számára – közölte csütörtökön Piotr Müller lengyel kormányszóvivő.
A jelenleg a tárgyalóasztalra tett, az Európai Tanács július 17-18-ai csúcstalálkozóján megvitatandó költségvetési tervezetet a szóvivő a Radio Warszawa katolikus rádióban “nagyon előnyösnek” nevezte. Értékelése szerint a költségvetést, valamint az európai gazdaság koronavírus-járvány utáni fellendítését célzó helyreállítási alapot illető kompromisszumos megoldásokat Németország és Franciaország is támogatja, és jó kilátások vannak arra vonatkozóan, hogy a – mint fogalmazott – “fösvényekkel” (néhány többi nettó befizető országgal) is sikerül majd dűlőre jutni az egész Európa számára hasznos megoldást illetően. A “jó” uniós költségvetés elfogadását a következő hónapokban Müller a szerdán hivatalosan megkezdődött, egy évig tartó lengyel V4-elnökség fő céljának is nevezte.
A V4 feladata jelenleg az, hogy rámutasson azokra a különbségekre, amelyek a nyugat- és a közép-európai országokat korábban elválasztó vasfüggönyből adódnak, és hogy Európa megértse azokat a kihívásokat, amelyek előtt térségünk e különbségek miatt áll
– szögezte le a szóvivő. A lengyel külügyi tárca honlapján olvasható V4-elnökségi program szerint az uniós költségvetési tárgyalások regionális koordinációja mellett a csoport prioritásai közé tartozik az emberek közötti hétköznapi kapcsolatok támogatása a járvány, a határnyitás után. Mélyíteni akarják az együttműködést a digitalizáció, a biztonságpolitika, az infrastrukturális fejlesztések terén is; a külkapcsolatokban kiemelik a nyugat-balkáni térség uniós integrációja és a Keleti Partnerség támogatását. A lengyel elnökség ünnepi átvételére pénteken kerül sor Varsóban. A V4 miniszterelnökeinek aznapi csúcstalálkozója elején Andrzej Duda elnök is felszólal a lengyel államfői hivatal közlése szerint.
Forrás: MTI; Vezető kép: Twitter
Facebook
Twitter
YouTube
RSS